Szerintetek hogy értessem meg az anyósommal?
Együtt lakunk a párommal a szüleinél, szerencsére nem sokáig.Pár napja kaptam egy kicsi kiskutyust, s anyósom ráállt, mint minden állatomra, hogy ő eteti.Elég zavaró, főleg, hogy amikor etetném, akkor kiderül, hogy ő már előbb megetette, s bár mondtuk neki, hogy én szeretném etetni, nem érti meg. A nyuszimmal kapcsolatba is sokszor beszéltünk, hogy ne adja ezt meg azt, az én nyúlam, had etethessem, de a téma bot fülekre talál. A párom is beszélt már vele, de semmi, besértődik, majd minden kezdődik előröl. A kiskutyusnál elérte, hogy a kicsi kutyus össze vissza eszik, amikor kitalálja, hogy mikor adjon neki enni, követi össze vissza, s bár én is adok neki sok mindent, babusgatom a kutyusomat, simogatom, tanítgatom, de ez engem nagyon bánt, s elkeserít.
Direkt amikor alszok akkor kel fel, s ha már a többi állatnak ad enni(van minden állat az anyóséknál, egyedül elefánt nincs), akkor ad a kicsi kutyusomnak is.
Tudom, felfújom a dolgot, de a kutyáknál ez macerás, hiszen ahhoz ragaszkodik, aki eteti, vagyis őhozzá, s látom én is, hogy ha megy ki, akkor a kutyusom követi , hiába vagyok kint.
"Anyós álattszeretből kinozza a kuttát,nem csak az éheztetés kinzás hanem a túl zabáltatás is.
Hasznos volt számodra ez a válasz?
A válasz írója 70%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 19:17"
Szereti az állatokat, s ha már ad az egyiknek akkor ad a másiknak is, s így macerás az egész.
Direkt lesem, hogy mikor akarja adni a kaját nekik, s akkor gyorsan kimegyek, s oda adja nekem, hogy osszam szét az állatok enni valóját, hiszen nem szereti, ha az állatok megharapják evés közbe.(Pl macska, vagy a kutyájuk)
A kutyám még ezt tanulja, s amikor én adom a kaját neki,akkor próbálom megtanítani neki, hogy csak akkor nyúljon a kajához, ha engedem.Tudom, hülyén hangzik, de ki tudja, hogy mikor jön ez még jókor, főleg, hogy ki tudja, mikor akar hozzánk majd bedobni valami mérgezett kaját. Sajnos a közelbe imádnak így megszabadulni pár hangosabb kutyával. Sajnos a volt nagy kutyust, aki a napokba hunyt el, így akarták régebben megmérgezni, csak szerencsére túlélte.
Én is voltam ilyen helyzetben. Annyi eltéréssel, hogy a kedvesem egy anyámasszony katonája és mikor megvettük a kiskutyinkat természetesen a kedves mama is kapott egyet! Na hogy megmutassa ki az úr a háznál együtt kellett tartanunk a két kutyát lent az anyós területén, ő etette a kutya kezdett vaddá válni, mert hát két kutya együtt rossz. Semmit nem tudtam tenni mert hát ő már mennyi kutyát felnevelt napi 1-2 órára kaptam meg az enyémet.
Nekünk az oltásnál oldódott meg végleg. Mivel a miénket beoltattuk és lekenték bolhaírtóval a másik még azóta se kapott oltást egyet sem pedig január elején született.ja és tiszta bolha is. De ő a jó kutyatartó. Ja azóta duzzog!
Állj a sarkadra légy határozott! Most érted ha gyereketek született volna is ezt csinálná csak mert az ő háza??? Elhúz az ilyen a jó büdös francba de tényleg!!!
Jót mosolyogtam, hiszen félig-meddig nálunk is ez van, nekik is van egy kutyájuk, tacsi, idősebb az enyémnél. Sem oltás, semmit sem adtak be neki eddig, mert nincs rá pénz, de másra van. A miénket leoltattuk, s oltatjuk is, de mivel a miénk férges volt, félünk, hogy a másik kutyust is be kell oltatni,nekünk, mert az is férges lesz, s vissza fogja fertőzni a miénket, s nem szeretnénk, hogy a mi kutyánkkal történjen valami.(Nincs sok pénzük az anyósoméknak, nekünk sem, hogy egy kutyával többet oltassunk be, főleg, hogy az a pénz a nyuszik oltására lett félre téve, spórolva).
Az ő kutyájuk vad, szófogadatlan, a mi kutyánkkal bezzeg dicsekednek, hogy milyen szép, milyen aranyos, s panaszkodnak mindenkinek, hogy milyen lustácska, s fél a széltől...stb.
Na mindegy, nem panaszkodok, de néha olyan jó kiírni... Nekik nem mondhatom, mert akkor jogosan megsértődnének, mondván náluk lakom, s nem becsülöm meg ezt, a páromnak sem, mert ő alapból ki van akadva a szüleire, nem ezek miatt, más miatt, s régen ez miatt is akart elköltözni,ami remélhetőleg ebbe a hónapba meg is fog történni..
Szerintem bírd már ki ezt a kis időt..utána tudod tanítani a kutyust megfelelően. Felnőtt kutyákat is lehet képezni, nem hogy őt ennyi idősen. Még simán megtaníthatod majd mindenre.
Elhiszem, hogy idegesít, engem is idegesítene.
Hozzánk ezelőtt eljött Anyósom és egy csomó mindenbe belekötött, persze nem nekem mondta, hanem a páromnak, hogy pl.: nem jól teregetünk, meg nem mostam ki a csepegtetőt és ez milyen borzalmas, és majd nem is jön egy ideig.
Én meg úgy csinálok mint akiről lepörög. Felesleges foglalkozni a dologgal. Én nagyon jól megvagyok a párommal, aki meg is védett ebben a helyzetben (biztos ez is bántotta). Amúgy meg jó ember...szeretem az anyósom, csak most kicsit rossz napjai vannak.
Ennyit nézz el neki...már nincs sok idő vissza.
Én felesleges vitákba úgy sem megyek bele.
Pl. nem értem azt a válaszolót, aki meg akarta tanítani az anyósát jó krumplipürét csinálni. Nekem sosem jutna eszembe okítani az anyósomat, aki 30 éve főz. Ilyeneket butaság csinálni. Értem, hogy ő is csinálja, de akkor egyik sem jobb a másiknál.
Én se szeretem ha okítanak, ő sem szereti és ennyi. Mindenkinek úgy a jó, ahogy megszokta. Lehet egyet érteni meg nem egyetérteni, de azt mindenki tartsa meg saját magénak és örüljön, ha úgy véli ő csinálja jól.
A másik valószínű nem így fogja látni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!