Szerintetek miért van az hogy ma Magyarországon a házasságok közel 50%-a válással végződik?
16:59 (és a hasonló véleményen lévők)
Úgy írod ezt, mint ha azt mondanád, de szép lenne a világ, ha ma is el lehetne nyomni a másikat, tudva, hogy az úgysem tud minket elhagyni.
A szerelem kémia, elmúlik. Ezek után az embereknek el kell dönteniük, hogy tovább élnek szeretetben, vagy nem.
Persze idióta, jelentéktelen okok miatt hülyeség elválni. Viszont évekig szenvedni egymás mellett súlyos éveket pazarol el a rövidke életünkből.
Tisztázzuk: A válások 35%-a végződik válással, nem 50%. Nézz utána.
Az oka az, hogy ma már nem ítéli el annyira a társadalom a válókat, míg régen a válás tabu téma volt. A felek kényszerűen együtt maradtak, és pokollá tették az életüket, mert kifelé a boldog pár képét kellett mutatni.
Ma már ez eltűnt, az egyén előtérbe került. Ha valakinek nem tetszik valami, könnyedén továbbállhat, és az emberek csak legyintenek rá. A vallások hanyatlása is elősegíti ezt, mert a házasság szentsége lassan kihal. Ahogy az egyház egyre jobban elveszíti erejét és hitelét, egyre kevésbé számít ez a kötelék.
Ez baj is meg nem is: egyrészt az emberek többé nem fognak megmaradni olyan kapcsolatban, ami csak árt nekik, de csökken is a problémák megoldására való hajlandóság. Felmerül 1-2 gond, és már válnak.
A házasság ugyanúgy hanyatló intézmény, mint a vallások. Végül úgyis győz az ember poligám természete.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!