Férjek, apák (vagy az ő nevükben a párjuk)! Mennyire érdekel titeket, hogy mit gondol rólatok anyósotok, apósotok? Hogy mennyire vesznek titeket is számításba, vagy csak az unoka érdekli őket?

Az én anyósom-apósom csak ünnepekkor szokott feltűnni színen, akkor amúgy is össznépi összeröffenés van.

A szüleim viszont amolyan második gyermekükké fogadták a férjemet, az ő dolgait is számon tartják, érdeklődnek felőle. Viszont közvetlenül engem szoktak hívni, tőlem megkérdezik, hogy ő hogy van.

Ha vizsgája vagy nagyobb esemény van, akkor őt hívják.

Hátrány: néhány nap különbség van a születésnapunk között és most kitalálták, hogy ketten kapunk ajándékot. Ha dísztárcsa, nekem szívás, ha sminkkészlet, akkor neki :)

Szerencsés helyzetben vagyunk,páromat anyáék talán túlzottan is megszerették (anya képes olyat főzni,amit egyedül párom szeret,mindenki más nem..ha nekem vesz valamit,párom is kap)

Párom eleinte meg is volt illetődve,egy anyósjelölttől se kapott soha egy jó szót se...

N

Gyerek még, de párom olyan a szüleimnek, mintha a sajátjuk lenne.

Ha történik valami, engem hívnak, ha nagyobb esemény, őt.

Néha féltékeny is vagyok, ha hazamegyünk, a szüleim vele beszélgetnek, és nem velem. Anyu mindig mondja, hogy ne csináljam a fesztivált, velem beszél mindennap telefonon, most a férjem érdekli :)

Anyósom más tészta, ő nem beszél velem, mert elvettem tőle az egyetlen fiát :)

Unokával nem tudom, hogy lesz, de akkor lehet, kénytelen lesz hozzám szólni :D

A mai világban ez valamennyire természetes, hiszen nem egyesül valójában a két család a házassággal, mindenki éli tovább a maga kis életét, a gyerekük a gyerekük marad, az ő gyereke az unokájuk lesz, ez egy vérségi kötelék, ami ad egy kötődést. Ezzel szemben a gyereke párját ma nem minden szülő tekinti véglegesnek, saját gyerekének, mint az korábban elfogadott, elterjedt volt.

Én például így látom, ezért nem is nagyon zavar, hogy mit gondolnak rólam. Nagyjából az ő dolguk, én nem kavarok, igyekszem nem fricskázni őket (párom szüleit) feleslegesen, de nem is változtatok a szokásaimon a kedvükért. (Pl. amikor piával kínálnak, nem iszom csak azért, hogy nekik jó legyen, eleget tegyek egy szokásnak, ami arra természetes. Ők teszem azt, elvárnák, hogy igyak velük akkor is, ha később autóba ülök. Nálam meg erről szó sem lehet. Ennyi, és kész.)

Férjemet nem zavarná ez a hozzáállás, legalábbis ezt mondja. Nem nagyon érdekli őt a szüleim, mert engem sem... alkoholisták.

Egyébként józan pillanatikban sem veszik semmibe a férjemet.

Viszont én így látom néha a helyzetünket anyósommal... akivel pedig jóban vagyunk, mégis sokszor észre veszem mikor átmegyünk, hogy férjemnek ad puszit, aztán elkapja fiamat, dögönyözi, szeretgeti... indulnak játszani és akkor fordul vissza... "Ja neked nem is köszöntem". Néha rosszul esik, de egyébként jó a viszonyunk.