Hogy lehet legyőzni a megfelelési kényszert és a segíteni akarást?

Ha majd rájöttél a megoldásra, akkor légyszi írd meg nekem is :))))

nekem is ugyanez a problémám: főiskolán mindenki megtalált, ha kellettek jó jegyzetek, tételek vagy éppen nem készült a vizsgára és elvárta hogy súgjak neki... vagy ha team munkát kellett végezni, aztán teltek múltak az évek és arra lettem figyelmes, hogy ezek az emberek egyszerűen eltűntek mellőlem...persze mikor nekem kellett volna valami apróság, akkor le voltam tojva... a legjobb barátnőmnek hitt egyént jó pár évvel ezelőtt elhívtam, hogy legyen olyan kedves mondjon véleményt egy adott ruháról, mert nagyon tetszik, és azt hiszem elfogult lettem. Erre ő közli, hogy jaj nagyon sajnálja nem tud rám még 1/2 órát sem szakítani, mert most sürgős dolga akadt... aztán rá egy 1/2 órára látom éppen más barátnőivel hebrencsel egy kávézóban... pfff....

Ja,ja ezt már én is észrevettem. Ráadásul ha nézitek / néztétek a VV4-et akkor pl Ildi is pont ezzel bukott el, mindenkinek meg akart felelni, közben elnyomta magát...van benne valami...

De akkor hol az a normális határ, amit az ember még megtesz másoknak, hogy később "legalább ugyanannyit ki tudjon venni a kapcsolatból?"

Szia!

Én is hasonló cipőben jártam/járok, mint te: olyan ember vagyok, aki vágyik rá, hogy szeressék. Azt hiszem, ez önmagában nem baj, csak idővel én is észrevettem, hogy mindig ott vagyok, ha kell, de jómagam senkinek nem mondom el, ha fáj valami - mert egyszerűen féltem attól, hogy nem érdekel majd másokat a problémám. Már előre tartottam a csalódásól, ezért a barátságaim elég egyoldalúak lettek.

Én ezen változtattam, illetve próbálkozom, mégpedig úgy, hogy nem hallgattam el többé a problémáimat. Nem azt mondom, hogy mindenkire rázúdítottam életem összes gondját, csak összeszedtem a bátorságom, és ha összefutottam, aki elmesélte aktuális baját, én is elmeséltem az enyémet.

Lehet, hogy ez nem mindenkit érdekelt, de képzeld: volt, akit igen. Sőt úgy érzem, ma épp azok az igazi barátaim, akik anno meghallgattak, mert a "bajok" is összekötik az embereket... szóval, csak bátran. Néha nekünk is ki kell adnunk magunkból.

teljesen megértelek, én egész életemben ezt "játszottam", mindig próbáltam nyílt lenni, érdeklődő, barátkozni, de mindig úgy jártam, mint te, csak akkor voltam barát ha kellett valami, ha meg nekem kellett volna segítség, hirtelen eltűntek a "barátok"

pedig volt olyan időszak is, mikor egy kívülálló szemében népszerű voltam, és akkor is tök ez volt a helyzet

munkahelyen is marha nagy összeborulások voltak kolleganőkkel, minden apró kis dolgot megbeszéltünk egymással, azt hittem hú de jóban vagyunk, erre most hogy itthon babázok le se .... a fejemet, az sms-eimre válaszolnak, de az hogy eljöjjenek meglátogatni eszükbe se jut, ha meg felhívom őket, nem tudunk sokat beszélni, mert hát dolgoznak

szóval megértelek nagyon

Férjemmel is hasonló a helyzet. Nem tiszteli senki, mert ő is már átment kutyába. Ha valaki beletörli a lábát, akkor két kedves szóra megint ugrik.

Ezzel a szituval az a baj, hogy a szeretetet megelőző még fontosabb dolog vész el: a tisztelet. Azt pedig csak kiérdemelni lehet. Pont azzal, hogy az ember határokat húz meg és be is tartatja őket. Kedvesen, udvariasn, de határozottan.

Ebbe az is beletartozik, hogy valaki tud segítséget kérni, illetve méltatlan segítségkérésre nemet mondani. Amiből mindig van, az nem értékes senkinek. Amit porcióznak, az értékes. Ez igaz a gyémántra és igaz az emberi viselkedésre is.

Én is ilyen voltam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy magamra nincs időm mások miatt. Belefáradtam.

Önző lettem és sokszor bunkó. Még mindig mindenki rám számít, de tudják, hogy csak néha tudom elvállalni. Megértőek lesznek a barátok kollégák.

Bocs kérdező, de valószínűleg benned is van hiba. nyilván van, aki nem adja vissza a segítséget, de sokan igen. A te ismerőseid között is nyilván van, aki viszonozná. Szerintem ott lehet a hiba, hogy nem közölöd megfelelően hogy miben is szeretnél segítséget. Konkrétan meg kell mondani, hogy holnap jönnek bútort szállítani, légyszi gyere át segíteni. felhívsz 3 ilyen ismerőst, és 1 rá fog érni.

A másik, hogy meg kell tanulni nemet mondani. Ha valaki megkér valamire, csak annyiban kell segíteni, amennyiben nem terhes a számodra. Ha túl nagy terhet vállalsz a segítséggel, akkor ide jutsz ahol most vagy, hogy viszont várnád ugyanazt az áldozatot, de más tud határt szabni, ezért úgy érzed hogy kihasználtak. Pedig nem, csak te adtál többet mint amennyit elbírsz. Vagy nem mondod meg mit szeretnél kapni.

A programokról meg annyit, hogy ha csinálni szeretnél valamit, akkor előre egy héttel megtervezed. Aztán felhívsz vagy emailt írsz pár embernek, hogy szombaton mennék kirándulni ide és ide. Van kedved jönni? 5ből 1 biztos elmegy. Vagy ha tudod hogy valaki szokott valahova járni, és te is elmennél, akkor megmondod neki, hogy szívesen elmennék, légyszi szólja ha megint mész és én is beférek a keretbe.

Úgyhogy talán itt az ideje a másik fél szempontjából is nézni, hogy te mit csinálsz rosszul.