Hogyan tudnám megváltoztatni a szüleimben a rólam alkotott véleményüket?

Általános jelenség, s valamilyen szinten éppen ezért normális az, amit a szüleidről írsz: van egy ELKÉPZELÉSÜK a gyerekükről, hogy milyennek SZERETNÉK. Sok szülő itt rontja el, hogy azt az alapvető bizonytalansági tényezőt nem kalkulálja bele a gyerekvállalásba, hogy a gyerek SAJÁT SZEMÉLYISÉGGEL rendelkezik, amit tudnak ugyan neveléssel befolyásolni, de még akkor is maradnak olyan tulajdonságok, amit kénytelenek elfogadni. Ezt sokan nem ismerik fel, hogy van egy darabja a gyereknek, amit olyannak kell ELFOGADNI, amilyen.

Nos, a te szüleid (ahogy leírtad őket) annyira szemellenzősek, hogy talán képtelenek is a valóság elfogadására. Látják egy képen, hogy egy buliban ott vagy, de egyszerűen nem hiszik el, hogy mindazt, amit hallanak másokról, azt akár te is ugyanúgy megteszed.

Az a baj ezzel, hogy mivel a saját szüleid sem fogadnak el olyannak, amilyen valójában vagy, hogyan is tudnád magadat elfogadni, pláne kamaszként, amikor az emberben egy csomó kérdés felmerül amúgy is. Talán most nyereség, ha nem nyitod fel a szemüket, de később, felnőttként hozott döntéseidet is ugyanígy fogják kezelni, s jóval nagyobb konfliktusok adódhatnak.

Gyerekkorunkban megtanuljuk/megszokjuk, hogy hogyan állnak hozzánk a szüleink, s ezt a beállítódást vetítjük ki később a külvilágra, azt hisszük, a külvilág is így áll hozzánk - és itt a veszély: már javában értékteremtő munkát végezhetnél akkor, amikor még mindig azzal leszel elfoglalva, hogy bizonygasd, te nem az vagy, akinek gondolnak.

Mit tehetnél? Gondold végig: hosszútávon jobban megtérül, ha a rólad kialakult kép inkább a jókislány, mint a rosszkislány. Rövidtávon meg szenvedsz ettől a hamisságtól. Ha tényleg nem bírod tovább, akkor pl. mesélj te is a rokonoknak, ismerősöknek, mondd el a te verziódat, mutasd meg a képeket. Nem kell hangsúlyozni, hogy a szüleid véleményével ellentétben te nem is vagy olyan, hanem hagyd, hogy ők rakják össze a képet. Sokszor a nagynéni kívülállóként jobban látja, mi megy köztetek, s szólhat apukádnak, anyukádnak, hogy ébresztő.

Azért az is hozzátartozik, hogy mindez nem kizárólag a szüleid "hibája" (pl. hogy még a beceneved sem tudják), kamaszkorban hajlamosak vagyunk egyfajta "kettős élet" kialakítására - ezen mindenki átesik így vagy úgy.

33/n

Utolso hozzaszolonak nagyon is igaza van. Te meg talan szerencses vagy h ilyen helyzetben vagy. Nalam ez pontosan forditva sult el. Sosem voltam rossz kislany, mindig szorgalmasan tanultam, nem buliztam halalra magam, igaz egy kettore elmentem, hisz tini az ember. Megis anyam mindig is ugy allitott be en egy onzo irigy ember vagyok, az egesz eletemben lebecsmerelte az onbizalmamat, es tesomat a kiskedvencet meg ugy allitotta be h o az alszent a kedves a segitokesz etc, es ezt is adja elo a kulvilagnak meg a mai napig is. holott megszamlalhatatlanul tobbet segitek az ocsemnek mint vica versa. en bealdozok sok mindent miatta, viszont a tesom csak akkor ha neki ugy kenyelmes. barmely veszekedes alkalmaval megkapom meg a sajat lanyom elott is h egy undorito onzo dog vagyok, szo szerint. a vicc az egeszben h kedves anyuka nalunk lakik, ugyanis hon szeretett kicsi fia es neje, vagyis ocsemek nem kivannak egyutt elni vele. Odaig fajult a helyzet h mar nem turom tovabb es inkabb haza kuldom es eljen maganak. Barmit teszek sose jo. Tesom kisegitettem par millaval h megvegye az elso hazukat mielott jon a gyerek ott is, de en egy onzo dog vagyok...

tehat addig orulj amig ez a dolog csak ennyire kellemetlenul sul el nalad. van ennel rosszabb is.

egesz eletemben depis voltam, kapcsolatokat nem tudtam kialakitani...