Azok akik voltatok mar 3. ok egy kapcsolatban, hogy masztatok ki belole?

Szakítottam, kerestem mást.

Hiába szerettem, ő lépni nem akart, én meg nem akartam másnak még nagyobb fájdalmat okozni. (Mondjuk elég sokáig titkolta, hogy tartós kapcsolata van, véletlenül bukott ki a dolog.)

Nem ért annyit az egész, inkább maradjon tiszta a lelkiismeretem.

Nem tudtam hogy 3. vagyok,szerencsére csak pár hétig tartott.Aztán a menyasszonya rájött,normális csaj,nem rám volt dühös.

Pasi két szék közé esett, a lánnyal azóta is jóban vagyok,jelenlegi párját általam ismerte meg:)

Nagyon kimászni nem kellett,ahogy megtudtam,hogy nem én vagyok az egyetlen,kiábrándultam nagyon

a lány megtudta és beszélni akart velem!amit meg is tettünk és még én jöttem majdnem ki szarul a dologból,mert úgy állította be a dolgot,h én okoztam neki fájdalmat azzal,h összejöttem a fószerjával,mintha én lettem volna az ő párja!na mind 1

közöltem vele,h a párja ígért nekem minden szépe,jót,h őt elhagyja,mert már nem szereti,stb....na ezt a fiú elfelejtette közölni vele és már nem olyan megvílágítása volt a dolognak,ott hagytam őket,a többit beszéljék meg 4szemközt

Kedves utolsó, nem tudom, hogy elolvasod e a hozzászólásom, de én hasonló helyzetben vagyok. Mi másfél év után tartunk szünetet most, hogy eldöntse, mit akar. Most már a harmadik hónapot tapossuk.

A mi kapcsolatunkat nagyon megmérgezte a sok veszekedés, részemről a rengeteg kérdőjel, a miért, miért nem, stb, stb. Nem tudom, hogy nektek milyen volt az a két év, amíg szerető voltál, voltak e veszekedések, vagy bármi..

Én nem tudom, hogy hozzám vissza fog e valaha térni, mindenesetre én nagyon-nagyon nehezen tudom elfelejteni őt...

21:51-nek

Voltak nálunk is veszekedések, sok sok nézeteltérés, de nem az otthagyja nem hagyja miatt, hanem mert nem ismertük még a másik igazi oldalát, csak a rózsaszínebb felét. Többször szakítottunk is, nem veszekedés miatt, hanem hogy vége legyen a dolognak és kiki térjen vissza a maga családjához, azt próbálja rendbe hozni. Persze nem ment. Én két év után mondtam hogy váljunk el végleg békében. Három hónapig nem volt semmi, aztán keresni kezdett, végül találkoztunk a negyedik hónap végén. Na akkor láttam rajta, hogy teljes szívvel velem van. Aztán jött a költözés, meg minden. Mostani ésszel mondom, nem vágnék bele, mert a mai napig nagyon nehéz hogy imádja a gyerekét, és minden második hétvégét az ország másik felében tölti a gyerekével, én meg itthon egyedül. Meg a vita a pénzen, mennyit adjon oda, persze a gyerektartáson felül...nehéz. Ha most lennék a közepében, mikor már tudom mivel jár ez élesben, mégha nagyon fájna is, de olyan férfit keresnék akinek még nincs mástól gyereke, és azzal kezdenék. Persze nem mindenki imádja annyira a gyerekét, van aki rá se néz utána, persze kérdés hogy az ilyen embernek meg milyen a lelke. Szóval én azt tanácsolom, hogy mégha nehéz is, vagy úgy érzed nem fogod tudni elfelejteni, legyél kitartó, és idővel múlik az érzés, lecsillapodsz, megérted a viselkedését, hogy nem is olyan király az mint mikor ködben úszott minden. Vagy eldönti hogy te kellesz neki, és kipróbáljátok együtt. Sok sikert! Abba semmiképp ne menj bele, hogy ott folytassátok ahol abbahagytátok! Én amúgy igyekeztem pasizni, úgy könnyebb volt őt nem keresni:-) Persze a szerelemnek nem tudsz parancsolni, de legalább nem vársz ölbe tett kézzel.

Kedves utolsó,

Köszönöm a válaszod. Az én volt párom is imádja a gyerekeit, elképesztő, mennyi mindent megtesz értük a mai napig. Szóba se állnék olyan férfival, aki leszrja a gyerekeit. Talán emiatt az odaadásáért is szerettem belé, de nagyon.

Náluk otthon is bajok voltak, már évek óta. Most nem akarom ecsetelni, de én már csak következménye voltam az otthoni dolgaiknak. Igaz, elköltözött, de idegileg teljesen kikészült. Nagyon sokat veszekedtünk az utóbbi időben sokminden miatt, úgyhogy úgy döntöttünk, majd az idő...

Én próbálok kikapcsolódni, beiratkoztam tanfolyamra, hétvégén próbálok elmenni ide-oda de pasit nem tudnék most magam mellett elképzelni. Bízom benne, hogy ez idővel változni fog.. Néha nehéz, nagyon nehéz.. Hihetetlen, de még mai napig állandóan gondolok rá (persze már nem olyan görcsösen, de mégis itt van a gondolataimban).

Voltak persze előtte barátaim, de azokat ennyi idő után már rég elfelejtettem, vagy legalábbis letisztultak bennem a dolgok, hogy akkor miért is nem ment..

Vele kapcsolatban valahogy más..

Nagyon nehéz..

Neked azért kitartást kívánok mindenhez!