Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Még mindig nem felejtettem el...

Még mindig nem felejtettem el a volt barátomat, de van vőlegényem. Mit tennétek a helyemben, hogyan felejtsem el örökre?

Figyelt kérdés
19 éves koromban volt egy barátom, nagyon szerelmes voltam belé, annyi sok szép emlékem van róla. Akkoriban elég hogy is mondjam, instabil voltam, még az egyetemet is abba akartam hagyni, semmi nem érdekelt, aztán megismertem Őt, és minden olyan lett hirtelen, mint egy álom. Csomó élményt szereztem, stoppolva, 1 szál hátizsákkal elmentünk külföldre túrázni, fesztiváloztunk, mindenféle jó dolgot csináltunk és az alatt a pár hónap alatt ÉLTEM igazán. Szüleim nagyon ki voltak bukva, olyan dolgokat csináltak, hogy azt mondták, kiraknak otthonról, ha nem szakítok meg vele mindenféle kapcsolatot, meg hogy kitagadnak, én nem fogok együtt járni egy drogossal (egyszer találtak nálam füvet egy koncert után és rájöttek, hogy többször szívtunk együtt). Lényeg, hogy teljesen kikészültem az állandó cseszegetéstől, majdnem 20 évesen nem engedtek elmenni otthonról, hogy találkozzam Vele és egy idő után sokat veszekedtünk. Kiment Franciaországba a nagybátyjához, hogy "szerencsét próbáljon" és nem beszéltünk onnantól kezdve ill. volt 1-2 levél még, amit már Párizsból írt és megírta, hogy végre szabadnak érzi magát, de nem válaszoltam ezekre, mert féltem, hogy nem tudom túltenni magam ezen az egészen. Azt hittem, megdöglök, de a tanulás elterelte a figyelmemet szép lassan. Aztán eltelt 1 év, megismertem a mostani fiút, akivel együtt vagyok és aki jelenleg a vőlegényem december óta. Ő abszolút más, mint az a fiú volt, komoly, elegáns, a felfogása pedig konzervatívabb. Szeretem őt, jó minden vele, tudok mellette nő lenni, igazi úriember. Mondanom sem kell, hogy anyámék imádják. Eddig minden rendben volt, ugye most már 2 éve vagyunk együtt, én most fogok diplomázni, ő meg fiatal pályakezdő. Ha ránézek, megnyugszom, büszke vagyok arra, hogy ilyen helyes, igényes, okos férfi van mellettem. Viszont a volt barátom folyton eszembe jut, főleg, ha látok az utcán egy hosszabb, barna hajú, egyedi srácot, rágondolok, összeszorul a gyomrom. 3 hete megtaláltam egy mappát, amiben levelek voltak, koncertjegyek, képek és olyan szinten visszatértek a régi emlékeim, hogy elsírtam magam. Ami utána történt, rá 1 hétre, azt pedig nem hittem el, tök véletlenül találkoztam a volt barátom egyik barátjával, akit már 3 éve nem láttam, beültünk sörözni egy helyre, elmesélte, hogy a volt barátom április elején fog hazajönni, elege lett a tengődésből, elfáradt stb. Én olyan szinten nem hittem el. Ez nem durva? Mármint ez tényleg, kizárólag véletlen lehet, hogy engem eljegyeznek, megtalálom az emlékeket, feltépődnek a sebek, majd összefutok a közös ismerősünkkel és kiderül, hogy nemsokára hazajön? Én 2 hete olyan rosszul vagyok, hogy elképesztő, felfokozott a lelkiállapotom, ideges vagyok, mindig csak Ő jár a fejemben, remeg a gyomrom és ezeket a vőlegényem is észrevette. Már megőrülök, de komolyan. Amikor olyanokkal vagyok, akik nem ismerik a vőlegényemet, pl. az egyetemen, rendszeresen elbőgöm magam napok óta. Mi a fenét csináljak? Most is olyan szinten pörgök, hogy elképesztő, ugyanakkor kedvem lenne egyúttal zokogásban kitörni. Rohadt hosszú lett bocsánat, de ennél rövidebben nem tudom leírni. Ekkora dilemmában még nem voltam, áh. Könyörgöm adjatok tanácsot, megőrültem?
2011. márc. 19. 21:59
 1/9 anonim ***** válasza:
97%

Még most is instabil vagy. Eljegyezted magad valakivel, mikor még másra vágysz, lehet, hogy másba is vagy szerelmes.

Jó, én megértem, hogy azért szereted ezt a pasit is, meg minden, de ha ennyire nem vagy biztos magadban, minek kellett az eljegyzés? Miért nem lehetett várni, amíg eldöntöd, mit is akarsz?

2011. márc. 19. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
94%
ha a régi fiúdat választanád, lehet nem lenne hosszú életű a dolog, a mostanit, meg nem lennél boldog, mindig az lenne benned, hogy mi lett volna ha? Lehet egyik sem az életed párja.
2011. márc. 19. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Hazajön az exed, szèpen talàlkozol vele, aztàn egy vagy több tali utàn talàn el tudod majd dönteni, hogy ő kell, vagy a mostani. Csak arra vigyàzz, hogy úgy intèzd,nehogy 2szék közül a pad alà ess!
2011. márc. 19. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Az eljegyzés teljesen megfontolt volt, úgy éreztem, ennek így kell lennie, szeretem őt, minden olyan nyugodt vele és nem akartam nemet mondani, pedig rengeteget gondolkodtam. Én el akarom felejteni a volt barátomat, nem akarok rágondolni, csak a vőlegényemre, de nem megy. Már tényleg 3 éve nem láttam, az a kép él róla a fejemben, amit elraktároztam. A barátja azt mondta, hogy komoly kapcsolata senkivel nem volt, állítólag nem találja a helyét és senki nem jó neki. Nagyon szerelmes voltam, borzasztóan különleges ember és nem mi akartuk, hogy vége legyen, hanem nem LEHETTÜNK együtt, a szüleim kikészítettek. Ha együtt maradunk, valszeg otthagyom az egyetemet vagy csak simán kivágnak, a szüleim megkeserítik az életemet. Nem akarom ezt, legszívesebben bezárnám magam valahova egy időre, hogy semmi külső hatás ne érjen és ne csináljak semmi hülyeséget. Megőrülök
2011. márc. 19. 22:30
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is várd meg, míg hazajön, találkoztok, beszélgettek, és majd akkor derül ki, hogy az a múlt, vagy még lehet jelen is.

Bár egyéni véleményem, hogy ami évekkel ezelőtt volt, azt nem is szabad kipiszkálni onnan, és egy kapcsolat sem túl jó felmelegítve. Hiába nem rajtatok múlt, hogy így alakult, de mégis így lett, biztosan okkal.. a Te esetedben talán pont azért, hogy le tudd zárni az életed lázadó korszakát, a sulit, és meg tudj állapodni..

Viszont az is jó tanács, hogy vigyázz, nehogy a két szék közül a padra ess.. Ez érdekében talán érdemes lenne beszélni a vőlegényeddel, és elmondani neki nagyvonalakban, hogy ez a dolog még lezáratlan számodra, és most úgy érzed, eljött a lehetősége, hogy lezárd.. Persze azt talán nem érdemes részletezni, hogy mennyire nem tudod, hogy vele mi legyen.. csak hogy azért találkozol vele, mert tisztázni szeretnél dolgokat magadban.


Mindenesetre sok sikert ahhoz, hogy tényleg el tudd dönteni, hogy mi a jó Neked, és hogy merre szeretnél tovább haladni.. (Kíváncsi leszek a folytatásra, ha tudod, majd írd ide.. :)

2011. márc. 19. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Ha jól olvasom, az eszed azt mondja, maradj a vőlegényeddel, a szíved pedig a régi szerelemhez húz.

Sajnos itt senki nem tud választani helyetted.

Talán írhatnál egy listát mindkettőről pro és kontra.

De ez megint csak az ész játéka lenne és akárki akármit is mond, a legtöbben a szívükre hallgatnak.

2011. márc. 20. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

hány éves vagy, huszonkettő, huszonhárom? és nyugodt dögunalom életet tervezel, míg mások hegyet másznak meg bungee jumoingolnak meg búvárkodnak és utaznak akkor is ha van már 2-3 gyerekük és 40 is elmúltak?


ne temesd el magad ilyen fiatalon, tökre nem kell két év után ennyi idősen megházasodni.


azt válaszd akibe szerelmes vagy.


lehet hogy az exeddel 1-2hét után összevesznétek, lehet hogy a vőlegényed mellett halálra unnád magad, de nem csak két férfi létezik az életben. viszont ha ennyire szenvedsz szerintem találkoznod kell az exeddel (szegény pasid).


ha egyik sem jön be akkor meg élvezd az egyedüllétet. élj kalandos életet, utazz, (mert "a világ egy könyv és akik nem utaznak, megrekednek egyetlen oldal olvasásánál") élj át kalandokat, tanulj, élj át, tapasztalj meg érdekes, nem mindennapi dolgokat, és akkor majd valóban lenyugszol és eljön az az idő, amikor feleség és anya szeretnél lenni... de talán ez még korai.

2011. márc. 20. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Vedd fel az exeddel a kapcsolatot (iwiw, facebook), beszéljetek meg egy találkát mikor már itthon lesz, ( ha gondolod a vőlegényednek is elmondhatod) és lehet ott mindenre fény derül: lehet nagyon megváltozott. De az is lehet, hogy több dolgot képzelsz bele mint ami, tudod az emberek hajlamosabbak a jóra emlékezni...aztán lehet teljesen keserű szájízed lesz, és lehet hogy nagyot "fogsz benne csalódni".


Ha belemegy hogy találkozzatok akkor a helyedbe beszélnék a pasimmal. Elmondanám, hogy úgy érzem ha nem találkoznék vele, akkor elvarratlan szálak maradnának bennem. Eléggé ismerem magam ahhoz, hogy tudjam magamról, hogy ez akár a későbbi kapcsolatunkat is megmérgezné. El szerezném varrni ezt a szálat, és ehhez az kell hogy találkozhassak vele...


kb ennyi.

2011. márc. 20. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Próbáld meg vele még egyszer, mert ha nem, örök életedben bánni fogod.
2011. márc. 20. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!