Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ha valakinek meghal a szerelme...

Ha valakinek meghal a szerelme, soha többé nem lesz képes mást szeretni igazán?

Figyelt kérdés

A barátnőmmel lassan 1 éve vagyunk együtt. 4 éve meghalt a barátja, túladagolta magát heroinnal. Ekkora a barátnőm 22 éves volt, a srác meg 25. Mikor megismerkedtünk, nagyon sokat beszélt még a barátjáról, szinte csodálattal mesélt róla, fél évig ostromoltam, nagyon nehéz volt, mire megszeretett. Ő azt mondta, hogy nem akar komoly kapcsolatot, nem akar másnak gyereket szülni, egyszer volt szerelmes és ezt nem fogja tudni feldolgozni. Tiszteletben tartottam, de úgy éreztem, hogy muszáj lépéseket tenni, mert láttam, hogy Ő is kedvel engem. Sokat találkoztunk, először csak a barátja voltam, aztán már egy idő után egyértelmű volt, hogy többet érez irántam. Azóta minden szép és jó, de nem érzem azt rajta, hogy leélné velem az egész életét. Nagyon fáj ez az egész, én szeretem teljes szívemből, de néha úgy érzem, főleg mostanában, hogy olyan vagyok neki, mint a legjobb barátja. Nem akartam átvenni az exe szerepét, nem ismertem a srácot, fogalmam sincs, hogy miért szerette, nagyon kemény lehetett elveszteni, de már eltelt 4 év, amiből 1-et velem töltött és mégsem érzem, hogy az enyém lenne. Én majd gyereket szeretnék valamikor, lehetőleg 2 éven belül, meg nekem szükségem van a biztonságra, nincs kedvem játszadozni. Ezt Ő is tudja és nem is arról van szó, hogy játszik velem, csak egyszer úgy érzem nagyon szeret, máskor meg hogy szeretné, ha én nem én lennék. Nagyon nehéz ez az egész, azt hittem, könnyebb lesz. Mi a véleményetek erről? Jó lenne, ha olyanoktól is kapnék tanácsot, akik nem ismernek sem engem, sem Őt, csak a helyzetet és esetleg átéltek már hasonlót. Minden válasz érdekel!

30/F


2011. márc. 18. 19:40
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
89%
Szerencsére nem éltem át hasonlót, de szerintem olyan nincs, hogy 4év eltelt már az exe halála óta, és még mindig őt gyászolja, miközben veled jár egy éve. Szerintem azért ennyi idő alatt már fel kellett volna dolgznia, és ha tényleg te lennél neki az igazi, akkor nem éreznéd azt néha, hogy nem is szeret...
2011. márc. 18. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
93%

Szia

Nem éltem át ilyet, soha nem is szeretnék. Az én véleményem, hogy ha egyszer valakinek meghal a szerelme, akkor egy idő után elraktározza magában egy kis helyre, ahol csak ő van. A szívében van biztos egy hely, csak neki, senki másnak és ezt mindig tiszteletben kell tartani. Attól függetlenül téged biztos szeret. Nem hinném, hogy a régi szerelmét keresi benned, vagy hogy őt látja sokszor helyetted.

Csak emlékezik rá.

2011. márc. 18. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
79%
Én nem éltem át ilyet...de azt a 4évet már fel kellett volna dolgoznia,tudom h nem könnyű de 4év nem kevés idő.tovább kell lépni és elengedni a lelkét.nem jó gyászolni évekig.elég ha szeretettel gondol rá.
2011. márc. 18. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%

A barátnőd exbarátja sokkal rosszabb volt nálad - ezt a heroinból következtetem - de mivel meghalt, nem jöhetett rá arra, miféle élet várt volna rá mellette. Az emléke megszépült, és mindenkit hozzá hasonlít..

Ugyanúgy szeretni nem fog, hiszen két embert nem lehet ugyanúgy szeretni, minden szerelem más, hiszen másért szeretjük a társunk. Az előző mindig élni fog a szívében.. Eltelt 4 év, de nem képes tovább lépni. Nem akarja élni az életét. Álomvilágban, mondhatni egy alternatív valóságban ringatja magát..

Ha igazán szeret téged, akkor az irántad érzett szerelme is ugyanolyan erős, és veled is képes lenne boldog életet élni, gyerekeket vállalni. Nekem az az érzésem, te nem vagy olyan fontos számára, mint a másik volt, és azért van veled, hogy ne legyen egyedül.. De én nem bíznék benne, hogy rövid időn belül változik a helyzet. Megszeretett téged, de legbelül mást szeret.

Ha vele maradsz, mindig a másik srác árnyékában fogsz élni. Bármit teszel, mindig arra fog gondolni, hogy a másik másképp csinálta volna, szóval hárman lennétek a kapcsolatotokban (mint ahogyan most is van)

Ha önként nem akarja elengedni az exét, akkor neked kell lépned, szerintem hagyd el, és mondd el azt is, miért teszed. Akkor választásra kényszerül köztetek. Ha ráébred, milyen fontos vagy neki, talán lehet még együtt közös jövőtök.. Ha viszont nem talál vissza hozzád, akkor próbálj túllépni a dolgon, és olyan ember mellett keresni a boldogságot, akinek tényleg te vagy az egyetlen szerelme.

Esetleg azt is megteheted, hogy a fejére olvasod, milyen jövője lett volna a másik mellett, magyarul visszarángatod a valóságba, és felvázolod, veled milyen lehetne. Hátha tényleg elkezd gondolkozni, nem pedig csak elvarázsolt tinilányként isteníteni azt, aki talán meg sem érdemelte volna őt.

Persze sajnálatos, hogy meghalt az a fiú, de a hallgatólagos elfogadásod számára is azt jelentheti, hogy egyetértesz vele, szerinted is olyan tökéletes volt, mint ahogyan ő azt gondolja.

2011. márc. 18. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%

Az egyik volt osztálytársnőm 21 éves volt, amikor meghalt a vőlegénye autóbalesetben (vétlen utas volt) Kellett neki (a lánynak) idő, de túl tudott lenni a vőlegénye elvesztésén, beleszeretett egy másik fiúba, összeházasodtak, van két gyerekük.

Olyanokat is ismerek akik megözvegyültek, és utána később új házasságot kötöttek, nem érdekből, hanem szerelemből.

A barátnőd 26 éves, te már 30 vagy. Elég idősek vagytok ahhoz, hogy el tudjátok dönteni, van-e jövője a kapcsolatotoknak. Nekem úgy tűnik, te már szeretnél megállapodni, a lány viszont nem veled képzeli el leélni az életét. Beszélj vele erről, és a beszélgetésetek támpontot ad a döntésedhez.

2011. márc. 18. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
89%

Egy nagyon drága barátom édesanyjának a példájával jövök. Az anyukája nagyon fiatalon, 19 évesen lett özvegy. Ekkor volt egy kisfia, el lehet képzelni, milyen helyzetben volt. 4 év múlva ismert meg egy férfit, aki ugyanúgy a lelki társa lett. Már 60-on felül vannak mindketten, boldogok. Pedig a barátom édesapját is halálosan szerette annak idején.

Szerintem légy kitartó!

2011. márc. 18. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
0%

túl érzelgős vagy ... nyilván nem egy jófiú lehetett az exe ha heroinozott ... magyarul a csaj mint általába a legtöbb nő a roszfiúkra bukik ... az a baj hogy nem vagy neki elég rossz és fojton az előző pasijához viszonyít. vagy csak nincs megfelelő viszonyítási alapja hogy tudja hogy ki számít "jó pasinak" de ha az exe kerül szóba akkor te rontottál el valamit, és a nők soha se mondják ki ezt mindig utalgatnak kertelnek, valamilyen célzó jelleggel hozhatja fel az előző csávóját. a legjobb reagció erre az az hogyha nem tud kibillenteni a saját valóságodból. ez a te életed, te hordod a nadrágot, a férfi szerepe az hogy ő legyen a főnök. te meg függsz ettől a csajtól, és ez itt maga a probléma. jobban vonzódna hozzád ha nem ő lenne a mindened hanem te lennél neki a mindene ... egy érzelmileg sérült nő gyakran jobban ragaszkodik azokhoz akiket ismer, és nehezen szakítana meg bármilyen kapcsolatot is bárkihez. és lehet hogy nehezen lépett túl a dolgokon, de ha felhozod az ex témát azzal csak bogarat ültetsz a fülébe ...


ha gyereket akarsz tőle akkor add be neki a csalit. pl tervezd át a házat és meséld el neki hogy hol lenne a gyerekszoba, találd ki a gyerek nevét hogy mi legyen hogy ha fiú vagy ha lány, hívd meg hozzátok vagy meny el olyan rokonotokhoz látogatóba ahol van gyerek, ... egy közös gyerek minden bajt bút bánatot elfeledtet és egy érelmi kapocs ... én nem vagyok a házasság híve, az csak egy darab papír, és csak a hűhó van vele, a gyerekgyártás legyen a cél, és ültesd a fejébe a gondolatot, foglalkozz a témával "mi lenne ha..."

2011. márc. 18. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
69%
Ha valakit igazán szeretünk, de elveszítjük, ahhoz, hogy a fájdalom megszűnjön, legalább fele annyi időt el kell tölteni nélküle, mint Vele. A te barátnőd esetében a félidő lejárt, azt hiszem, Te vagy a baj, a barátnőd nem Veled képzelni el a volt szerelme után, vagy örökre gyászolni akar. Bármelyik is a valódi ok, nagyon sajnálom Őt is, és sajnállak Téged is.
2011. márc. 18. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:

Huha!Elég kemény fába vágtad a fejszét szerintem!

Nem vagy könnyü helyzetben az biztos és teljessen megértelek,de ha ez 1 év alatt,pontosabban 4 év alatt nem változott semmit nem tudom hogy ahhoz mi kell hogy ez egyeltalán megváltozzon benne.?Persze én tudom hogy elveszteni akit szeretünk az kemény dolog és ezt az a baj hogy az ember hiába mondja hogy ugyan már azóta eltelt 4 év!Azért ez nem ilyen egyszerü!Én nem akarok hasonló példákat mondani pedig tudnék és azért nem mondok,mert minden ember másképpen éli meg azt ha valakit elveszitt,van olyan aki akár 10 évig nem képes elengedni a halott szerettét!Ebben a dologban az a baj hogy még azt sem mondhatod hogy ugyan már tegyed túl magad rajta,mert ez nem olyan egyszerü,valakinek könyebben megy,valakinek sok sok idő!Én megértelek téged is és őt is.De szerintem ha ő így folytatja tovább,akkor el kell hagynod,mert ez neked nem jó!!!Csak kinzod és ámittod magad egy olyan dologgal ami lehet hogy soha nem fog összejönni!Elöttem már mondta valaki hogy,huu ez most szarul fog esni ne haragudj,de te szerintem a srác helyében nagyon nehezzen fogsz belépni,ha egyeltalán befogsz!Persze jöjjön össze a dolog azt kívánom neked,de ahhoz nagyon nagy kitartás kell részedről és elöbb utobb beadja a derekát én szerintem,mert ő is ráfog jönni hogy így nem élheti tovább az életét!

Én azt javaslom hogy várj egy picit a dologgal és ha nem javul a dolog,akkor egy látszat szakittást beiktatnék és ekkor talán rájön hogy nem kellene még egy embert elveszítteni,aki szereti!


29/F

2011. márc. 18. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
77%

lehet, nem a legjobb ötlet, de sokszor el kell tőle távolodni, akár egy kis szünetet is érdemes tartani, hogy "felébredjen" és elkezdjél fontos lenni neki. Most ez hülye tanácsnak tűnik, de ha szeretnéd magadra felhívni a figyelmet, és megéreztetni vele, te mit jelentesz neki, kicsit félre kéne tenni a kapcsolatot, akár áldumával, hogy te úgy érzed, neki még emészteni kell ezt a dolgot. Saját tapasztalatból tudom, hogy sokszor másra figyeltem, nem éreztem fontosnak a barátomat, még szakítottunk is, aztán pár hét múlva rájöttem, többet jelent nekem, mint gondoltam.

Azt pedig hogy ő még gyászol, sokáig elhúzódik, nem kellene neki, nem feltétlenül miattad. Jó lenne már túllépnie rajta.

Nekem 3 éve halt meg a férjem, és kezdettől fogva igyekeztem mindig előre nézni, főleg mert gyerekek is vannak. Ráadásul a bnőd barátja nem természetes halállal halt meg, hanem rásegített, így végképp túl kéne rajta lépnie.

2011. márc. 18. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!