Megölöm magam Mit csináljak? Felemésztem magam, nem bírom tovább!

Próbálj arra gondolni, mihez-mit szólna az édesapád. 13 éves voltam én is, amikor édesapám meghalt. Sokáig betegeskedett, többet volt kórházban, mint otthon, mindig a gyógyulásával biztattak mindet, mégis elment. Ennek már 40 éve, és hidd el, hogy még mindig hiányzik, nagyon. Ugyanakkor érzem, hogy vigyáz rám odafentről. Nem vagyok pedig vallásos, mégis érzem. Bármit tettem, teszek, valahol a tudatalattimban ott van, hogy apu mit szólna hozzá. Ha élne, már betöltötte volna a 80. évét, 40 évesen hagyott itt minket, és azóta neki is bizonyítani akarok. Próbáld meg te is így irányítani az életedet. Ő is azt szeretné, ha boldog, kiegyensúlyozott lennél, lennének álmaid, vágyaid, és hidd el, hogy ha "csak" lélekben is, de mindig melletted fog állni. Az emlékét tiszteld annyira, hogy vigyázol magadra, megpróbálsz pozitívabban gondolkodni. Nekem nem volt olyan barátnőm, akivel megoszthattam volna a bánatomat, de ott volt az édesanyám, aki szinte összeroppant apu halála után. Nekem kellett mellette állnom, támogatnom, hogy fel tudja dolgozni, ugyanakkor nekem is képtelenségnek tűnt, hogy valaha túlteszem magam apu halálán. Anyunak az első nagy szerelme volt apu, és 16 év házasság után vesztette el.

Érdekes, hogy mikor kimegyek a temetőbe a sírjához, mindig azt érzem, hogy ott áll mellettem, és beszélgetek vele. Pontosabban én beszélek hozzá, és ettől mindig megkönnyebbülök, és a fejemben hallom a válaszait.

Sok vigasztaló választ kaptál, légy erős, és mindig arra gondolj, ha valamit elérsz, hogy apukád milyen büszke lenne rád. Kívánom, hogy meg tudd valósítani.

Nem értem miért hiányzik annyira?

Nem tudsz bizonyos problémákat megoldani?

Nincs elég pénzetek?

Nem akarok érzéketlen lenni, de nekem is meghalt apukám és nem hiányzott egyáltalán. A lányom apja is meghalt, ő még hiányzik, de nagy kínlódás nélküle az anyagiak előteremtése, így a helyzet más talán mint nálad.