Megölöm magam Mit csináljak? Felemésztem magam, nem bírom tovább!

Jaj kicsi lány! Nagyon sajnálom! Bár én már felnőtt vagyok, de én is nagyon apás, belebolondulnék, ha lenne vele valami! Nekem mondjuk a férjem és gyerekem adna erőt!

Neked meg adjon az anyukád! Neki is biztos nehéz! Egymásban kell,hogy a tartsátok a lelket! Hidd el, jobb el. Tudom, hogy nehéz elhinni, de telni fog az idő és ezzel együtt valamelyest múlni fog a fájdalom is! Jön majd a szerelem az életedben, ami sok erőt fog adni!

Apukád sem szeretné, ha egész életedben szomorkodnál!

tudom hogy hogy érzel..én elvesztettem az anyukámat

nagyon rossza volt nélküle, nem bírtam elviselni a hiányát, mindennap vártam haza... és úgy éreztem engem is felemészt az egész helyzet.

de aztán idővel jobb lett, beszélj valakinek az érzéseidről.nekem a barátnőm sokat segített! és a pszichológusom

Nehogy megtedd! Mi lenne akkor anyukáddal?

Azt írod 16 éves vagy .Még vár rád annyi szép dolog, amit apukád is kívánna neked.

Az én apám is meghalt. Tüdőrákos volt, és borzasztó volt végignézni a szenvedését. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnák rá, ha olyan napom van még sírok is, pedig már tíz éve történt.

De az élet szép.Próbálj más dolgokra gondolni, de mindig csak jóra! És beszéld meg anyukáddal biztos fog segíteni!

Nekem is 13 éves koromban halt meg apukám, rákban. Mindig is ő volt a példaképem, ő tartotta bennem a lelket.

Anyám és ő titkolta előttem, hogy beteg. Ha kórházban volt, mindig kitaláltak valamit, hogy éppen hol van. Ha rosszul nézett ki, csak vírus, vagy tüdőgyulladás, vagy mindig volt valami magyarázat.

Aztán megtaláltam anyám könyvét a rákról, és levágtam mi a helyzet. Apu akkor már napok óta nem volt otthon. Megijedtem. Nem szóltam anyámnak hogy tudok a dologról, csak kértem hagy lássam apát, de nem engedte. Pár napig próbálkoztam ezzel. Mire elhatároztam magam hogy igenis elmondom neki hogy tudok a rákról és látni akarom aput, telefonáltak, hogy apu meghalt.

Ezek után 4 évig voltam mély depresszióban, nem kezeltek vele (anyám begolyózott picit). Nem beszéltem senkivel, nem csináltam egész nap semmit, csak zenét hallgattam. Végül 18 éves korom körül jöttem rá, hogy így nincs értelme az életemnek, és sikerült kilábalnom a betegségből. Most a párommal lakom, enyhe nyugtatón élek, de végre jól vagyok.

Többször megfordult a fejemben, hogy öngyilkos leszek. De belegondoltam, hogy ha apum hónapokig szenvedett ahelyett hogy öngyilkos lett volna, nekem mi jogom van hozzá, hogy csak így egyszerűen véget vessek az egésznek.

Gondolj bele. 20/L