Tartós kapcsolatban élők férjek, feleségek, vannak olyan vitáitok (melyek nagyon banálisak), amin igazából inkább nevetni kéne?

Mondtam, a nagyobbik kutyát (25 kg színizom, mellé víziszonyos) meg kellene fürdetni, de fizikai erő is kell, nehogy kivigye a plexit a zuhanyzóban, jöjjön segíteni.

Férjem: - Ne most fürdesd meg, lemosod róla a viaszt!

- Nem alma, kutya....

- Akkor gyantát...

- Nem is fenyő...

- Faggyút, bmeg!!!

Életemben először próbálkoztam szilvásgombóccal. "Fogjuk rá, hogy ehető" státuszban elfogyott. Néhány nappal később túrógombócot csináltam, nézem a zsemlemorzsát, furcsa füzérekbe volt rendeződve. Turkálok benne, hopp egy lepketetem. Viszem a férjemnek, hogy ez mi a fene, mit csináljak vele. Semmit, fúúúúj, dobjam ki.

- De akkor ne legyen zsemlemorzsa a gombócon?

- Hát EZ ne, inkább megeszem anélkül...

- De pár napja már megetted a szilvás gombócon is, akkor még nem vettem észre, hogy lepketetem van benne....

- ***vasvilla szemek***

Férjem reggel dúvadként forgatta át a lakást, mert nem találta a naaaagy sárga gyűrűs mappáját. Váltig állítottam, hogy egy böhöm nagy, sárga mappát észrevettem volna a lakásban, csak kereste. Lerohant a garázsba. Vissza a lakásba. Felhívta a kollégáját, hogy nézzen körbe az asztala körül. Nem találják. Fújtat. Javaslom, hogy nézzem szét még egyszer akocsiban, hátha a lánya félrepakolt valamit, amikor beült tegnap és az alatt lesz. Dehogy van ott, már nézte, de azért megnézi ismét. Jó, csörögjön, ha megvan. Két perc múlva telefon:

- Megvan.

- Hol volt?

- Kocsiban.

- De azon belül?

- Nem akarok róla beszélni....

- Hol volt??

- Egy nylon zacsiban.

- Átlátszóban?

- Mondtam, hogy nem akarok róla beszélni!!

Másik szobából hallom, hogy fájdalmasan felvonyít a kutya:

- Miért vonyított, mi történt?

- Megharapott!

- És attól miért ő vonyít?

- Mérgemben én is beleharaptam a fülébe...

Talán ez már vita kategória :) Akkor engedelmetekkel még másolgatok, amíg valaki szót nem emel ellene:

Egyik barátom nálam hagyott egy kulcsot, hogy be tudjanak a szerelők jutni a lakásába. Fel is raktam akulcsot a saját kulcscsomómra. Az egyik haverom csinálta a konyhát, két napja még visszament valamit befejezni. Amikor végzett, akkor a kérésemnek megfelelően bedobta a postaládámba a kulcscsomómat. Reggel a férjem felvitt volna egy nagy és nehéz dobozt, kéri a kulcsot:

- Hol a kulcscsomó?

- A postaládában, még nem vettem ki.

- És hol a postaláda kulcsa?

- Az....öö...a kulcscsomón....bent a postaládában....

Itt pár percben méltattuk mentális képességeimet...Majd felfeszítettük, közben folyamatosan engem méltatva. Időközben az is kiderült, hogy minden előzetes feltételezés ellenére NEM fér bele az egész kézfejem a postaláda résébe és ennek a ténynek a felismerése komoly fájdalmakkal és sérülésekkel járt. (Befér, de kifelé már nagyon fáj...)

Pár napja rászántam magam a sminktetoválásra (felső szemhéj, szempillák töve). Annyi gond volt csak vele, hogy összesen két dologtól félek - a tűktől és a fájdalomtól. Nem részletezem a készítő megpróbáltatásait, végül sikerült.

Hazafelé férjemet megkértem, hogy kísérjen el, mert fogalmam se volt, mennyire fogja a látásomat befolyásolni. Együtt értünk haza a szomszédasszonnyal, addigra bucira dagadt a szemem, piros volt, néhol még száradt egy kis vér... A hölgy hol rám nézett, hol a férjemre, rá dühösen, rám sajnálkozóan :)))

A helyzet másnap reggelre csak fokozódott.

Reggel a férjem mondott valamit, amin elcsodálkoztam. Épp meglepett pillantásokkal nézek rá, mire megszólal:

- Azt hittem legalább meglepődsz...

- Csodálkozom is!

- Hát, nem igazán látszik rajtad...

- Bmeg, ennyire tudom kinyitni a szemem!!