Miért ilyen erőszakos? Fröcsög folyton.

8. osztályos koromban jelentkeztem egy olyan szakra (dráma szak), amiről azt hittem csodálatos lesz, de kiderült, hogy egyáltalán nem. Az emberekkel magukkal nincs bajom, de (sajnos későn) jöttem rá, hogy utálom ezt az egészet csinálni, engem teljesen más dolgok érdekelnek, és most osztályt akarok váltani.

Mamám (vele élek, anyukám lelépett, apukámnak új családja van) folyton üvölt, hogy ha már elkezdtem csináljam végig, de én nem bírom, még 2 évem van itt, nem akarok 2 évet elpazarolni az életemből, mindig arra gondolok, mi van, ha mondjuk 22-23 évesen elgázolnak és meghalok, és akkor elbuktam az életem olyasmire amit nem szeretek. Elmondtam az osztályfőnökömnek, hogy nincs szabadidőm, ami nem is baj, csak legalább olyasvalami miatt ne lenne, amit tényleg szeretek, és amiért megéri dolgoznom.

Most pl. szeretnék lovassportra járni, de mamám azt sem engedi, mert régen táncoltam és azt is abbahagytam, nem érti, hogy azért hagytam abba, mert a táncsuli nem volt sikeres, és 9 lány mellett 1 fiú volt. azt mondja, ezt is otthagynám, esélyt sem ad, hogy másképp legyen, pedig ezt tutira nem hagynám abba, vonz a dolog, szeretném nagyon, és ki is tartanék mellette.

Beszéltem az osztályfőnökömmel, ő azt mondta, megérti, nem pazarolhatom el az életem, és segít elintézni hogy osztályt, szakot válthassak. Mamám "belement", ez alatt azt értem, hogy megengedte, és most a nap 24 órájában hallgatom, hogy milyen sz*r, szemét vagyok. Még csak rossz gyereknek se nevezhet, mert soha nem járok bulizni, nem pasizok, és 4,4 az átlagom :/ Miért nem érti meg, hogy azért nem akarom csinálni, mert utálom? Csak azt hajtogatja, hogy semmit se csinálok végig, nincs akaraterőm, nem érti, hogy utálom, és nincs értelme csinálnom, csak fújja a magáét. Azt mondta az ofőm, hogy próbáljak vele leülni kedvesen beszélni, de szóhoz sem hagyott jutni, fújta a saját igazát, majd mint aki jól végezte dolgát, elégedetten nézte tovább a tévét, én meg inkább kibattyogtam a szobából.

Tudom, hogy már idős, és a nevelésemet nem neki kellene csinálnia, hanem a szüleimnek, és hálás is vagyok neki ezért, de én már ezt nem bírom tovább, azt sem tudom, hogy most akkor menjek-e el másik szakra, vagy sem, mert ha megyek, az a baj, ha nem, akkor minden békés lenne itthon, de szép lassan megőrülnék. Mi a fenét lehet kezdeni ilyen helyzetben?:( azt ne tanácsoljátok, kérlek titeket, hogy próbáljak vele higgadtan beszélgetni, mert lehetetlen, ezt az osztályfőnököm is belátta, mikor ő megpróbálta.

köszi, ha elolvastátok, kicsit hosszú lett :/

16/L