Többgenerációs együttélés elfogadható számotokra?

Kedves Kérdező! Az ilyen emberek véleményére nem kell adni, ne törődj vele, ha Nektek így jó.

5. válaszoló voltam.

15:40

ha az egyik szülőd leépülne inkább hagynád hogy a másik egyedül szenvedjen vele, minthogy ott legyél velük és segítsd őket?

Szégyennek semmiképp sem szégyen, ha ők jól kijönnek, akkor tegyék. Mondom ezt annak ellenére, hogy én egy percig sem élnék párral együtt, a szülőkkel, egyikőnk szüleivel sem. Én nem alkalmazkodom, a szüleimhez sem tudtam, hát akkor idegen emberekhez, de a páromat sem tenném ki ennek. Az ő szülei életszínvonala meg nem üti meg azt a szintet, amit én vállalnék.

De attól még tudom ismerősök kapcsán is, hogy valakiknél ez működik.

Tehát azért ne költözzek el, hogy halálukig ápoljam a szüleimet? Vagy nem értem. Itt az a helyzet, hogy van egy gyerek, két szülő. A gyerekek nagy része a saját lábára áll, és elköltözik, mások pedig ott maradnak a szülőkkel, aztán ha a szülők meghalnak, akkor örökölnek. Na így értendő a mondókám, hogy nem nézném végig, ahogyan a szüleim a szemem előtt lassan meghalnak, de talán előtte 5-10 évig egy zöldség szintjére süllyednek. Szerintem senkinek sem az az álma, hogy magatehetetlen szüleit pelenkázza napi szinten, és megélje, hogy már fel sem ismeri a tulajdon gyerekét. Elég rossz ezt megtapasztalni pl kórházi látogatás alkalmával is, de ha minden nap ezt kell, az leépít egy egészséges lelket is.

Tehát ez is erősen benne van abban, hogy el kell költözni, saját életet kell élni, nem kell a mártírt játszani.

Pénzkidobás albérletre, igen, de legalább külön, önállóan. Ha pedig valaki teszem azt tovább jut a gyári munkás/árufeltöltő kombónál, akkor még kereshet annyi pénzt is, amiből futja egy családi ház törlesztőjére, némi önrész mellett. Na persze ha a kényelem és az ölbe hullt otthon a cél, akkor működik a többgenerációs, de a többség azért mégis elköltözik, és furcsállva nézi azokat, akik 45 évesen még mindig hazajárnak az anyukához a munkahelyről ebédelni, és engedélyt kell kérniük egy éjszakai tivornyához otthon. Van ilyen munkatársam, rettentően elkényeztetett fazon, aki teljesen függ a szüleitől.

Na mindegy, nem fogom teljesen lealázni az otthon maradókat, csak szerettem volna bebiggyeszteni egy kis ellenvéleményt, ha már ennyien természetesnek veszik az ilyesmit.

"ha az egyik szülőd leépülne inkább hagynád hogy a másik egyedül szenvedjen vele, minthogy ott legyél velük és segítsd őket?"

Ez nem nekem szólt, de én igen, hagynám. Nem egy ismerősöm példáját láttam. Maguk is meglett emberek (40-50 vagy több) és idős szüleiket ápolják, valamelyik amiatt nem tud dolgozni menni. Ez nem fair és kész. Én megmondom, nem ápolnám se anyámat, se apámat, mert nekem arra időm nem lesz. Nem hanyagolnám el a páromat, a gyermeke(i)met, mert egy öreggel kell ápolósdit játszani. Akár a szülőm, akár nem.

Én sem várnám el öregkoromra a gyerekeimtől, igyekeznék minél kevesebb gondot okozni nekik. Nem mondom, hogy nem kell támogatni az öregeket, de nem lennék képes a sz*rból kimosni anyámat, meg ilyenek.

16:03: Maximálisan egyetértek!

Lehet, hogy szívtelen vagyok, de nem értem, miért menjen tönkre egy fiatal pár élete a szülők miatt. Az ilyen házasságok fel is szoktak bomlani, mert a férj megunja, hogy a felesége 24 órás ápolónő odahaza. Minden tiszteletem annak, aki lelkileg elviseli az ilyet, én nem vagyok ilyen. Inkább a leendő gyermekeimmel töltöm az időt, amit a szüleim ápolásával töltenék. Öregkoromra pedig tegyenek otthonba, ha már annyira nem tudom magam ellátni, én ne legyek egyiknek se nyűg.