Szerintetek létezik az igazán boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat?
szerintem inkább kitartás kell, hogy megtaláld az igazit
nálunk nincsenek viták és nincs lemondás, viszont sokat voltam egyedül, mielőtt megtaláltam a férjemet
Persze. Csak nem úgy mint a mesékben, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Elmondom, hogy Én hogy jártam. A párkapcsolatom elején minden olyan tökéletes volt, nagy az egyetértés, harmónia. De aztán sokan belemalackodtak a kapcsolatunkban, meg voltak zűrös heteink, és nagyon odavoltam. Már nem éreztem jónak, hogy a párommal vagyok. De Ő velem volt és kitartott mellettem. Nagyon jól esett. Azóta csak még jobban értékelem, azt amit a kapcsolatunk nyújt. Amikor neki van rossz korszaka akkor Én állok mellette, amikor nekem van rossz időszakom akkor meg ő a türelmes. Szóval nem tekintem rossz dolognak ,amikor jön egy kisebb válság, mert akkor csak még inkább értékeljük egymást. :)
Erre csak az tud válaszolni, aki az élete végén, a párja halálos ágyánál állva is ki tudja jelenteni, hogy a kapcsolatuk igazán boldog, harmonikus volt.
Az nem mérvadó, hogy valaki 10-20 év után, sőt, 1-2 év után gondolja ezt. Hetek alatt megváltoznak a dolgok néha.
Tehát erre így nem lehet válaszolni, maximum reményt lehet kifejezni, hogy ami eddig boldog volt, az ezután is az lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!