Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyóssal kapcsolatos dolog?

Anyóssal kapcsolatos dolog?

Figyelt kérdés

Párommal a megismerkedésünk után bemutatott az édesanyjának. A második náluk töltött alkalommal, ebédelni mentünk,és az anyós-jelölt megkérdezte szeretem e azt a kaját amit főzött. A válaszom nem volt, ő pedig ezt mondta: a párom előző barátnője sem szerette.

Én sajnos olyan természet vagyok, hogy mindent magamra veszek, és mindig azzal foglalkozom mások mit gondolnak rólam. Rosszul esett ez a kijelentés, hiszen a párom előző barátnőjével hasonlított össze.

Egyébként úgy érzem nem kedvel engem az anyós-jelöltem, igen nagy a korkülönbség is köztünk, a nagyanyám lehetne, de úgy érzem, hogy nem lát szívesen a fia mellett.

Foglalkozzak ezzel a kijelentésével?


2011. febr. 5. 10:13
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
81%

Ne foglalkozz.

Az, hogy ő se szerette, nem jelent semmit.

Nem tudom, milyen kajáról van szó, de vannak olyanok, amit sanszos, hogy sokan nem szeretnek, pl. körömpörkölt, pacal, máj, főzelékek, meg ilyenek.

Én is sokszor megkérdezem (bár inkább előtte), hogy ki szereti, amit főzni szeretnék, és ha nem, hát nem.

Ha ennyiért "elkapál", akkor mondhattad volna azt is, hogy imádod, akkor az lenne a baj.

Majd jobban megismer, és biztos meg fog kedvelni.

2011. febr. 5. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
89%

Neki meg rosszul esett, hogy nem kellett a főztje...

Az éremnek két oldala van, tudod.

2011. febr. 5. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
73%
Nem kellett volna azt mondanod, hogy nem ízlik a főztje.
2011. febr. 5. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm. Kelkáposzta volt az ebéd. ÉS mivel mondtam, hogy nem szeretem, mégis mondtam hozzá, de egy picit eszek! Nem eshetett rosszul neki, hiszen annak ellenére ettem belőle, hogy nem szeretem, sőőőt meg ettem amit kimertem magamnak.
2011. febr. 5. 10:22
 5/15 anonim ***** válasza:
77%

Nálunk is volt hasonló eset, csak a karalábé levessel. Én utálom a karalábét! :) Anyós kérdezte szeretem-e, halkan megjegyeztem, hogy nem nagyon... Aztán csak annyit mondott rá, hogy semmi baj akkor te ebből nem eszel, és majd a másodikból többet kell enned. :) Nem csinált belőle problémát, és én ezt tartom normális viselkedésnek.


Biztos lehetsz benne, hogy az anyós se eszik meg minden kaját. Ha meg alapból nem kedvel ez csak olaj volt a tűzre, és egy újabb rossz pont a szemében, mert ilyenkor mindent magukra vesznek, hogy még rosszabb színben tudjanak később feltüntetni. :)


Szerintem ne az anyóssal foglalkozz hanem a fiával.. Nem az anyóssal fogsz élni, az meg, hogy ő mit gondol mindegy. A legtöbb nő nem jön ki az anyósával sajnos.

2011. febr. 5. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm Nektek. Én nekem nem lenne problémám az anyóssal, ha ő nem lenne ilyen akadékoskodó.. :S sajnos ők kezdik...
2011. febr. 5. 10:30
 7/15 anonim ***** válasza:
92%

Hát figyelj...

Az én anyósom is bepróbálkozott annak idején ezzel-azzal. Eleinte kiakadtam, mint te.

Aztán rájöttem, hogy ő ugyanolyan bizonytalan a kapcsolatunkat illetően, mint én, ezért megpróbáltam nem észrevenni a beszólásait, majd kifejezetten kedves lenni hozzá. Hetente 2-3-szor felhívtam, megkérdeztem, hogy van, mi újság. Egyre nyitottabb lett, kezdett elmondani olyan dolgokat is, amiket szerintem másnak nem nagyon.

Bevallom, eleinte "taktikáztam", hogy megszelidítsem, de ma már teljesen őszintén érdeklődöm iránta, és ez viszont is igaz. Kialakult köztünk egy nagyon jónak mondható viszony, olyan, mintha az anyám lenne.

Jó, hogy már nem az ellenséget látja bennem.

Nem mindig kezdődik zökkenőmentesen egy kapcsolat, de ha egyik fél sem enged, akkor egyre csak elmérgesedik a helyzet, az meg kinek jó?

Én vallom, hogy nincs jobb, mintha normális a családod. És ha hozzámégy valakihez, akkor "csatoltan" kapsz egy anyóst is, aki lehet, hogy egy házisárkány, de ha megszeret, akkor a tenyeredből eszik.

2011. febr. 5. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%

SZerintem egyszer még engedd el a füled mellett, de ha következetesen ilyeneket mond, szólj neki.

De légyszi, ne hívd már anyósodnak, mikor életedben először találkoztál vele és nem vagy feleség! Ilyen erővel az én anyósom is lehetne, lehet, h összefutottunk a metrón..

2011. febr. 5. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
77%

Nemrég családi összeröffenésen férjem mondta, hogy menne moziba, én meg mondtam, hogy hááát, nem szívesen, mert nehezen ülök egy seggel végig 90-120 percet. Anyós is mondta, hogy "jé, az exfeleség is ilyen volt". Nagyon vasvilla pillantásom lehetett, mert gyorsan elnézést kért.

Nála se rosszindulat volt, egyszerűen asszociált, hogy ez a szokás másnál is előfordult, nem gondolta végig, hogy mit mond.

Tisztában vannak vele, hogy kifejezetten rossz a viszonyom az exfeleséggel (rengeteget támadott, én meg nem reagáltam rá, de nem is kedveltem meg emiatt), de a férjemen kívül ezt nem hangoztattam senkinek.

Azóta nem mondanak ilyet, a fenti példa is csak egy meggondolatlan elszólás volt, nem azzal volt összefüggésben, hogy kit szeretnek jobban. Ha a másik gyerekének lenne ilyen szokása, őt hozta volna fel példának. Pechemre ebben pont az exfeleséghez voltam hasonló.

2011. febr. 5. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
77%

Kajánál nekem az kínosabb volt, hogy valamiért nem bírja az emésztésen a zsíros ételeket, azonnal rám jön a cifra. Ezért nem eszek szívesen másnál, itthon meg kínosan ügyelek a zsiradékra.

Nagyon finom pörköltet csináltak, de alig mertem enni belőle, hogy mégse ott kelljen feltépni a wc ajtaját. Próbáltam magyarázkodni, hogy bocsánat, szívem szerint háromszor szednék, de a nyamvadt bélésem nem bírja... Hááát, hitték is meg nem is...

2011. febr. 5. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!