Én látom rosszul, hogy több menynek van baja az anyóssal, mint fordítva?
A környezetemben legalábbis ez a statisztika. Lehet, hogy csak én fogtam ki épp ilyen ismerősöket persze...
Négy barátnőm példájából kiindulva a kapcsolatok úgy alakultak, hogy első körben, házasság, összeköltözés előtt mindannyian nagyon kedvesek voltak a leendő anyóssal, látogatáskor szépen kiöltöztek, kedvesen köszöntek, illemtudóan viselkedtek, egy kis kedveskedés minden egyes alkalommal. Esküvő/összeköltözés után már jöttek a megjegyzések, min "Miért hív/látogat bennünket hetente, miért említi meg, hogy a fia nem szereti a gombát, miért hoz ajándékba sálat anélkül, hogy megkérdezné hordok-e, nincs kedvem menni hozzájuk, stb."
Négyből kettőnél van már baba, a harmadik állapotos és ők már olyan szinten vannak, zsigerből utálják az apuka féle nagyit. A gyermeket legszívesebben a kezükbe sem adnák, minden apró babaápolással kapcsolatos megjegyzést, kérdést pillanatokon belül ki tudnak fordítani, tulajdonképpen az anyós minden egyes megnyilvánulását (jót, rosszat, semlegeset) egyből támadásként fognak fel. Az anya felőli nagyikkal persze semmi gond, ők vigyázhatnak a babára, hozzájuk minden hétvégén át lehet ruccanni látogatóba, tőlük örömmel fogadják az főtt ételt (ha az anyóstól jön, akkor az már egy célzás arra, hogy ők nem tudnak főzni), szóval a másik nagyival semmi gond, a férjek kapcsolata az anyóssal semleges, nem igazán keresik egymásban a hibát.
Két napja rákérdeztem, hogy szerintük hogy is van ez, ketten annyit beismertek, hogy valójában lehet, hogy nincs is baj az anyóssal, lehet, hogy túldramatizálják a dolgot, de valahogy ösztönösen nem szeretik őket.
Tudom, hogy vannak nagyon durva és kegyetlen, gonosz anyósok is (nagymamám is ilyen, igaz, ő nem csak anyósként), de tényleg a legtöbbjük idegesítő?
(A sajátom nem az, szeretem őt, igaz, még soha nem éltünk együtt, nem is szeretnék egyikünk szüleivel sem összebútorozni, amíg nem fenyeget az éhhalál.)
válasza:A konyhakérdés megoldását egyszerűnek látom.:) Az egyik megoldás valóban a tolerancia, bár ismerem az érzést, én a technikai eszközeimre vagyok hiperérzékeny, beleborzongok, ha látok valakit babrálni az irodai felszerelésemmel, fényképezőgépemmel, olyan dolgoimmal, amik fontosak számomra, sokba kerültek, és évek óta nem vásárolok magamnak gyakorlatilag semmit, mert ezeknek a részleteit törlesztem. Viszont a mindennapi élet során ezt éreztetem is, illetve különféle témák kapcsán meg is említem, mintegy "elszórom" ezt az információt a környezetemben, hogy világos legyen számukra, hogy oda nem piszka.
A gyerekedet Te neveled majd fel, bőven lesz időd 15-20 év alatt, hogy tudtára add, eszükbe ne jusson ilyen meglepivel szolgálni.:)
A hetedik válaszolónak a konyhakérdéssel kapcsolatban: én abban reménykedem, hogy az utolsó válaszolónak lesz igaza. A gyermekeim valószínűleg tisztában lesznek a szokásainkkal és remélem, hogy ezt figyelembe is veszik majd. Addig ugyan még sok dolog változhat, lehet, hogy sokkal lazább leszek ezen a téren is, mire eljön az idő, mert az ellen például semmi kifogásom sincs, hogy a gyermekeim velem főzzenek majd, segédkezzenek, sőt kifejezetten örülnék annak, ha majd lenne lányom, akinek a főzést is megmutathatnám (feltéve, ha érdekli).
Szerintem a tolerancia nem ott kezdődik, hogy minden számunkra nem fontos dologba kérdés nélkül belenyúlunk, hanem ott, hogy megkérdezzük, vagy megfigyeljük, hogy mit szabad és mit nem egy adott háznál. Mert tegyük fel neked a konyhai munka és a konyhai eszközeid semmilyen jelentőséggel nem bírnak, nem úgy, mint nekem, de szívrohamot kapnál, ha valaki berobogna hozzád és lesúrolná a csempédet, kipucolná a cipőidet, vagy vízkőoldó nélkül indítaná el a mosógépedet.
Ilyen dolgok anyóséknál is vannak, amikor először jártam náluk, akkor megkértem, hogy magyarázzák el, hogy gyűjtik a szemetet (merthogy szétszedik), nem akartam önállóskodni és változtatni a szokásaikon, valamint arra is figyelmeztetett a férjem, hogy ha az apja meccset néz és a szoba ajtó zárva van, akkor be ne merjünk nyitni, kivéve, ha atomrobbanás van.
(Megjegyzem, számomra minden válasz hasznos volt eddig, nem én pontoztalak le. Azért tettem fel a kérdést, mert szerencsére csak kívülállóként láthatok ilyen jellegű kapcsolatokat és élőben a barátnők messziről sem tértek ki annyira a részletekre, nem mesélték el a tapasztalatokat, mint itt az anonim hozzászólók.)
válasza:Én 10.5 éve élek a férjemmel, és nagyon szeretem az anyósom, amikor együtt éltünk egy fél évig, akkor sem volt semmi. A gyerekemet szívesebben bízom rá, mint saját anyámra.
Nagyon rendes családból származik a férjem, én nagyon rosszból, nekem hihetetlen élmény volt megtapasztalni az "igazi családot", és nagyon becsülöm, tisztelem őket.
válasza:Az én anyósomnak rengeteg de rengeteg hibája van!De mellette egy csupa önzetlen nő aki imádja a Fiacskáját akit én is imádok!!!!Ja!És mellesleg nem egyszer mondta hogy úgy szeret mint a saját lányait és szinte biztos benne hogy elöbb fordulhatna hozzám mint a Lányaihoz!
Amúgy én is többre becsülöm Öt mint a saját szülő anyámat!
válasza:Kedves kérdező!
Úgy tűnik, Te valóban szerencsés vagy anyós-fronton...
Szerintem a legtöbb anyósnak is van baja a nejével...és már arra is rájöttem, mi az. Én pl nagy naivan azt hittem, a személyemmel van a baj, más lányt szerettek volna a fiuknak, de az igazi probléma az, hogy a kicsi fiuknak egyáltalán van valakije, és nem ugráltathatják kedvükre.
A másik meg: igen, mindig az anyós a szebb, jobb, stb. Hát hogyne idegesítene! A kaja? Persze, hogy anyámtól bármikor elfogadom a kaját, mikor tudom, hogy ő hogyan főz, illetve tiszteletben tartja, hogy candidadiéta miatt pl fehérkenyeret nem eszem, az anyós meg tesz rá magasról. Vagy amikor megdícsérem a főztjét, ( tejfölös rakott csirkemellfilé sajttal a tetején) erre ő azt mondja, majd megadja a receptjét. Egy tejfölös rakott csirkemellnek??!!? hogyne gondolnám azt, hogy ez a gesztus arra utal, nem tudok főzni...szerintem a fele anyós ezt már direkt csinálja. Én nem utasítom vissza a segítséget, de mit csináljak olyan segitséggel, amire nincs szükségem, pl több kiló leveszöldségre? Utána persze az anyós a jó, és elmondhatja, ő aztán mindig küld krumplit, ezt meg azt a fiáéknak...de ha nem kell???!!!
Á, ne haragudjatok, tegnap egész napos disznóvágás volt anyóséknál...
válasza: válasza:Újra utolsó. Előbb elolvastam a kérdést, válaszoltam rá, aztán elolvastam a válaszokat, és hozzá szeretnék fűzni valamit. Nekem sem jó a viszonyom anyóssal, de szerencsére ritkán találkozunk, azt kibírjuk. Igaz, eleinte még pár hónapig egy háztartásban éltünk, nehéz lehetett neki elviselni, hogy a konyhában már nem csak ő az úr. Így belegondolva, bizonyára neki sem volt könnyű látni, hogy a fia engem őelé helyezett a "rangsorban", hogy jobban szereti azt, amit én főzök (anyós nem bírt leszokni a klasszikus konyháról, a fia meg reformkonyhapárti, akárcsak én), sokkal operatívabb vagyok konyhában, takarításban, bevásárlásban. Ráadásul a szakmánk is egy anyóssal (ő tanít, én kutatok ugyanazon a szakterületen), és sokszor hozzám jött ezt-azt megkérdezni amit a diákok kérdeztek tőle és nem tudta a választ. Nyilván, féltékeny lett, és akkor kezdte az ilyen dolgokat, hogy miért hordok fekete fehérneműt mert nem higiénikus, hogy ő a bugyikat nem szabad összemosni a törülközőkkel, hogy a tökfőzelékbe KELL ecet (nem bírom se az ízét, se a szagát, na), hogy mosogassak tálban és öblítsem hideg folyóvízzel, hogy vendégek jöttek, és túl gyakran húzták le a wc-t, s ha a húgom meglátogatott, két szót nem tudtam vele váltani, mert kérdésekkel bombázta.
Én úgy gondolom, ezek után nem mondhatom, hogy én vagyok az oka a problémának, mert soha nem vontam őt kérdőre a fehérneműje színét illetően, sem a mosástechnikáit illetően, sem az ecetes tökfőzeléket illetően, sem a wc-lehúzást illetően, s ha vendég jött hozzá, tapintatosan elvonultam. Akkor hol a hiba? A mindennapok apró dolgokból állnak össze, ha ezekben keressük a kákán a csomót, nehéz lesz a kompromisszum. Én nem szoktam, ha más keresi, legyen, de akkor viselje a következményeket.
válasza:Úgy gondolom, amit az egyik hozzászóló írt, az evolúciós örökségben van valami. Mégpedig az, hogy mi menyek elvettük az anyósunk fiát, netán egyetlen szem fiát, hát persze, hogy a tudatalattijuk lázad!
Úgy látszik, hogy mindenki olyan anyóst kap a sorstól, hogy tuti kihívást jelentsen neki. Nekem az olyasmik, amiket a kérdező írt, nem is tűnnek problémának, ahogy ezt másoknak sem, akik írták is. Az enyém alattomosan irányította a családját, már eleve úgy nevelte őket, beleértve a fiát, unokáit is felhasználta eddig az alattomos céljaihoz. Tehát itt szó sincs szócsatározásokról, véleményerőltetésről meg amikről írtatok, mert ugye ez nekem nem lenne probléma. Egyetértésem, hogy a férjnek kell a saját anyjával, feleségnek is a sajátjával elintézni a felmerülő dolgokat, de van itt egy kis probléma: mi van, ha az anyós már eleve úgy nevelte a fiát (pl 30 évig), hogy a saját egyéniségét, autonómiáját az anyósé mögé helyezze?
Amúgy erre is van megoldás, és hiába áskálódik anyóspajtás a hátam mögött, mert hosszú távon a malmok nekem őrölnek, előbb-utóbb a férjem is átlátja, csak bírja valaki kivárni...
Nálunk így 5 év után, sokat tettem érte, úgy értem, mindig résen voltam, és tiszta lelkiismerettel kijelenthetem, hogy a férjem 180 fokot változott, és ha anyósom így folytatja, csak maga ellen fordítja teljesen. Hogy a rokonsága mit lát át a mesterkedéseiből, mit nem, az engem annyira érdekel, amennyire őket az én helyzetem. A teljesen külön kertes házba költözésünk már csak pillanatok kérdése. (Ugyanis szinte gyerekként anyósom házához épült férjem, feláldozva az összes pénzét és igénybe vehető kedvezményes támogatást. Most meg ha kérdezem: egyetlen előnyt sem tudott mondani, és maga sem érti, hogy lehetett ilyen "hülye" - és ezek nem az én szavaim!) Azért írtam ezt le, mert biztos sokan olvassátok, hadd bátorítsalak benneteket! Tiszta szándékkal meglesz az eredménye!
Nálunk egyébként pont a szüleim ilyenek, amiket leírtatok, hogy erőltetnek ezt-azt, tököt meg véleményt is, de ugye azt nekem kell megoldanom, az eleve nem probléma, férjem szinte semmit se vesz észre abból. Úgyhogy teljes mértékben amellett vagyok, hogy minél kevesebb kapcsolat mindkét szülővel, és az akadékoskodó rokonokkal (akik az anyu vagy az anyós játszmáit támogatják).
Sokakat megmozgatott a kérdés, és lám, lám, egyetlen anyós sem írt, hogy megvédje az anyósok "becsületét"... Pedig ha nem is az enyém, de vannak köztük, akik tudnak netezni... :)
Úgy gondolom, hogy valóban szerencsésebbek, akik "könnyebb diót" kaptak, de valamilyen mértékben minden anyós-meny viszonyban megvan ez, mert minden meny elvette az anyós fiát.
válasza:engem már kiküldött a konyhámból a 17 éves gyerekem barátnője, hogy ne zavarjam, mert főz. Nem beleszólni akartam, csak egy kávét magamnak. De jót derültem, végülis.
De itt a gyakorikérdeésekben a férj anyja Kb= aszörnyördöggel. S egyetértenek a válaszolók: "meg ne fogja a gyereket, elejti, én oda nem adnám, mi köze stb.
Szerintem ez a versengős szinglivilág az oka: azt hiszik, a munkahelyen vannak, s ki kell könyökölni a jobb helyet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!