Férje mellett eljár pasizni, de dolgozni nem akar. Milyen anyuka az ilyen?

Figyelj! A gyerek nem tehet a szülei viselkedéséről,nem is ő választotta őket-tehát ezért ne őt okold.Viszont ha már beleszületett,akkor felnőtt fejjel,amikor már különbséget tud tenni jó és rossz között,akkor jött el az ő ideje és választhat,hogy ő is így akar e élni,vagy sem.

Most,hogy elhagytad,már eső után köpönyeg,de esetleg amit leírtam,meg lehetett volna vele beszélni,mert lehet belátja és egy párkapcsolatnak nem törvényszerű,hogy a rossz példájú szülővel kell tartani szoros kapcsolatot,hanem az alapvetően két ember magánügye.

Az vesse rá az első követ...

"12 éve fekvőbeteg ember"

Véleményem szerint senki nem cserélne ezzel az asszonnyal helyet. 12 évig napi rendszerességgel pelenkázni és ápolni egy olyan embert, aki funkcionálisan magatehetetlen nem leányálom. Kicsit sem az. Aki akár csak hónapokig is került ilyen helyzetbe, az tudja.

Érthető a fásultsága, az elkeseredettsége, az "egymásra utaltsága", az a szükséges igénye, hogy "ne hagyják el" (ne menjen a fia külföldre, hetezni stb.)

Bármennyire "rosszul esik", nem adok neked igazat azzal, hogy "nem akartál ilyen családba bekerülni". 18 éves vagy, azt jelezted, ez pedig nem igazán kor ahhoz, hogy "mérlegeld" az élet kihívásait. Az az asszony, akit most mérhetetlenül "fikáztál" amikor te 6 éves voltál, már a magatehetetlen férjét gondozta. És teszi ezt most is. Bármennyire hihetetlen, de megtehetné, hogy a férje gyermekére, vagy a férje családjára hagyja ezt, elválik és éli boldog életét. Ő nem ezt választotta.

Te tulajdonképpen azt választottad, amit a feleség nem. Elfutottál. Hidd el, gondolom szívesen cserélne veled az (ex) barátod felesége.

Az az ember aki 12 évig folyamatosan ápolja hozzátartozóját idegileg labilissá válik, mondhatni törvényszerűen. Görcsösen elkezd kapaszkodni minden "csöppnyi lehetőséghez". Pont ezért hallhattad tőle: szülj gyereket és költözz oda. Ez a kijelentése kb. annyit tett: SEGÍTSÉG. Hogy társaságot kapjon, emberek között legyen, tudjon kinek "gügyögni". Persze ezt nem kell teljesíteni. De ez a kapcsolat számos kompromisszumot megengedett volna, amelyek közül te egyet sem vállaltál.

Az én véleményem: rossz döntés az, hogy elfutottál.

A szülők miatt biztosan nem hagytam volna el a barátomat, ha egyébként szeretem...

Te nem kerülsz a családba akaratodon kívül, ha összeházasodtok sem, mert nem kötelező szeretned és kapcsolatot tartanod anyósoddal, ha egyáltalán nem bírod elfogadni, hogy ők olyanok, amilyenek...

Tudod: férjhez mész.

Nem anyóshoz mész, és nem családhoz mész.

Ezzel együtt én azt mondom, nem szeretted a srácot, ha a családja miatt el tudtad hagyni, és szerelem nélkül miért folytattad volna..?

Szia!

Nem tudom, hogy jó döntés volt e otthagyni a fiút. Ha a fiú belátja, hogy az anyja nem jó életet él és függetleníti magát tőle akkor ebből akár életre szóló kapcsolat is lehetett volna köztetek. De viszont ha a fiú jól érzi magát a környezetében, egyet ért az anyja gondolkodásával és tetszik neki ez az életmód, nem akar ezen változtatni akkor had éljen úgy ahogy akar, de akkor te nem élj mellette, mert tönkre megy az életed! Nálunk is hasonló probléma volt. A párom anyjával voltak bajok, elég furcsán áll az élet dolgaihoz. A párom nehezen akart elköltözni tőle, mert kényelemben érezte magát és sok mindenben egyeztek az anyjával. Végül csak sikerült elérnem, hogy költözzön el onnan és költözzünk össze. Azóta teljesen más minden. A párom azt mondja, már soha nem menne vissza az anyjához. Nagyon jól kijövünk, annak ellenére, hogy sok van belőle az anyjából. De azért sikerült nagyjából átformálni a gondolkodását normálisabbra.

Azt neked kell érezned, hogy tudnál e egy ilyen családban élni, senki nem hibáztat érte, ha inkább egy olyan fiút választassz, akivel tényleg "élheted" az életed. Ítélkezned viszont nem kéne. Szerintem le a kalappal ezelőtt a nő előtt, hogy ezt bevállalta, nagyon sokan nem tették volna meg. Elhiheted, hogy nem egy élmény valakit 10-en évekig pelenkázni. Tökéletesen megérteném még azt is, ha lenne barátja (persze gondolom ez csak egy feltételezés részedről), neki is hiányozhat, hogy valaki törődjön vele, mégha csak pár óráig is. De egyáltalán nem biztos, hogy férfi van a dologban. Lehet, hogy neki már az is egy kikapcsolódás, ha csak bolyong egy áruházban a sorok között.

Azt kérdezed jól tetted e, hogy elhagytad ezt a fiút, mert nem akartál ilyen családba bekerülni. Látod, Te már itt megfutamodtál. Őszintén, Te bevállanád azt emit ez a nő? Jöhetünk itt a közhely dolgokkal, hogy természetesen, ha szeretek valakit amelett kitartok jóban-rosszban, de lássuk be ez nem így van. Legalábbis én azt hiszem képtelen lennék erre, és ezért nagyon tisztelem azokat, akik feláldozzák az életüket másért.

Nem kötekedni akarok, de ha a volt barátod is dolgozott, mért az anyukájától kell pénzt kérni a Te születésnapi ajándékodra? A másik, hogy megvehette volna előre is azt az ajándékot, nem utolsó pillanatban kell kapkodni. Az anyjától nem szép dolog, hogy szóban sem köszöntött fel, de ez ellen nem tudsz már tenni.

Azt írod, hogy nem is szereti a férjét, de ennek ellenére mégis vele van. Azt talán ne lehet elvárni, hogy a nap 24 órájából 20 a férje ágya mellett üljön és csak vele foglalkozzon. Ha annyira sajnálod azt az embert Te is megtehetted volna, hogy naponta csak egy órát beszélgetsz vele (ne érts félre, nem azt mondom, hogy ez a kötelességed). A másik meg, hogy egy ápolónő, aki vele van napi 8-10 órát, ugye nem kevés pénz, nem valószínű, hogy 2 tanulatlan ember (értem itt a barátodat is) olyan munkát talál, amiből ezt finanszírozni tudja. És tényleg jó néven vennéd, ha a barátod csak erre keresne? Így, hogy tudnátopk később külön életet kezdeni?