Ilyenkor mit tehetnék?
A párom most fog végezni OKJ tanfolyamán, nekem még van hátra egy évem.
Egyelőre anyósoméknál lakunk, borzasztóan rossz körülmények között, és persze az idegeim sem a régiek már ebből adódóan.
Az én 30000 forint árvajáradékom az egyetlen bevételünk, mert én egyelőre fizetés nélküli gyakorlatra járok suli mellett (és még nem biztos hogy állás is lesz belőle), neki pedig sem az órarendje, sem a busz menetrendje nem engedi meg, hogy iskola mellett még dolgozhasson..
Ennyi pénzből még arra sem telik, hogy bérletet vegyek magamnak, így bliccelhetek a fél városon át állandóan - amit persze eléggé utálok.
Na a lényeg hogy eddig úgy beszéltük meg, hogy levizsgázik, majd megy dolgozni, és gyűjtögetni kezdünk hogy minél előbb elszabadulhassunk innen.
Pár hónapja kitalálta, hogy ő mégis inkább le akarna tenni egy másik képzést is. Ebbe még beletörődtem (Majdnem 100k egy újabb képzés).
Aztán elment egyik hülye haverjához, aki folyton teletömi a fejét mindennel, és most azzal jött haza, hogy ő az ELTÉre fog menni estin és dolgozik mellette...
Persze térítéses részére, mert nincs annyi pontszáma, hogy a támogatottba bekerülhessen.
Ez borzasztóan sok pénz... és nem hiszem, hogy ki tudná fizetni, ha meg igen, semmi nem maradna a fizetéséből, plusz egész nap nem láthatnám.
Ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy nem bukna ki egy idő után :(
Tudod, lehet hogy most épp egy pár vagytok, de nincs jogod dönteni helyette az életéről.
Ha ő el akarja végezni az ELTE-t, hát támogasd. Később, mikor végez, neked is könnyebb lesz, és neki is.
Megteheted, hogy ellene vagy, és akadályozod, de nincs kizárva, hogy kirakja a szűröd azonnal. Később pedig mindenképpen: ha nem tud továbbtanulni, és nem talál rendes állást, rajtad fogja "megtorolni", mert nem tanulhatott tovább miattad, ha mégis elkezdi, és te ezt sérelmezed, támogatás helyett, akkor azért.
Igaza van! Addig tanuljon, amíg valahogy megoldható, ma diploma nélkül semmire se megy az ember, ha nem egy gyárban akar csicska lenni napi 12 órában: mellesleg akkor se látnád, mert csak aludni jár haza.
A mostani OKJ papírjával 200000ftos fizetést kapna, és van is pár hely, ahol biztos hogy szívesen látnák.
Eddig nem az volt az élete álma hogy diplomája legyen, nem is akart szerezni, ez most egy új hülyeség.
Biztosan nem dobna ki, mert szeretjük egymást, ráadásul egyelőre én tartom el az egész családot szinte...
Arról meg ne is beszéljünk, én mennyi áldozatot hoztam érte :(
De egyébként nem értem, ez a diplomás hülyeség honnan jön... anyósom a diplomájával keres 100k-t havonta (amiből marad 30 a hitelek miatt ugye).
Nekem ha elvégeztem az OKJ-t, 180000 lesz a kezdő fizetésem.
És ha egyszer eljutok odáig, valószínű meg is lesz, mert jóban vagyok a tanárommal, aki viszont mindenkivel jóban van, aki "számít"
Nem derül ki az írásból, hány évesek vagytok, mióta vagytok együtt, meg egyébként mik a közös terveitek. Hogy a párod ilyen továbbtanulási szándéka jó-e, vagy rossz, ennyiből nem derül ki. Tény, hogy minél képzettebb valaki, annál könnyebben boldogul az életben, és inkább fiatalon érdemes tanulni, mint amikor már 3 gyerek van otthon. Viszont nem mindegy, hogy mit tanul, hogyan, és a miért is kérdéses lehet.
OKJ-s képzésekről hallani jót is, rosszat is, az ELTE-ről szintén. Ha valami használhatatlan szakmát, vagy büfé-szakot tanul, akkor az egész nem több időhúzásnál. Van az úgy, hogy valaki még annyira nem szeretne önálló lenni, jól érzi magát otthon kiszolgálva, esetleg anyagilag sem akar teljes felelősséget vállalni, és erre használja azt, hogy minél tovább tanul. Van úgy is, hogy valaki nem olyan előnyös helyzetből indul, de elszánt és szorgalmas, keményen tanul, akár munka mellett, minden lehetőséget megragad, és komoly áldozatokat vállal a későbbi boldogulásért.
Hogy a ti helyzetetekben miről van szó, azt ennyiből nem lehet látni. Neked kell tudnod, hogy a párodat vajon mi motiválja: egy jobb életért gürizik, vagy az önállóságot szeretné minél jobban elodázni. Akármi is az ő célja, egy másik ember életét nem határozhatotd meg. Amit tenni tudsz, az az, hogy mérlegelsz, vajon az ő céljai, meg a tieid mennyire egyeztethetőek össze, aztán eldöntöd hogy vele tartasz-e az ő útján, vagy pedig egy másikat választasz.
Sok kitartást és sok sikert!
Annyira nem lehet link alak,ha azt tervezi tanul és mellette dolgozik is! Sokan csinálják ezt. Nem elinni akarja a fizetését,hanem befektetni egy magasabb végzettségbe.Még soha senkinek nem lett tőle baja,hogy okosabb lett és papírja is volt róla.
Az mindenképp szomorú,hogy te annyira tartod őt,hogy szerinted hamar kibukna.Nagyon rosszul esne,ha a párom gyakorlatilag így lehülyézne.
Lehet,hogy téged nem érdekel a tanulás és más protekciójára pályázol,de miért kell valakit hátráltatni,aki jobbat,többet szeretne,mint,ami van.Tudom,te már szabadulnál az anyóséktól,de ennek más útja is van,mint visszafogni a párod.Teremts magadnak egy élhető körülményt,ha ilyen jól fogsz keresni,segítsd te őt és ha végzett majd visszadja.Egy csapat vagytok,nem egymás buktatói.
Köszönöm a 2. hozzászólónak :)
Sajnos ezt nem is lehet elmagyarázni, én sem értem párom szándékait sokszor.
Mint már tudományosan megmagyarázta, őt nem a későbbi fizetés, vagy ilyesmik motiválják hanem a TUDÁS megszerzése. Magyarul tanulni akar. Igaz, megtehetné ezt a számítógép előtt, vagy megtehetné egy térítésmentes szakon... Ahogy eddig tervben is volt. De körülbelül hetente mást akar csinálni, amit addig megtanult gyorsan megunja, s keres valami mást amit tanulhatna.
Így egyáltalán nem látom értelmét, hogy miért az egyik legdrágább helyre akar beiratkozni (azon kívül, hogy a haverja megint teletömte a fejét valamivel, már azon gondolkozom hogy szándékosan, mert mindig élesen az ellentettjét mondja annak, amit én...).
Hogy kicsit átláthatóbb legyen az én kétségbeesésem:
Azért lakom náluk, mert anyám nem tűrte, hogy barátom legyen (kisebb pszichés gondjai vannak), így választhattam kettejük között. Mivel imádom a párom, és anyámmal sosem voltam jóban, szívesen költöztem.
Csak elfelejtettek pár dolgot közölni velem: a világ végén lakunk, az első volán megálló 2km katonai kiképzés után található. Ez még elviselhető talán...
De anyósomék 2 millió tartozást halmoztak fel, melynek következményei: én kapok havi 30at ugye.
Még aznap jön apósom, hogy adjak "kölcsön" 10et benzinre.
Másnap jön anyósom, hogy adjak ugyanennyit kajára.
Éppen örülnék hogy maradt 10, mikor hónap közepén benézek a hűtőbe, üres. "Jó akkor főzök valami mást", benézek a kamrába: üres.
Apósom sörözik egész nap, anyósom nasit zabál egész nap.
Így a maradék 10 megy ennivalóra.
Emellett jönnek a felszólítások, hogy kapcsolják a villanyt lassan, mert a villanyszámlát sem fizetik, és arra már nekem sem marad pénzem.
Nem tudok egy fillért sem költeni magamra, sem a páromra.
Eddig jól edzett voltam, most már attól meghalok, ha 2 métert futni kell. A környék borzalmas, még bicajozni sem lehet, mert minden 2. méteren egy kóbor kutya rohangál, plusz ha nem marad pénzem a buszra, akkor nem tudok bemenni a suliba sem (mert még reggel bejutok kocsival anyósomékkal, de délután már nem hajlandóak értem jönni).
És még sorolhatnám, dehát ígyis borzalmasan hosszú lett :(
Egyébként 1 éve élünk együtt, és 20/20 évesek vagyunk. (2 éve vagyunk együtt)
Egyébként párom az informatikában, én médiában utazom, és kikérem magamnak a protekciós dolgot, ugyanis keményen tanulok ahogy az időm futja rá, és emellett én már nem is tudnék tovább tanulni.
Arról meg ne is essen szó hogy nem erre a szakra szerettem volna jönni, hanem egy olyanra amit rendesen fizetni kellett volna, és pontosan ezért nem tudtam oda jelentkezni, mert nem bírtuk volna fizetni.
Csak azt tudom mondani,amit már leírtam.Teremts te jó körülményeket a fizetésedből,a kezdő 180-ból már ketten el tudtok menni albérletbe.Ő pedig dolgozik és tanul mellette.Ezt még mindig nem látom rossz dolognak,mert nem kokainra költi.Te támogasd,hogy ne adj fel idő előtt.De ilyen háttérrel,hogy úgyis kibukik,ne csodálkozz,ha ki fog.
A protekciót pedig kikérheted magadnak,ez attól még így van:
"És ha egyszer eljutok odáig, valószínű meg is lesz, mert jóban vagyok a tanárommal, aki viszont mindenkivel jóban van, aki "számít" "
Ez a protekció fogalma,csak,hogy tudd.
Igen, tudom hogy mi a protekció fogalma, ugyanis ha tudtam volna fizetni, most én járnék a bölcsész karra.
Csak nem mindegy, hogy azért jár-e a protekció mert valaki "teljes mellbedobással" próbálkozik, vagy azért mert sajnálja a tanára...
Sajnos azt ő is látja, hogy szakadt ruhákban járok, és sokszor egyik haverom ad enni, mikor már ájuldozom az éhségtől (ha éppen reggel megint nem volt kaja a hűtőben, és kb 5ft maradt a pénztárcámban). Tisztában van vele, milyen helyzetben élek.
Én megbízom a páromban, alapból tudom is, hogy képes lenne letenni a diplomát.
De a munkát és az iskolát nem bírná egymás mellett. Tudom, mert ismerem, mikor először találkoztunk még dolgozott hétvégén (már nem). Már attól is haldoklott, biztos vagyok benne hogy nem bírná.
És ez sajnos vagy azzal járna hogy nem tudja fizetni a további tanulást, vagy nem tudna jól teljesíteni, és a munkahelyéről rúgnák ki. Esetleg tanulni nem tudna, ami kézenfekvő ilyen helyzetben.
Én mindent megteszek érte amit tudok, éppen most fogok neki új számítógépet venni hitelre (majd kivonom a havi 10-10ből), mert programozni akar mindenáron, ahhoz pedig nem elég erős a mostani gép.
De ezt az ELTÉs dolgot mindenképpen pénzkidobásnak látom.
Nem is azt mondtam, hogy mindenképpen akadályoznám (így visszaolvasva tényleg ez derül ki), de azt sem tudom, hogyan tudnék segíteni neki :(
Nekem azért még odébb van az a jól fizető állás
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!