A barátnőm összejött egy hajléktalannal. Hogy segítsek neki kijönni ebből a "kapcsolatból"?
A szitu a következő: barátnőm egy hónapja megismerkedett egy férfival, aki az akkori elmondása szerint 49 éves volt.Nagyon rossz kapcsolatban élt a barátnőm, ezért úgy döntött, hogy otthagyja a párját ezért a vén fószerért.
A hapsi előzőleg behülyítette, hogy micsoda szép lakása van Pesten, még fotókat is mutatott.Első nap a cuccaival együtt megkereste őt a barátnőm.Elmentek egy erdőbe és kiderült, hogy egy kunyhóban lakik az ürge, ráaádásul csak ideiglenesen, mert 1 hét múlva kiderült, onnan menniük kell.
A férfi - akiről időközben kiderült, hogy nem 49 évs, hanem 65 - felvitte barátnőmet Pestre, de nem a luxuskérójába, hanem szó szerint sehova.Egy bokorban aludtak kb. egy hétig, a kunyhóból elhozott dunyhákkal takaróztak, aztán egy hét után még képes volt a pasi kirúgni és hazaküldeni a barátnőmet.
Azóta tiszta letargiában van, azt mondja szerelmes, bármikor visszamenne ehhez a senkiházi "emberhez".
Mit tegyek, hogy segítsek kiverni a fejéből?
14:12-es, félreértettél.
Nem a munka büdös a barátnőmnek, hanem az a helyzet elviselhetetlen, hogy az anyjáék rajta élősködnek és egyszerűen nem tud kitörni otthonról.Jelenleg nincs állása, de évekig dolgozott egy gyárban, ahol amellett, hogy tönkrement az egészsége, minimálbért keresett évekig, annyiból meg - ha jobban utánaszámolsz - nem lehet még társbérletbe se elmenni; ráadásul a személyi kölcsön után is van fizetnivalója, amiben szintén nem segít neki senki.
Én próbálom afele terelgetni, hogy normális pasit fogjon ki magának, ne ilyen link alakokat.
Egyébként, aki azt írta, hogy szerinte hanyagolnom kéne, mert csak kihasznál, annak elmondanám, hogy egyrészt: hülye nem vagyok, másrészt: 15 éve ismerem őt, együtt nőttünk fel, evidens, hogy kölcsönösen segítünk egymásnak a bajban, rá is számíthattam régebben, amikor én voltam éppen benne egy-egy szorult helyzetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!