Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy buktassam le a barátom?

Hogy buktassam le a barátom?

Figyelt kérdés

Kezdeném azzal, hogy nem vagyok egy gyanakvó típus.

Néhány hete előkerült a semmiből egy nő, aki elég zavaró dolgokat kezdett írni nyíltan a közösségi oldalakon a barátomnak, nem foglalkozva azzal, hogy ő kapcsolatban van. Több utalást is tett arra, hogy esetleg korábbról ismerhetik egymást a párommal, amit ő élből tagad folyamatosan. Jöttek állandóan a kommentek, hogy "mennyire ari vagy meg szexi, meg jóképű, mennyire hiányzol", szóltam barátomnak, hogy ez zavar, hogy ilyeneket ír neki a nő, azt mondta szólt neki, hogy ez engem zavar és ne írjon ilyeneket. Na oké, nem történt semmi 1-2 napig, aztán meg olyanokat írt, hogy mennyire nagyon várja a talit. Ezt a hozzászólást gyorsan törölte is és amikor rákérdeztem, hogy mit jelentsen ez, azt mondta, hogy az a nő nem normális, meg hogy kiosztotta ezért és azóta nem is ír. Így is történt, kb. 1 hete nem írt semmit! Együtt voltunk mostanában, úgy éreztem ismét a régi és komolyan gondola, hogy szeret, nem csak mondja, valahogy őszintének tűnt. Hisz ha azt mondja, semmi nincs a nővel, akkor nyilván úgy van, nincs okom kételkedni, hisz a bizalom a kapcsolat alapja. Azonban volt valami fura megérzésem, ezért amikor kiment a mosdóba, gyorsan belenéztem a telójában a híváslistába és első helyen állt állt a következő: a nő nevének egy becézése és utána az a jelző, hogy Drága. Tehát XY Drága. Egyértelmű,hogy csak az a nő lehet. Elég ramatyul érzem magam azóta, hisz még engem sem ír be úgy a telójába, pedig állítólag imád, 7 hónapja együtt vagyunk. Hogy tudnám lebuktatni ezzel a telós dologgal? Mondani nem akarom, mert akkor tuti ő akadna ki, hogy belenéztem a telójába (ami egyébként sosem szokásom és nem is vagyok rá büszke) Van valami tippetek? Szeretném egyszer és mindenkorra kideríteni és letisztázni ezt a dolgot, hogy mit akar attól a nőtől... Légyszi, csak normális válaszokat. Köszi.

Ő ilyet még sosem csinált és szerinte sem fér bele egy kapcsolatba a megcsalás, de ezek után ebben kételkedem. :(


2011. jan. 20. 08:52
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
90%

mond azt hogy csörgött a mobilja és ez volt kiirva mikor emgnézted


vagy: ird át a neveket

a te telefonszámodra ird be aztt a xy dárágt és hivd fel

nézd a reakcióját hogy próbálja elrejteni


szolj ha hülye ötlet de én nagyon kiakadnék az tuti

2011. jan. 20. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
78%

Amit előző írt, az jó, hogy írd át, csörgesd meg, és nézd meg a reakciót.

Ha legközelebb "hozzájutsz a telefonhoz", hívd fel a Drágát, és mondd neki, hogy jó lenne, ha leszállna a pasidról, és abbahagyná a zaklatását, mert nevetséges.


Egyébként kétszer is gondold meg, hogy maradsz-e egy ilyen srác mellett, nem éri meg a kínszenvedést, ha mást szeret, és valszeg félrelép.

2011. jan. 20. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
79%
Kiírnám a telójából a számot és megkérnék egy fiú haveromat, hogy hívja fel a számot, így a lány nem jön rá, hogy te állsz a háttérbe..úgy kellene tenni, mintha téves számot ütött volna be és megkérdezni, hogy végül is kivel beszélek???Így kiderülne a drága ..neve..figyi a női megérzéseknek mindig van alapja!! Ez a bizom benne duma egy nagy baromság, miért bízna az ember bárkibe is..láttam én már karón varjút tehát tessék kinyomozni, mert ha átver akkor lapátra vele.
2011. jan. 20. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
47%

Egy kapcsolat alapja nemcsak a bizalom, hanem az ÖNbizalom is. Ha mindketten rendben lennétek ezekből a szempontokból, nem lenne ilyen probléma.


Ami még nagyon fontos, az érzelmi felelősségvállalás. Hogy képesek vagytok egy érzelmileg kényes témát is higgadtan, magabiztosan végigbeszélni. Ehhez is 2 ember kell természetesen.


Először tisztázd magadban, hogy miért is vagy vele. Fontos tudni, mi késztet arra, hogy valaki mellett legyél. Csak gazdasági érdek? Vagy imádod a világszemléletét és passzol is a tiédhez? Vagy csak nem szeretnél egyedül lenni?

Aztán beszélgess vele. Nyugodtan mondj ki bármit. Merj beszélni az érzésekről és tettekről.

Sok sikert!

2011. jan. 20. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek. Ő nagyon akart engem és nagyon szerelmes volt belém, én csak később kezdtem el szeretni, miután összejöttünk. Viszont azóta is imádom és soha más férfire rá se tudnék nézni férfiként!!! Felnőtt embereknek meg kellene tudni beszélni dolgokat, de ő olyankor inkább támad és még ő sértődik be, nem keres stb. Ezért nem merném neki bevallani, hogy láttam a dolgot a telójában, mert a fontos dolgokról átterelődne a téma arra, hogy én kutakodom és nyomozok. Úgyhogy még én jönnék ki belőle rosszul. :(
2011. jan. 20. 09:14
 6/23 anonim ***** válasza:
84%

A fiú telójáról küldj egy SMS-t, hogy itt találkoztok, ekkor, és te legyél ott. Aztán el tudod küldeni a csajt a búsba, a fiút meg kész tények elé állíthatod.


Ez nem bizalom kérdése....

Mindig az van, hogy a szerencsétlen hül.ye csaj bízik vakon, és még akkor is bizonygatja, milyen hűséges a párja, hogy szereti, mikor már mindenki röhög rajta a háta mögött, hogy csalják, de akkor se venné észre, ha egy ágyban találja őket pucéran.

A fiú hazudik, ezt tiszta sor.

A csaj meg nyomul, és nincs leállítva, ez is tiszta sor.


Te meg csak pótléknak kellesz, hogy amíg ők kibékülnek, vagy nem talál olyat, akivel a csajt pótolni tudja, ne legyen hiánya.

2011. jan. 20. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
100%

Huh, hát ez elég gyanús. Lehet egyébként, azért nem látod, miket írkál neki a csaj, mert téged letiltott, hogy ne lásd.

Az jó nagy szivatás lenne, ha az XYdrága névhez a te számodat írnád be, biztos nagyot nézne, amikor hívná a csajt és te szólsz bele.Így megtudnád, hogy szokta-e hívni, és, hogyha hívja, hogy szól bele a telefonba.

Vagy, ha nme akarod, hogy tudja, hogy a te kezed van benne, vegyél egy kártyát, és annak a szmát írd be, majd, ha hív, ne szólj bele. Csak akkor veszi észre a dolgot, ha a csaj küldd neki, mert ugye kiírja a számát.Vagy próbáld valahogy a csaj számát letiltani, és akkor nme tud belekontárkodni a műveletbe.

2011. jan. 20. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 A kérdező kommentje:

Azért nem merem átírni a számokat, mert abból nagy botrány lenne. :(

Egyébként eddig nem hinném, hogy találkoztak(mármint most, mióta előkerült a nő), ugyanis elég nagy táv van köztük, vidék-főváros.

2011. jan. 20. 09:24
 9/23 anonim ***** válasza:
73%
Én azt mondanám, hogy amíg bement, addig csörgött utána akartam vinni, de megláttam, hoyg xy drága hívja, ettől elborult az agyam, kinyomtam (annak nincs akkor nyoma, hogy nem is hívta senki) és mondja már meg ugyan, hogy ki a rák az ő drágája, ha nem én, és miért hasonlít feltűnően a neve arra, aki udvarolgat neki a közösségi oldalakon is?
2011. jan. 20. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
82%

szerintem ne menj bele ilyen alantas, megalázó játékokba, trükkökbe, ne pazarold erre az idődet, energiádat. ne idegesísd magad feleslegesen.

mondd meg a barátodnak, hogy megrendült a bizalmad ezért meg azért, aztán adj magatoknak egy hónapot, kettőt, ha nincs változás, hagyd ott. csak most gondolod, hogy olyan nehéz, és soha nem fogsz tudni mást szeretni, de ez nem így van. én ezt már nem is tartom kapcsolatnak, ami kettőtök közt megy.

amúgy miután elmondanád neki, hogy mi nem tetszik, és hogy nem tudsz benne emiatt megbízni, gyanítom szakítana veled, nem foglalkozna azzal, hogy helyrejöjjön a kapcsolat.

2011. jan. 20. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!