Mi volt a legdurvább dolog, amit az ellenséged ellened tett? Meddig ment el?

volt egy srác, akivel nem bírtuk egymást...(most se...) és beleszólt egy olyan dologba, amihez semmi köze nem volt..persze ezt közöltem is vele, mondtam, hogy jobb lenne befognia a száját..erre magához rántott a nyakamnál fogva...én az akkori hosszú, hegyes műkörmömmel jól belemarkoltam a pofájába (nem..nem arca van..pofája...) az a k*csög meg lefejelt...vérzett az orrom, az egész ruhám, táskám véres lett...aztán megijedt, adta volna a zsepit, de közöltem vele h ezzel most jól megsz*pta...rá két percre egy kedve kigyúrt uraság segített és rá két percre a srác a nagy konténerbe landolt kb:) azóta rám se néz (mondjuk apu is besegített a dologba...plusz a hülye haverjai, köztük a volt pasim kiröhögtek h jééé lefejeltek...nevetséges volt igy visszagondolva:D)

aztán voltak többen, akik gusztustalan pletykákat terjesztettek rólam...:)

22L

Nincs ellenségem. Mások tartanak a saját ellenségüknek, de én ezt egyáltalán nem viszonzom. Minek? Mire volna jó?

Természetesen akadnak jócskán olyan emberek, akiknek a viselkedése, kijelentéseik ellenem szólnak és bizony, fel tudnak zaklatni - de csak ideig-óráig.

Voltam fent az interneten, mindenki szeme láttára, névvel-képpel-elérhetőséggel, hajtóvadászat tárgyaként, hadd zaklassanak. Volt olyan, hogy valaki - különösebb ok nélkül - behúzott egyet és felrepedt a szám.

És a többi. Eddig mentek el. Sokáig. De nem az ellenségeim.

Harc és küzdés.

Én küzdök - önmagamért, hogy méltó legyek önmagamhoz, megállhassak emelt fővel önmagam előtt. Megpróbálom kihozni magamból a lehető legjobbat, szeretnék kiteljesedni, koncentrálok és remélem, ön-fejlődök. Nincsenek ellenségeim.

Ő harcol - mások ellen, és mindeközben nem figyel önmagára, nem fejleszti a saját lelkét. Ő keresi, ki lehetne az ellenfele, ellensége.

Nem tudom, hogy ellenségnek nevezzem-e... de volt egy barátnőm, aki... hát, a barátságunk alatt voltak érdekes húzásai - maradjunk annyiban, hogy azt hitte, ő a világ közepe, mindig hozzá kellett alkalmazkodni (meg a hülye kedvenc sorozatához), hálát-kéremet-köszönömöt nem ismert, és néha nagyon gyerekesen viselkedett... gyakran szívességeket is kért, amiket vagy nem köszönt meg, vagy természetesnek hitt, vagy utolsó utáni pillanatban szólt (miután az embert időt, energiát, van, amikor pénzt belefektetett), hogy bocsika, mégsem kell. Ja meg hónapokig röhögött egy szerencsétlenebb húzásomon, miközben a sajátjaira (amikor vki végre megmondta neki), 20x megkérdezte, hogy JAJJJJ, UGGGGGYE AZÉRT ANNYIRA NEM VOLT GÁÁÁÁÁZ? Meg várta az ok nélküli, értelmetlen egófényezést. Többet nem mondok el a húzásairól, ha érdekel, kérdező, írok privátot. Csak az elmúlt jó 3 évben ez így leülepedett bennem, nem akarok újabb balhét, ha megtudná, hogy róla írogatok, mert amiket elkövetett, azokból simán rá lehetne ismerni. És egyébként is tök jól megvagyok nélküle és a balhé nélkül is.

Ami nálam a nagyon nagy szemétség kategória volt, az az, hogy aztán én hibáztam egy aprót, és erre a saját üzenőfalán osztott ki - lehetett volna benne annyi jóízlés, hogy inkább ír egy üzenetet. Főleg hogy az üzenetben arra utalgatott, hogy én őt mennyire kihasználom, mikor aki tényleg ismert minket, az tudja, hogy ez inkább fordítva volt igaz.

Utána pár hónapra rá meg kaptam egy elég szemét kommentet a blogomon, és élek a gyanúperrel, hogy ő írta. Mert rendszeres olvasóim nem nagyon voltak, és olyan dolgokra utalt a kommentben, amiről nem abban a bejegyzésben, hanem folyamatosan más, előző bejegyzésekben szó volt. Szóval még kémkedett is utánam és suttyomban olvasgatta a blogot.

Mindegy. Csak azt bánom, hogy ezeket nem olvastam be neki, de inkább úgy voltam vele, hogy hagyom a francba. Meg azt megtanultam, hogy a barátság nem arról szól, hogy elnézem másnak a szarságait, hanem igenis megmondom, ha bunkó, aztán ha még ő sipítozik, akkor lapát.