Titeket is ennyire bánt ha nem támogat valamiben a férjed/barátod?
18 éves lány vagyok 1,5 éve együtt a barátommal. Három éve meghalt az édesanyám rákban, nagyon nehéz volt feldolgozni, sőt nem is tudtam, maximum elnyomni magamban az érzéseket, nem gondolni rá.
Mindig is írói vénám volt, már egészen kicsi koromtól verseket, meséket írtam. Az osztályfőnököm biztatott hogy jelentkezzek író versenyre, de azelőtt annyi más versenyen besültem hogy inkább ráhagytam. Azután úgy alakult hogy iskolát váltottam és mindenki hülyének nézett, dacból beneveztem egy novella író versenyre. A történet édesanyámról szól, meg nyertem a pályázatot.
A barátom nem volt hajlandó elolvasni a novellát, mondván hogy nem szeret olvasni, hosszú, majd elolvassa. Nekem nagyon rosszul esett ez, mindenki más elolvasta akinek engedtem ő mégsem kíváncsi rám...
Nem régen letettem a jogsit is, nagybátyámmal szoktam vezetgetni, hívtam barátomat hogy nézze meg hogy vezetek, de őneki ehhez sincsen kedve, mert minek üljön be, tök fölösleges. Tegnap már beszéltünk róla és azt mondta hogy jönne.
Nektek is rosszul esne? Ha elérnétek valamit és a párotok nem lenne kíváncsi rá?
Köszönöm a válaszokat!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azt mondta, "majd elolvassa", told az orra alá, hohy most már itt lenne az ideje! :-)
Noszogasd, azt biztos érzi, hogy nem csinálhatja meg, hogy el se olvassa!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Pontosan tudom milyen helyzetben vagy(már ami a barátodat illeti). Engem sem támogat semmiben a párom. Nem részletezem most,hogy pontosan miben nem. Viszont én már annyira padlóra kerültem lelkileg ez miatt,hogy elhatároztam,és a héten neki is elmondtam,hogy elhagyom,mielőtt még az életkedvemet is elvenné. Szerintem az a jó kapcsolat,amiben a felek a legjobbat hozzák ki a másikból,és segítik egymás előrejutását,nem pedig elnyomják. Próbáld vele megbeszélni,hogy neked rosszul esik,ha nem támogat,és ha ez nem változik,akkor talán nincs más kiút,és be kell fejezned vele ezt a kapcsolatot.
Részvétem az anyukád miatt,de kitartás,és fel a fejjel!
25/N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!