Hogyan élik meg azok az anyák azt, hogy a válás után a gyerkőcök az apánál maradnak?

Kedves anyuka :)

igen, az idő a gyógyír.

Arra gondolj, h a gyerekeid jól érzik magukat az apjukkal, egyszóval jó nekik.

Írtad h nem akartad őket kitenni egy újabb traumának. Ebben nagyon jól döntöttél, hiszen nem mindegyik gyereknél zökkenőmentes az életmódváltozás.

Lehet h a férjeddel is javul majd a viszonyotok idővel.

Hála istennek az én szüleim nem váltak el, de az ismerősöknél volt egy ilyen példa, amit te leírtál.

Sok sikert és kitartást :))

Amikor én váltam a fiam másodikos tanuló volt(általános iskolás) Vidéken éltünk..Én a válás után Budapestre mentem vissza.A válóperünk teljes barátságban zajlott le..Nem vitáztunk,és mai napig is nagyon jó barátságban vagyok a volt férjemmel.(11 éve váltam el) Mindketten azon voltunk,hogy a fiúnk ne érezze meg a válást,hiszen ő nem tehet arról,hogy mi nem tudtunk tovább együtt élni.Nem beszélve arról,hogy a fiamnak nagyon jó apja,és imádják egymást..De hazudnék ha azt mondanám,hogy nem sokkolt a fiam döntése.A fiam 7 évesen arra kért,hogy ne vigyem Pestre mert ő vidéken akar maradni az iskolájában,az apjával,a kis barátaival.A szívem szakadt meg,mert azt hittem jó anyja vagyok,és fájt,hogy az apját választotta.

Végül is mi mondtuk,hogy minden úgy legyen ahogy a fiúnknak jó,így engedtem a kérésnek. Igaz a törvény szerint a gyermek nálam van elhelyezve,de az apjával élt..

14 éves koráig én voltam a hétvégi szülő..Mindennapi telefon beszélgetések,amikor már nagyobb lett,akkor többször aludt Pesten...

Az idő tényleg gyógyír,főleg ha folyamatosan érzed,hogy mégsem vagy rossz anya,mert szeret...

Végül is 15 évesen mondtam,hogy van egy lehetőség,és ha gondolja akkor jöhetne velem( külföld) Hónapokig beszéltünk róla. Majd mondta,hogy mégse akar velem jönni Angliába,inkább maradna továbbra is vidéken..Tudomásul vettem.De megbeszéltük,hogy minden iskolai szünetben kijön hozzám..Az első nyári szünetnél annyira jól érezte magát,hogy végül is úgy döntött,inkább velem akar lenni..

Az apja támogatta,és ma már velem él..Most az apját látogatja minden szünetben...

A fiam most 19 éves..Így visszanézve a múltra,soha nem bántam meg,hogy engedtem,hogy mindig ő döntsön..Normális,kiegyensúlyozott felnőtt ember lett,aki szereti/tiszteli az édesapját(és új családját) és szereti/tiszteli a nevelőapját és engem..

Vigaszképpen csak annyit írhatok,hogy ne keseredj el,mert soha nem tudod,hogy mit hoz a holnap..Lehet,hogy pár hónap vagy év múlva a gyerekeid újra veled lesznek..Minél idősebbek lesznek annál megfontoltabbak..

Általában nagyon rosszul viselik. De szerintem te nagyon jól viselkedsz ebben a helyzetben.

Én szívem szerint apámmal maradtam volna váláskor, sokkal jobban kötődtem hozzá. Viszont ha vele maradtam volna, anyám nem állt volna velem szóba, konkrétan kitagadott volna. Azt pedig kisgyerekként nem akartam. Így anyám mellett nőttem fel (aki egy idegileg labilis, megkeseredett ember). Apámmal nem találkozhattam gyakran, nem aludhattam nála. Mit meg nem adtam volna, hogy anyám normálisan kezelje a helyzetet és figyelembe vegye az én igényeimet is.

Felnőtt fejjel nem tudok neki megbocsátani, amiért ennyire el akart szakítani apám mellől és nem hagyta, hogy ott nőjjek fel ahol jól éreztem volna magamat.

Beszélj velük minél többet, hétvégenként esetleg nálad aludhatnának, szervezzetek közös programokat. Ha idősebbek lesznek, lehet úgy döntenek, hogy szívesen laknának nálad is.

Most még fel kell dolgozniuk, adj nekik időt.

Nem ítélkezni akartam, félre ne értsd.De az én képzeletemben valami orbitális pokol jelenik meg, amiből menekülnöd kellett, ha otthagytad a gyerekeket.Könnyű nekem így írni, hogy nem látok a dolgok mélyére, de ha belegondolok, hogy mit nem bírnék ki csak azért, hogy a gyermekem mellett lehessek, hát, nem jut olyan eszembe.

Kérdésedre válaszolva, szerintem ezen az idő sem fog enyhíteni, hiszen minden nap történik velük valami, akár milyen csekélység is, de mégsem te vagy az, aki megéli velük ezeket a pillanatokat.A legrosszabb korban vannak, a fiú most serdül, kamaszodik, tele kérdésekkel, kételyekkel, mindkét szülő útmutatására szüksége lenne, és ezt nem lehet telefonon elintézni.A kislány meg még kisebb, úgy fogja érezni, hogy cserbenhagytad.Annyi minden van, amit egy kislány csak az anyukájával tud megbeszélni.

Sok erőt kívánok neked, hogy meg tudd élni a mindennapokat, én ebből a szempontból nagyon gyenge lehetek, mert nekem nem menne, az biztos:)