Miért van az, hogy a női munkákat sokan elvárják, hogy a nő csinálja a férfi munkára meg szerelőket hívnak?

Azért mert ilyen a hagyományos magyar mentalitás. Ez is része a hímsovinizmusnak.

És azért is mert sokszor a nők is (irigységből?) megszólják azt a nőtársukat, aki igenis megosztja egyenlően a házimunkát a férjével.

A férfiak nagy része (TISZT. KIV.) akkor is elvárja, hogy a nő mosson-főzzön-takarítson rá, ha ő maga nem keres sokat a családra, és még csak nem szerel, stb. tehát a hagyományos férfiszerepeknek se felel legalább meg.

De sok főleg fiatal pár már másképp gondolkodik. A házimunka KÖZÖS, és a villanyt stb. szerintem se a férj buherálja, mert abból még nagyobb baj is lehet. Ott igenis szerelőt kell hívni.

Nagyjából egyetértek az első válaszolóval, de a kérdésre visszatérve azt azért tegyük hozzá, hogy egy nő, jó esetben kiskorától kezdve végez házimunkát (képességeihez mérten), tehát ebben nagy gyakorlata lesz, mire férjhez megy (ez persze ideális esetben a pasira is igaz, lásd első válaszoló).

Ezzel szemben vannak olyan munkák, amihez hozzáértés nélkül nem szabad hozzákezdeni, mert egyrészt még nagyobb kárt okozhat, másrészt veszélyes is lehet. Azért kell szerelőt hívni, mert ő ért hozzá.

Ettől függetlenül az a normális, ha a férj besegít a házimunkába, erre minden pasi képes, csak a nők sokszor hagyják őket ellustulni. Csak aztán meg ne csodálkozzanak, ha elfajul a helyzet..

hogy én mennyire gyűlölöm, amikor valaki a "tipikus magyar mentalitást" szidja! még akkor is, ha igaza van.

de gondolom a nő se porszívózna ki, ha akármikor megcsaphatná az áram :-)

17.49: és ha így van, miért kell kiröhögni?

előző: bocs, alapvetően nem jellemző ez rám, de ennél a kérdésnél nagyon visszamaradottak vagyunk.

Egyrészt szülői nevelés kérdése a dolog.

Másrészt erről nagymamámnak van egy elmélete: szerinte az első év, amikor együtt laknak, döntő fontosságú. Mert amit akkor megszoknak, az berögzül és később nehéz változtatni.

Persze olyankor az ember lánya még őrülten szerelmes és mindent megcsinál a párjának. Aztán ez így marad.

A második komolyabb kapcsolatomnál ügyeltem erre - szerelem ide vagy oda, megosztottuk a házimunkát. És valóban a páromnak teljesen természetes, hogy például ő mos és tereget vagy hogy ő szokott felporszívózni. Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem papucs. Egyszerűen így szokta meg.

De lányként nagyon nehéz erre rávenni magunk, hogy amikor imádjuk a másikat, akkor is megmondani, hogy most ezt vagy azt csináld meg. Sokan nem is teszik meg.

Igaz, mi a tipikus férfimunkákat is megosztjuk, mert az apró, odafigyelést igénylő dolgokat én tudom jobban megcsinálni, ő felületes. Például úgy festettük ki a lakást, hogy ő mázolta hengerrel a falakat, én meg kis ecsettel az ajtó-, ablaknyílásokat, sarkokat. Persze van, amit teljesen ráhagyok, pl. villanyszerelés, mert ahhoz én nem értek, ő meg igen. De a bútorok felújítását is nagyrészt én végeztem, holott csiszolni, gyalulni, festeni is inkább férfimunka. Csak éppen én szebben csinálom.

Az a lényeg, hogy rögtön a kapcsolat elején ki kell alakítani legalább az alapelveket, amik alapján elosztjuk a feladatokat. Ez elsősorban az egyenlőség és a folyamatosság elve (mindenki folyamatosan kb. azonos mértékű munkát végezzen el), a képességeink figyelembevételének az elve (mindenki azt csinálja, amihez jobbak az adottságai), valamint az egyéb munkák figyelembevételének az elve (ha például valamelyikünk munkanélküli, szó nélkül csinálja meg az összes házimunkát, kivéve amire fizikailag nem képes).

"egy nő, jó esetben kiskorától kezdve végez házimunkát"

jó esetben.... pff...