Szerintetek "gáz", hogy 26 éves férfi létemre édesanyámmal élek?

Nincs nagyobb összekötő erő annál, ha 2 fiatal közösen együttes erővel teremti meg az új otthonát. Én ahogy elnézem a jó házasságokat a környezetemben, amik évtizedeket is kibírtak, mind közösen hozták össze a fészket. Van persze kivétel, de ez a fontos összekötő erő mindig hiányozni fog. Mindig ott lesz az enyém és a tiéd, kimondatlanul is. A lány sose lesz igazán otthon.

Én tapasztalatból mondom, mindez szülő nélkül is így van. Én élek a szüleimtől örökölt nagy házban, eddig 2 párom volt/van, de mindkettőnél megisméltődtek az ebből fakadó problémák. Mivel nem érezték a magukénak, nem is nagyon akartak itthon csinálni semmit. Örök probléma, hogy mibe mennyit adjon bele az illető anyagilag, mindez nem is lenne kérdés a közös lakásunkban.

Tehát én nem a szülővel való együttélést tartom fő problémának, hanem azt, hogy hiányozni fog a közös út a közös fészekhez. Természetesen engem mindenki irigyel a nagy ház miatt és hogy nincs rajta hitel. Nem is bánom ezt egyáltalán. De ha őszinte akarok lenni, egy nagy esélyt elvesztettem emiatt arra, hogy közösen teremtsem meg valakivel a közös otthonomat.

Ugyanakkor nagy házban egyedül hagyni az Anyukádat a mai világban szintén nagyon rossz döntés. Én éltem egyedül itt és tudom, hiába zártam le a lehető legtöbb szobában a fűtést, egyszerűen így sem győztem a fűtést egyedül állni. Ezek a nagy házak csak viszik a pénzt. Odáig jutottam, hogy nem mertem fűteni. Egy telet nagykabátban töltöttem itthon. Rettenetesen féltem. Albérlőkkel is próbálkoztam, de mivel közel van Pest, nem lehet normális albérlőt találni. Pesten kis lakásokat tudnak kivenni feleakkora árból, amennyiért én 1 szobát tudtam volna adni. Már az nem érte meg, hogy egész nap kelljen fűtenem amiatt, hogy valaki mindig van itthon. És amúgy se sokan jelentkeztek, mert nem érte meg nekik vidéki bérletet is venni. Aki jött volna, az mind olyan is volt...Kilátástalan. Nagyon sokan vannak bajban a nagy házakban mostanában. Kirepülnek a fiatalok, eladni meg lehetetlenség manapság a nagy házakat. A legjobb megoldás, ha van rá pénz, feldarabolni a nagy házat és telket és darabokban eladni. Tudok olyat, aki így tudta végül eladni az otthonát, de szerencséje volt, mert víz-gáz-fűtésszerelőként minden ilyesmit maga csinált.

Szóval nem tudok optimális megoldást mondani, de egy párkapcsolat szempontjából szerintem a közös otthon megteremtése legalább olyan összekötő erő, mint majdan a gyerekek.

Kizárólag átmeneti megoldásként tudom elképzelni a szülővel való együttélést komoly kapcsolat, házasság esetén. És nem azért, mert egy kényes kis nem tudom mi vagyok, hanem mert az én értékítéletem szerint ez nem normális dolog. Ha te feleségül veszel egy lányt, onnantól ti egy különálló egység, család vagytok és úgy az egészséges, ha saját, külön élettérrel rendelkeztek. Írta valaki, hogy az apukája mondogatja, nincs szebb annál, mint hogy több generáció együtt éldegél egy nagy házban. Na ez az a szituáció, amitől jobban menekülnék mint a baltás gyilkostól... megértem, hogy vannak praktikus érvek, amik a többgenerációs együttélés mellett szólnak, de ha mérlegre teszem ezt, illetve az ebből származó konfliktusokat, az intimitás elvesztését, számomra nem kétséges, hogy mit választok. Kérdező, én nem akarlak megbántani, de te nem tudsz leválni az anyukádról. Attól, ha különköltözöl, még nem hagyod őt cserben, csak a saját életedet élnéd, ami természetes. Attól még ugyanúgy sűrűn meg lehet látogatni, lehet őt támogatni anyagilag, el lehet neki intézni a bevásárlást.. stb.

25 N

Fene tudja... az én családomban és úgy általánosságban a környékünkön is sok helyen van példa arra, hogy 3 generáció lakik egy házban, teljesen természetes. Nem tartom furcsának, régen is így éltek az emberek, szerintem nincs benne semmi. Aki így szeretne élni, miért is ne :) Én személy szerint azért elköltöznék innen, de nem tartom kizártnak, hogy csak pár utcával arrébb menjek, hogy meglegyen a saját életterem is, de közben ott is legyünk egymásnak, ha szükség van rá.

23L

Kedves utolsó anyuka, teljesen meg tudlak érteni :)

Mikor én elköltöztem 15 évesen, pedig csak koliba, minden hétvégén hazamentem, anyukám sokáig meg volt zakkanva. És még utána évekig, minden évkezdéskor. De ennek ellenére nem tudnék már a szüleimmel élni.

Egyetértek a 11:59-es és 12:00-ás hozzászólóval! Még ha a legjobb szituációt feltételezzük is szülők és fiatalok közt és nincs komoly konfliktus, akkor sem „egészséges” – szerintem legalábbis – hogy hosszú távon együttéljenek, feltéve, ha nem kényszerből. Így nem lesznek önálló rituáléik, esetleg nem alakulnak ki közös hagyományok, elvész az intimitás, a lány nincs rákényszerítve, hogy megtanuljon főzni stb.

Hangsúlyozom, ha nincs rákényszerülve a fiatal pár erre a lehetőségre!!! Egyébként, nem csak párom szüleivel /”anyósékkal”/ nem laknék együtt, saját szüleim házában sem laknék a párommal.

Kedves kérdező! Nem gáz, de a barátnőd igényeire is figyelj oda, én nem szívesen lennék másodhegedűs, hidd el nem az a lányok álma, hogy „versengeni kelljen” mással a párjukért!

Nálunk hasonló a felállás: 23L(én)–27F, 3 éve vagyunk együtt, dolgozunk. Felvetődött az összeköltözés, amit egy (részemrőli) picit renoválandó lakásban tudnánk megvalósítani. Bár azt mondta, magát az összeköltözést szeretné, ám anyukájának „szüksége van őrá” (rokkantnyugdíjas, de teljesen önellátó 50-es). Mondta azt is, nyugodtan mehetnék hozzájuk… ám azt gondolom, ha van egy ilyen jó lehetőségünk, hogy külön legyünk, miért nem inkább az??? Szeretjük egymást és nem szeretném, ha ezen csúszna el a kapcsolatunk…

A „pici mackós” anyukának üzenem: ezzel a hozzáállással megnehezíted a fiad életét. Ha nem is most, de nemsokára, az az élet rendje, hogy otthagyja a szülői házat és egy lánnyal alapítson családot. Elhiszem, hogy nehéz lesz, de ne nyomorítsd meg őt…