Mit tegyek a "helikopter" stílusú szüleimmel?

Hali!

Én ugyan egy kukkot nem értek a "bumerángyerekből" mint kifejezésből, meg ezek a hiperextrém kifejezésekből se nagyon, de tisztán látom, hogy te tudod, mi lenne a megoldás, csak nem mered meglépni. Aztán...

"megutálnának a szüleim, de nem sokat kaptam tőlük, szinte semmiben nem támogattak csak rákényszerítettek "

___ Már bocs, de akkor mi a gond? Eddig is utáltak a szüleid téged, igaz ki nem mondták, CSAK ÚGY KEZELTEK! És nem a szavak számítanak, hanem A TETTEK! AZOK BESZÉLNEK, AZOK ÁRULKODNAK! Akkor mire vársz még??? :-s :-D

Ez a kérdés, EGY VICC!!! Már bocs, de az! és arról szól, hogy gyáva vagy. Méghozzá azért, mert tégedet a családodból mindenki utál, mégis ragaszkodsz hozzá, mégis félsz, hogy mi lesz!? Hogy megutálnak.

Na és akkor? Eddig nem akadályoztak már eléggé??? Mit akarsz még? Hogy apád azt is eldöntse, hogy ki legyen a feleséged, csak azért, mert az az ifjúkori szerelmére emlékeztetné anyádban? Ugye te most viccelsz???

Sürgősen kezdd el önállósítani magad, és sürgősen hagyd ott azt sulit! Engem is fater rángatott bele a főiskolába, és előre láttam a problémáimat, mégis fater biztatott, hogy végezzem el. oké. Eltelik 2 félév, az a 4 tantárgy súlyos problémákat okozott, amiktől már előtte féltem. Plusz. Internetes távoktatásra erőltetett be (tandíjas, nem is kevés pénz félévenként...), közben ő a saját irodájában "verte a f*xát" az internetével, de csak tavalyelőtt májusban köttette be itthon az internetet, amikor a fősuli már olyan 4-6 évvel ezelőtt volt, és nála már akkor is volt net. Most mi van? Fater támogatott? NEM! Belevitt az erdőbe, ígért fűt-fát, hogy majd így megoldjuk-úgy megoldjuk, azt' baxott , és úgy akart eredményt tőlem, hogy nem adott meg hozzá minden szükséges kelléket, nekem meg esélyem nem volt megszerezni magamtól. Ígérni ígérte, de nem segített megoldani a problémáimat. Így is rühellem enélkül is, mert egy tuskó, érzéketlen tapló k*cs*g, még akkor is, ha a faterom. És bár folyton sulykolja, adjak bele a családi kasszába, de MÉGIS HOGYAN???

12 évig csináltam imádattal, alázattal amit ő is régen, de ő fentebb van a ranglétrán, és én "rivális" vagyok a szemében, megfojtott abban, amiben teljesítményileg nem nevezném magam rossznak. Kapásból két mellékkereseti sansz kilőve. Belefogtam egy harmadik dologba is ezen a kategórián belül, amit ő máig nem néz jó szemmel, hogy csinálok, szerinte tehetségtelen vagyok benne. Amikor igazán aktív voltam benne, egy ideig hagyott, majd amint lehetősége nyílt rá, manipulálni próbált azért, hogy félreállítson. Mindig azt kifogásolta, tegyek le vmi komolyat az asztalra. Ez IS az volt, noha nem diploma volt, én letettem. Alkottam vmi nagyot, megyeszerte ismert lettem a dolog által. De neki csípte a p'öcsét a dolog, néhány barátjával így likvidálni akartak. ezt a dolgot azonban továbbra is úgy űzöm, hogy azok, akiknek ezt csinálom, ők vmilyen szinten hálásak azért, hogy csinálom, és nem adtam fel. Ez motivál abban, hogy van értelme, noha taplókám folyamatosan riogat a hülyeségeivel.

Aztán...

Akármibe fogtam (meló, szakma), ő vagy elkezdte kritizálni, vagy a hátam mögött tett arról, hogy ne űzhessem azt, mert vagy égő volt az a számára, vagy ilyen, vagy olyan. Nincs pénzem, diákhitel a nyakamon, munkám nincs, "csak" szakmám, amely a válság miatt nem fut vmi jól, ő pedig tele van ismerősökkel, barátokkal, MÉGSEM AJÁNL BE NÁLUK, hogy vhogy elindulhassak, pedig úgy glom, nem kértem sokat tőle. Most tartok ott, hogy a "tapló faterom" tudta nélkül szervezem a külföldre költözésemet. Elhelyezkedek kint egy cég segítségével, majd miután elkezdtem kint feltehetőleg jól keresni, visszafizetem adósságaimat az utolsó fillérig, elintézem a fennmaradó dolgaimat itthon, azt nevet változtatok, és elfelejtem azt a családot örökre, ami lelkileg eddig bexarivá nevelt, és lelkileg, személyiségileg tönkretett. Ez jelenleg szervezés alatt áll, és a "tapló" 100%, hogy nem tud róla, mert még a "bugyuta" mutterom se tud róla. Egy új ember leszek. És NEKED IS ezt kéne tenned sztem, ha nálad is dettó xar a helyzet.

Bocs hogy ezt mondom, de arról, hogy nálad is ez a helyzet alakult ki, arról CSAK ÉS KIZÁRÓLAG TE TEHETSZ!!! Mások irányítanak, mások döntenek feletted a sorsod felől, mások írják a sorsodat,, azt is meg akarják szabni, kivel feküdj le ágyba, és te még attól félsz, hogy kiutálnak!????? >>>:S HÁT NEM SZÁNALMAS????

Mer sztem Qrvára az!

És akkor itt panaszkodsz nekünk, illyen xar a helyzeted, ollyan xar a helyzeted, leírod a vágyaidat, amiket nem valósítasz meg, mert kitaláltad, hogy "mi lesz velük"?? KIKKEL? AKIK MÁR EDDIG IS KIUTÁLTAK??? NA NEEEEEE!!!!!! :O

Mit foglalkozol még velük ezek után?

Nincs szükséged A MI ENGEDÉLYÜNKRE ahhoz, hogy megvalósíthasd önmagadat!

Csak SZÁND RÁ MAGAD, ÉS LÉPD MEG AMIT MEG KELL!!!

Hány éves is vagy?

Mik a te terveid, álmaid, vágyaid? Mi szeretnél lenni?

Most beszélj MAGADRÓL, AKI LENNI SZERETNÉL!!!

BÚÉK!!!

/MPM29F/

06:19, ez szép volt. :D

A kérdezőnek valószínűleg pont erre van szüksége.

az az igazság, hogy a második hozzászólónak igaza van.

kemény a stílusa, de kemény hangon olvasd be magadnak az első szótól az utolsóig, amit írt neked. többször is.

ennyire brutál élethelyzetben nem voltam, mint a második, de én kétszer is felégettem magam mögött a múltat, még fényképet sem hagytam, másik városba költöztem. most speciel takarítok gimnáziumi érettségihez képest, de nem megalázó a dolog, ha csak magamat figyelem. ráadásul a házigazdáktól nagyon értékes ajándékokat kapok néha. szeretik a tisztaságot, rendet, amit teremtek náluk. ez visszahat rám oly módon, hogy én is nagyobb rendet tartok otthon, ami még egy visszahatást eredményez: ha körülöttem rend van, akkor a lelkemben is. márpedig ha a lelkemben rend van, akkor otthon is. oda-vissza hatás.

nemcsak hogy tojok azokra, amiket a két személy mondogatott és mondogat rólam, akiket otthagytam, hanem még kívánom is, hogy ápolják csak a lelküket a céljukhoz sehogy sem vezető szemétkedéseikkel, mert ebből látom, hogy mindig szegényebbek lesznek emberileg, mint én.

valójában okosabb vagy, mint a szüleid, hiszen látod, mit NEM KELL tenned!

LÉPJ

LÉPJ

LÉPJ

és írj nekünk, érdekel a sorsod!

G

Belőlem anyám orvost vagy ügyvédet akart csinálni, apámnak mindegy volt, csak hozzam az ötös átlagot. 16 évesen lány létemre azt mondtam, köszönöm, elég volt, informatikusnak megyek, akár tetszik, akár nem. Te ahogy látom, egy kicsit elkéstél ezzel a hozzáállással.

Tudniillik, hogyha a mostanit ott hagyod, már elpazaroltál egy vagy (ha maradsz nyári vizsgaidőszakig, akkor) két félévet a 12 államilag támogatottból, így más szakon MSc-t esélytelen olcsón elvégezned, BSc meg éhenhalni elég, de hát... Mindenki úgy kúrja el az életét, ahogy szeretné... Csak szólok, hogy óvatosan játsz ezekkel a dolgokkal.

Ez a fórum kicsit úgy néz ki, mint az identitászavaros kamaszgyerekek panaszkodó fóruma.

Mindenkinek vannak szüleitől elszenvedett vélt vagy valós sérelmei.

Próbálj meg ettől kissé elvonatkoztatni: mindenki saját sikerének a kovácsa(mindenből bukásra állok).

Én nem csapnék be minden ajtót magam mögött, nem égetném fel a hidakat! Végül is 18 évig neveltek, ruháztak, s kint az életben másra még ennyire sem számíthatsz!

én ezt nem értem... nagykorú vagy, nem? akkor meg???? nem neked kell mások elfuserált eltoszott életét helyrehozni, akkor sem, ha a szüleid. nem neked kell valóra váltani az álmaikat.

vagy csináld, és ne panaszkodj, vagy hagyd abba, és járd a saját utad, a döntés rajtad áll :-))

szakkifejezések nélkül.

mérgező szülők tipikus esete.

Csak kihasználják a helyzeted, mert rájuk szorulsz, és meg akarják szabni az életedet.

Gyorsan lépj tovább, amíg nem késő..

Engem mindenáron zenei pályára akartak küldeni, ami tetszett volna, de ahogyan kamaszodtam, a kisgyerekként édes hangom eltűnt és egy oktávval lejjebb kezdtem el beszélni. (pedig lány vagyok) És valahogy a zenei hallásom sincs meg úgy, mint kellene. Ezt nem akarták megérteni a szüleim, hogy megváltoztam, nem fog menni.

Mindig cukrász vagy kertész akartam lenni, de szüleim azt mondták, ezek férfi szakmák, és nem tudok úgyse megélni belőle.

Bolti eladónak kezdtem tanulni a szüleim nyomására, mondván, kereskedelem úgyis mindig lesz, ebből meg tudok majd élni.

Ja, tényleg, mindig keresnek eladókat minimálbérért és úgy hogy se ünnep, se hétvége nincs. A hülye vevőket utálom, a papírmunkát sosem láttam át, és rohadtul nem érdekel mi hogyan van sorban a polcokon, úgyis összetúrják, nem? Egyszóval gyűlölöm az egészet, nem az én világom. Van egy szakmám, de nem dolgozom benne, mert elviselhetetlen számomra. Elpazarolt évek. A szülők kedvéért.

És ez nem az ő hibájuk. Ez csakis kizárólag az én hibám. Sarkamra állhattam volna pályaválasztásnál is, úgy, mint a zenesulinál, és mondhattam volna, hogy bocs Anyu, ha megszívom, akkor megszívom, az én szívásom lesz, majd tanulok a saját káromon, de én akkor is kertésznek megyek! Nem?

De én gyáva és bizonytalan voltam, és nem léptem. A szüleim döntésére bíztam magam. És csakis magamat okolhatom.

Ha jól meggondolom, lehetnék még kertész. Csak be kéne vonszolnom a s*ggem egy suliba, ki kéne pergetnem a tandíjat, mert már nem az első szakma, ezért fizetni kell.

De ha csak itthon sírok a virágaim között, és a sok-sok terv fölött, amit a városai parkok virágosítására készítettem (tudom, hülyeség, de imádom tervezgetni hogyan nézne ki az én tetszésem szerint), akkor sosem lesz kertész belőlem, és ez nem a szülők hibája, hanem az enyém.

Mert gyáva vagyok, vagy nem vagyok biztos önmagamban, vagy csak lusta vagyok és könnyebb a szülőkre fogni, hogy elcseszem az életem.

Pedig mindenkinek egy élete van, egy lehetősége arra, hogy megvalósítsa az álmait.