A barátom mélyen vallásos (katolikus), de én egyáltalán nem. (részletek lent) Működhet ez egy életen át? Van itt más is, hasonló helyzetben, boldog házasságban?
A párom hívő katolikus, minden vasárnap jár templomba, az ünnepi misékre is mindig. Fontos neki ez az egész. Előfordult már, hogy miattam kihagyta, mert pl. együtt külföldön voltunk, akkor nem vette nagyon a szívére, de amúgy nem jellemző. Én már többször elkísértem misére, pl hittantáborban is voltam vele (mert elég laza volt, és amúgy is kíváncsi voltam, ismerkedni akartam ezzel az egésszel.)
Az én szüleim amúgy szintén katolikusok, de mindketten még gyerekként felhagytak a vallás gyakorlásával, ők nagyon racionálisan gondolkodnak. s engem is így neveltek, ezt nem is bánom, a véleményemet erről nem befolyásolták, de pl. én már megkeresztelve sem vagyok. És nem is hiszek.
20/L és 25/F vagyunk, 1,5 éve vagyunk együtt. Nagyon szeretjük egymást, a párom egy egész életre tervez. Én se bánnám, tényleg nagyon jó minden, ami vele kapcsolatos, úgy érzem lehet ő az igazi. De kicsit aggódom, hogy ebből a különbségből később ellentétek lehetnek. Furcsa lenne ha ő minden vasárnap a gyerekeinkkel együtt misére menne, én meg otthon maradok... Vagy azt akarná, hogy járjanak hittanra..
Ő templomi esküvőt szeretne, ami persze érthető, kell az isteni áldás. Én ő kedvéért vállalom ami ezzel jár (keresztelés, áldozás, bérmálkozás, de nyugodtan javítsatok ki, ha tévedek..). Megmondtam neki, hogy csak az ő kedvéért, és nem őszintén lennék hívő. És ő ezt nem is bánná. Bevallom, azért néha engem is megérint ez a hangulat. És abszolút egyet értek a keresztény tanokkal.
Ti mit gondoltok? Működhet? Nálatok működik? Változott valami az évek során?
ma 21:31 -nek:
Ne viccelj, korai még :D
Komolyan, összeköltözni még úgysem tudnánk, a gyerek is korai még, meg még bármi történhet...
És különben is, előbb meg kéne kérje a kezem... :D :D :D
Kérdező, nem kell amúgy neked megkeresztelkedned sem a templomi esküvőhöz (róm. kat. esetben legalábbis), ez tuti.
Egyébként én is azt mondom, hogy simán működhet ez a kapcsolat. Olvastam egyszer Vekerdy Tamásnak egy cikkét ebben a témában, ott is az volt, hogy egyáltalán nem kell hogy gondot okozzon pl. a gyereknevelésben, ha egyik szülő vallásos, a másik meg nem. Már az egészen kicsi gyerek is felfogja, hogy másként gondolkodnak a szülők, és ez nem okoz neki problémát, ha megfelelően adják elő. Most nem emlékszem pontosan, mit ír, de ha érdekel, majd megkeresem.
Sok boldogságot!
23:34 -nak:
Köszi szépen :) Római katolikusnak nem kell? Akkor hogyan?
Én azt olvastam, hogy ahhoz engedély kell, vagy valami... Rosszul tudom? Segíts légyszi!
Jééé, én is hasonló helyzetben vagyok a párommal. Csak mi nem vagyunk olyan régóta együtt...
Engem is nagyon érdekelnek a válaszok!
Kedves Kérdező, együtt érzek veled!
19/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!