A barátom mélyen vallásos (katolikus), de én egyáltalán nem. (részletek lent) Működhet ez egy életen át? Van itt más is, hasonló helyzetben, boldog házasságban?

A leírtak alapján normálisnak és nem bigottnak tűnik a barátod - szerintem egy ilyen különbséggel működhet egy kapcsolat. Főleg, ha ez a srác a vallást követi, a spirituális oldalát (szeretet, részvét és társai), és nem az emberek által kitalált dogmákat (pl. hogy az asszony maradjon otthon, ő az alárendelt, stb. stb. vagy felhoztad a szexet, fogamzásgátlást is, e téren is teljesen normálisnak tűnik)

A párkapcsolatomat nem érinti ez a probléma (max. annyiban, hogy a barátom hisz mindenféle természetfeletti hókuszpókuszban, én meg nem,és ezen szoktunk kicsit vitatkozni :) ) , de ami engem illet, én nem vagyok hívő (bár nyitott, érdeklődő vagyok,és elfogadom mások meggyőződését), ráadásul a külsőm és az általam hallgatott zenék nem éppen keresztény asszociációkat váltanak ki az emberekből :D, mégis van hívő katolikus, és két református lelkipásztor barátnőm.

Szerintem ez nem akadály. Ahogy írtad is, nem akar semmire sem kényszeríteni, és ez így van jól. Én az első 14.01-essel értek egyet, aki azt írta, hogy ha a leendő gyermekeitek megismerik a vallást, szegényebbek nem lesznek tőle (ez nem az a hely, ahol rosszat tanulna bárki is).

Az, hogy téged is megérint a dolog azt mutatja, hogy nem vagy ellene, és nagyon is jó.

Ismerek egy olyan házaspárt (már nyugdíjasok, és az egész életüket együtt élték le), ahol a férj hithű katolikus, a feleség pedig vallását nem gyakorló református. A férj minden vasárnap elment a gyerekekkel templomba, addig az anyuka megfőzte az ebédet (amit egyébként is meg kellett volna tennie ugye). Ünnepeken pedig együtt mentek misére, és ez köztük semmi konfliktust nem okozott.

Szóval én tényleg nem látom ebben a problémát :)

Abszolut működhet,a szüleimnél is ez a helyzet,csak fordítva.Anyu katolikus,nem bigott,de hisz és jár templomba,apu nem.Én meg lettem keresztelve,első áldoztam és bérmálkoztam is.Amíg mi vasárnap templomban voltunk,apu megfőzte az ebédet.Így ment gyerekkoromban.Templomi esküvőjük nem volt,mert anyu nem akarta,hogy olyan Istennek tegyen esküt apu,akiben nem hisz.A templomi esküvő szép és látványos,de hit nélkül csak bazári cirkusz.Ez nem a bevonulásról szól,meg az orgonáról,hanem elsősorban a hitről,de sokan ezt a részt átugorják.

Apu életében 4-szer volt templomban.A keresztelésemen,első áldozásomon és bérmálásomon majd pedig a templomi esküvőmön.Miattam jött el,látni akarta ezeket az állomásokat is az életemben.De komikus volt,hogy szegénynek úgy súgtak a rokonok,hogy mikor kell felállni,mikor térdelni. :)

Sosem ellenezte,hogy hittanra járjak,úgy volt vele,hogy legalább kapok egy alternatívát,ha nem tetszik nem leszek vallásos,ha pedig érdekel,hiszek,akkor nem felnőttként kell végigjárnom az utat,hanem már gyerekként megtehetem.De sosem erőltettek semmit,anyukám sem.

Attól semmi baja nem lesz a gyerekeidnek,ha ezt a lehetőséget te is megadod nekik.Neked nem kell hinned és nem is kell magadra erőltetned semmit.Az éjféli mise sem kötelező.Ha a párod menni akar menjen,neked nem kell.A gyerekek pedig eldönthetik,hogy akarnak vagy sem.

Nekem az egészből egy mondat ragadt meg:

"Megmondtam neki, hogy csak az ő kedvéért, és nem őszintén lennék hívő. És ő ezt nem is bánná."

Nem ellened beszélek, csak elég furcsa, hogy valaki mélyen vallásos, és mégsem érdekli, hogy valaki csak "játszásiból" lesz vallásos. Vagy pedig számára magától értetődő, hogy te mindent megteszel érte.