Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi a véleményetek erről a...

Mi a véleményetek erről a helyzetről? Részletek lent

Figyelt kérdés

1,5 évig jártam a barátommal. Úgy volt, hogy idén végre együtt szilveszterezünk, ám lemondta, és még szakított is velem. Senki sem tudja a konkrét okát, nem hajlandó beszélni. Gyakorlatilag némasági fogadalmat tett. Van egy nagyon jó barátja, aki ha füttyent, az exem ugrik rögtön. Anyukám beszélt a fiú anyukájával, hogy holnap menjek el hozzájuk, hogy a szemembe mondhassa, hogy örökre vége. Őszintén szólva nincs kedvem menni. Anyukám szerint a fiú homoszexuális, mert az értékrendjében az első helyen a legjobb barátja áll. Azt mondta a fiú, hogy mindenképpen szakítani akar örökre. Most nem tudja senki, hogy konkrétan mi az oka, azt mondta az, hogy féltékeny voltam.(hozzáteszem nem úgy, hogy dühöngtem ha megnézett egy lányt, vagy ilyesmi) Lehet, hogy tényleg homoszexuális? Vagy mi lehet a gáz? Nem értek semmit. 1,5 év után szerintem illő személyesen szakítani, elmondani a másiknak, hogy mi volt a gond, satöbbi. Októberben is szakítottunk, de utána novemberben, a fiú születésnapján megint összejöttünk. Már nagyon össze vagyok zavarodva. Este fogunk beszélni az anyukájával, hogy megyek-e, vagy sem. Mi a véleményetek erről? Hozzáteszem, nem harcolok, csak 1,5 év után elvárom, hogy ne telefonon szakítson velem, hanem normálisan.


18L 18F


2010. dec. 29. 12:31
 1/7 A kérdező kommentje:
Még annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, igaz, tudatlanul sokszor bántottam őt, meg van még egy apróbb problémája velem. Szóval a lényeg, most sem akar találkozni, meg semmi, mert szerinte megint jönne az, hogy bántom, hangot adok a féltékenységemnek HIGGADTAN, és most emiatt inkább szakít. Tuti, hogy ennél sokkalta nagyobb oka van, lehet azért, hogy tényleg megelégelte, hogy hiába kérdez, nem mondom el neki a problémáimat, stb, de szerintem ezt meg lehet beszélni szakítás nélkül is.
2010. dec. 29. 12:35
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Hagyd a fenébe. Majd egy idő után összeáll a kép magától, nem kell futkosni az igazság után.
2010. dec. 29. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Nem az igazság után futkosom...Csak még ma reggel is mondta telefonba, hogy szeret, csak fél, hogy a kapcsolatunk megint így alakulna. És érdekel, hogy konkrétan akkor mi van. Msnen nem szeretném vele megbeszélni...Akkor inkább utazom miatta 2,5 órát.
2010. dec. 29. 12:42
 4/7 feketelovas ***** válasza:
Ha szeret, akkor becsüljön meg annyira, hogy normálisan lezárja a kapcsolatotokat. Ha nem szeret, akkor is. Ez mindenkinek jár.
2010. dec. 29. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Igen, nekem is ez a véleményem. Most azt mondta, úgy 2 nappal ezelőtt, hogy a haverján kívül senki sem érdekli, még én sem.
2010. dec. 29. 13:04
 6/7 anonim válasza:
Valszeg azért nem momndja a szemedbe mert nem tudja. Ha nagyon csalódott vagyok én se tudom, ilyenkor leírom és odaadom a páromnak:D.....lehet h régóta gyűlik benne valami, és soknak tartaná most hirtelen a nyakadba önteni (egy két apróságot nem akart akkor mondani mert tudta h kinevetnéd valszeg azér mert ő is ezt tenné apróságokon de sok kicsi sokra megy és már azt se tudja hol kezdődött az egész benne, én is jártam így és akkor bubok ki nagyon amikor már késő). Sajnos sokszor amikor a párom megbánt és szóvá teszem általában mindig én jövök ki rosszul, én leszek az aki túlreagál dolgokat meg makacs, és szemtől szembe nemigazán tudom "megvédeni" magam, mert félek h olyat mondok ami túlmegy a határon hisz felgyülemlett dologról beszélünk bár ő csak azt tudja hogy 1 apróságon buktam ki. Csak abban az esetben találkozz és beszélj vele élőben, ha esetleg elkezdi kiadni magából a felgyülemlett dolgokat akkor azt te nem lereagálod, hanem átérzed és tényleg megpróbálod beleélni magad az ő helyzetében és megpróbálod jóvátenni vagy javítani ezeken. Ha sikerül egyenesben lesztek. Ha ez nemsikerül csak rontani fogsz a helyzeten. Félre kell raknod az ego-d, a saját respected, hogy teljesen át tudd érezni amit esetleg nem mert elmondani. Ne az legyen a cél hogy bebizonyítsd a saját véleményed, azt kell hogy érezze hogy te képes vagy félrerakni dolgokat azért hogy ez a dolog megoldódjon. Ő ezt értékelni fogja ha szeret téged, és ő is javítani akar majd. Mi ezen már párszor átestünk, én is és a párom is került kényes helyzetben ezek miatt. Egyszer kicsit megsért.....nemérdekel....másodszor.....előfordul...harmadszor már idegesít...negyedszer már le kell nyelnem....és így tovább....aztán a végén egy olyan kis apróságon bukok ki amin először átnéztem, de mostmár sok és sajnos az előzőekre nem emlékszem ő meg nemérti hogy lehet ilyen kis dolgon kibukni. Remélem érthetően írtam. Sok sikert!
2010. dec. 29. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
Jah és még annyit hogy ami nem öl meg csak erősít. Mi a párommal az elején úgy voltunk, hogy tudtuk nem fog sokáig tartani ez a kapcsolat még ha szerelem is mert nagyon sokmindenben különbözünk. Nagyon sok balhé volt kiabálással, üvegtöréssel, szakítással, de ezek csak addig tartotak amíg fel nem adtuk a saját önértékelésünket addig míg helyre nem jönnek a dolgok. Mostmár 3 éve járunk és el sem tudnám képzelni az életem nélküle, most se tökéletes a kapcsolatunk(sztem ilyen nem is létezik), de az akadályokon egyre nagyobb rutinnal szállunk szembe:) A veszekedést és a megbékélést gyakorolni kell:D
2010. dec. 29. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!