A zene miatt épülhetett le az agyam?
Úgy veszem észre, hogy nehezebben megy a fejben számolás, nem ugranak be olyan dolgok amik pár hete történtek. Neveket meg egyáltalán nem bírom megjegyezni.
Ha fenn vagyok szól egyfolytában a disco. Itthon, kocsiban, melóhelyen, fürdőbe is tettem hangcuccot. Kb. 4 éve megy ez.
Az a durva, hogy még csak 23 vagyok.
Lehet összefüggés a kettő között?
Hát én meg ismerek egy festőt, aki mindig jazz-t hallgat festés közben, és zseniális dolgokat csinál. :D
Én inkább a house, techno, stb. zenéket tartom a legdestruktívabbnak. Ahhoz még kreativitás sem kell (se az elkészítéséhez, se a hallgatásához), míg a jazzt, az igazán jót legalább olyan nehéz megalkotni, mint egy komolyzenei művet.
A kérdezőnek: Nem akarom bántani a zenei ízlésedet, de a folyamatos tüccögés eléggé megviseli szerintem minden szervedet. Az agynak azért nem tesz jót, mert nagyon monoton, és egy idő után már nem kell gondolkoznia/működnie ahhoz, hogy úgymond felfogja, amit hallgatsz. Egy idő után így hozzászokik a monotóniához, és szerintem ellustul. Néha hallgass olyan zenét is, aminek több a szövege és változatosabb a hangskálája is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!