Mit tennétek? Én már nem bírom sokáig az anyóst!
Egy sunyi, önző dög! Após meghalt, mikor a válás folyamatban volt. A négy szobás lakást a most 24 éves férjem és a 27 éves bátyja örökölték. Én örökségi pénzből kivásároltam a bátyját az esküvő után. Itt kezdődtek a szekálások:
Elkezte mondogatni, hogy írjam rá a lakás általam megvásárolt tulajdonrészét. Természetesen nemet mondtam.
Utánna az volt a baja, hogy miért mi lakunk a nagyobbik szobába (3+fél szobás). Miért újítottuk fel a gyerekszobát(van már egy két hós babánk) amikor a gyerek (még) a mi szobánkban lakik. (Ezért is kell a nagyobb szoba, mert pelenkázó, kiságy stb. El kell férnünk valahogy)
Már zárom a szekrényemet, mert kilopta a kedvenc estélyimet és levágta az alját (állítólag nekem akart belőle koktélruhát varrni. Mikor fölvettem a fél se..ggem kinn volt belőle, de míly meglepő, rá éppen passzolt.)
A kötött pulcsijaim bomlásnak indultak (Biztos fönnakadtál valahol), de a szekrényzárazás, szennyesdugdosás óta mindegyik ép és egészséges.
Még az elején eléggé sok pénzt lenyúlt tőlünk, rezsi címén.(Elméletileg a felét fizettük, a számlát egy darabig nem láttuk, elkért a férjemtől 60ezret, de eléggé érdekes, hogy mióta én rendezem a pénzügyeket, a rezsi max 45ezer. )
Folyamatosan panaszkodik a húgának, hogy én egy semmirekellő, ingyenélő, lusta nő vagyok, holott én rendezem az egész háztartást, rá két napig nem lehet rábízni. Egyszer megtettem... :S
Mégis mit tegyek? Már bánom, hogy nem mentem inkább bele egy hitelbe, mert inkább azt nyögnénk a férjemmel, mert jelenleg egy száz éves pottyantós kalapot emelne nekem, annyi sz@rt nyeltem már anyóstól.
A férjem mellettem áll, de folyamatos műszakban dolgozik, míg anyós délelőttönként eladó egy boltban. Anyós élettársa meg egy munkanélküli ingyenélő!
Az a baj, hogy a tulajdonjognál erősebb a haszonélvezeti.
Szívem szerint egy kiskanál vízben megfolytanám!!!
Pénzügyileg nem nyereséges, de "idegileg" igen. Van mód a haszonélvezet megvásárlására. Ha ennyire pénzcentrikus az anyós, lehet megérné licitálni, hogy mennyiért lenne hajlandó lemondani a haszonélvezetről.
Másrészt jogilag a felújítást, rezsit a haszonélvezőnek kellene finanszíroznia. Így akár be is nyújthatnátok neki a számlákat a felújításról, bíróságon ebből a szempontból eléggé egyértelmű a törvényi értelmezés.
Tudom barom voltam, de érdekes módon akkor tettszett neki amikor a kedvenc fia ez álltal pénzhez jutott. Ketté úgy tudnánk választani, ha valakit befalaznánk. 5. emelet.
Akkor nem volt semmi probléma, ezt az ötletet még ő vetette fel, csak valami fura gondolat folytán ő úgy gondolta, hogy ráíratom, de még a húga (boszi 2.0) is rávilágított, hogy senki sem lenne ilyen hülye.
Én már azon gondolkodtam, hogy valahogy a pasiján keresztül próbálnám meg puhítani. Nincs valami jogi lehetőség?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!