Vajon mi miatt vélekedik így a férjem?

Egyikünk se buliba járós, de összeülős, beszélgetős összejövetelekre nagyon szeretek járni. Sok új embert lehet megismerni, mindegyikük más-más személyiség. Én teljesen feltöltődöm az ilyen eseményektől.

Mostanában sehova se mentünk, így két meghívásra is elrángattam magammal (elsősorban az én barátaim hívtak, de neki is szólt a meghívás).

Szájhúzva, de eljött. Az egyik esetben a külföldi barátaim hívtak meg vacsorázni - nagyon helyes, kedves társaság, rengeteg kultúra találkozik ilyenkor. Férjem valamit értett a társalgásból, de nagyrészt fordítottam neki, mert nem igazán beszél más nyelven.

A másik egy félhivatalos céges party volt, én inkább baráti, mint üzleti viszonyban vagyok a tulajdonosokkal. Ott is kedvesek voltak, viccelődtek, kulturált társaság volt. Az alkoholfogyasztás legdurvább megnyilvánulása is egy kiborított üdítő volt, az "elkövető" pedig aranyosan mentette ki magát: "azt hittem három decis a pohár, de a jelek szerint a pohár két, a padló egy decis..."

Amikor hazajöttünk, mondtam, hogy némely emberben kellemesen csalódtam, mert kedvesek voltak, odafigyelőek.

Ő azonnal olyanokra fókuszált rá, hogy "de hát hiába aranyos Judit, nézd meg, 50 éves korára albérletben lakik, nem gondol a jövőjére?". Erre már kicsit furcsán néztem, hiszen nem összeköltözni akarunk velük, hanem beszélgetni, barátkozni. Érdekelje az én életvezetésem, ne félidegeneké.

A fő gondom is az, hogy nincsenek barátai, mert mindenkiben a negatívumokat látja meg és nagyítja fel. Próbáltam azzal érvelni, hogy

- felnőtt emberek életvitele az ő dolguk, baráti szinten minket ez nem érint

- ha valakihez úgy közelítek, hogy jó tulajdonságokat feltételezek róla, akkor többnyire azt is kapom vissza. Ha negatív dolgokra koncentrálok, akkor azt kapom vissza.

- ha valakivel összebarátkozunk, de később kiderül, hogy mégse olyan kedves/jó fej/őszinte, akkor maximum nem erőltetjük tovább a barátkozást.

Nagyon szeretném, ha lennének barátai, de emiatt a hozzáállása miatt nem sikerült igazi barátokat beszereznie, pedig majdnem negyven már :(

És nem arról van szó, hogy zárkózott lenne, vagy félne feloldódni társaságban.

Amikor kimentem cigizni az erkélyre pár emberrel, gond nélkül elkezdett beszélgetni egy lánnyal. De róla is annyi volt a véleménye, hogy "nagyon be volt állva a csaj". Kérdeztem, hogy ez miben nyilvánult meg? "Kicsit kergette a tányéron a falatot, mire eltalálta a villával." Basszus, buli volt, alkohollal (ő azért nem ivott, mert vezetett, de nekem is fogni kellett a kezem a lépcsőn lefelé), a lány meg semmi megbotránkoztatót nem tett, csak bénázott a villájával...

Hogyan tudnám arrafelé terelni, hogy kicsit jobban haverkodjon és nyitottabban álljon az idegen emberekhez? Szeretném, ha lenne egy normális baráti társasága, akikkel jól érzi magát.

Azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen barátja, ami természetesen jól esik, de jó lenne, ha másokkal is el tudna menni kikapcsolódni.

Teljesen feldobva jöttem haza mindkét eseményről