Egy kislány mitől lesz visszahúzódó?

ám ekdved 18:07-s

az ártatlanokat is kiszúrják célpontnak, talán azért mert ő(k)k a leggyengébb lánszem(ek)

Volt már pasija? ha valakinek KELL, érzi, akár lelkileg akár testileg, ezt csak ő tudja, hogy melyikre vágyik jobban, akkor az jóóó. Am meg magában kell kialakítania az önbizalmat. Viszont jó hír, ugyan qrvanehéz, de marha tartós, ha egy ilyen embernek (valós) önbizalma lesz!:)

barátkozni meg nem könnyű, mert sokat lehet csalódni, de próbálkozni kell, amíg ééélünk. és még az a szerencs, hogy ő nem akart öngyilkos lenni (ugye nem?)

kitartást neked, sok sikert neki. és SOHA ne nyaggasd, csak barátságos légy vele:)

18:07 vagyok.

Nem vádaskodásnak szántam. Csak ahhoz, hogy visszataláljon az emberekhez, először azt kellene tisztázni, hogy mi miatt távolodott el tőlük. Amúgy meg nem húszéves korában kellett volna észbe kapni a családnak, hogy segítsenek, hanem már jóval korábban. Egy iskolaváltás sokszor csodákra képes. Tudom, ez már késő bánat.

Velem detto ugyanez volt, úgy 6-7 éves koromtól végig érettségiig... Egy-két jó barátom volt, de lényegében ki voltam közösítve (sokszor a tanárok által is, sőt, a családom is többet ártott mint segített). Aztán elmentem egyetemre. Nem a legjobb sulit vagy legszimptatikusabb szakot választottam, hanem azt a várost, ahova nem megy más az évfolyamból. Persze, hogy itt is piszkáltak, az első albérletben (ahonnan ki is utáltak) de ezzel vége. Szlovákul tanulok, komoly kínok közepette, de a kitartásommal szinte az összes csoporttársam tiszteletét kivívtam. Megtaláltam álmaim pasiját, a társaságában azokat a barátokat, akikre szükségem lett volna (miközben régi barátim jó részéről kiderült, hogy nem szerettek jobban másoknál, csak ők nem a sebezhetőségem hanem a szeretethiányomat használták ki, ma már tudom, egyoldalúan). Közben a kényszerből választott szakot megszerettem, mert rájöttem, hogy ha ezzel elhelyezkedem (angolt és pszichológiát tanulok, tanárképző egyetemen), akkor épp a sorstársaimat tudom majd segíteni. Szabályosan lecserélődött az életem, és boldog vagyok vele. Persze, még bevillan, hogy visszakerülhetek, és kedvesemhez való ragaszkodásom is itt gyökeredzik (a megtörténtek felét sem tudja amúgy, és ez így van jól).

Ami a húgod illeti: szerintem is új közeg. Próbáljon új hobbikat, sportot, kézművességet, hagyományörzést, ami érdekli, de lehetőleg ne egyedül, a kisszobában, hanem szervezetten, társaságban, szakkörben. Tetszik neki egy zenész? Ne a videót nézze. Menjen a koncetjére, vagy ha az anyagiak csak azt engedik, helyi amatőrbandák kocertjére, akik a kedvence zenéjét (is) játsszák. Találkozni fog X hasonló érdeklődésű emberrel, akik nem az önbizalmatlant látják benne, hanem a hsanoló érdeklődésűt. Ha még nem jár, próbáljon egyetemre menni, lehetőleg más városba (x olyan suli van, amit fél kézzel elvégez bárki, és ha sok hasznát nem is látja benne az ott diplmázott, a húgodhoz hasonló emberekkel csodát tehet).Merjétek elengedni, és bízzatok benne (itt meg kell súgnom hogy szabadságom első hónapjaiban, mésňg a kapcsolatom előtt magam is eléggé szabadlevűen értelmeztem a Lehetőséget, de lenyugodtam, és rájöttem, hogy a saját érdekemben tettem jól, hogy azt az életmódot nem folytattam sokáig). Persze ehhez az kell, hogy tudatosítsa, új életet akar kezdeni. Mert azt hiszem, nekem sem a párom, az iskola vagy a más közeg hozta meg a sikert, hanem az elhatározás.

És hadd ijesszelek meg, elnézést érte. A legszebb évek elvesztegetésén kívül nagyobb baj is érheti az érintettet. Az egyik félről a belső önmarcangolás, depresszió, nyugtatók, öngyilkossági kísérletek (volt bennük részem!) a másik oldalról a nem megfelelő kitörések, amik túl vad bulikban folytatódnak, felelőtlen szexuális élet, pia, drogok... Úgyhogy aggódj szerintem. Magam is égi könyörületességnek fogom fel, hogy a legnehezebb időszakokat túléltem. Bocs, de ezt is el kellett mondanom.

Valaki azt írta, meg kellene találni az okot, mert ok nélkül nem szállnak rá egy gyerekre. Ez nagyon nagy tévedés.. illetve mit nevezünk oknak? Ismerek olyat, akit azért szekáltak, mert nem volt apja. Olyat, akit mert nagy a füle. Mert szemüveges. Mert szeplős. Mert túlsúlyos. Mert vékony. Mert picik a fogai. Mert nagyok a fogai. Mert göndör a haja. Szóval ha valakit piszkálni akarnak, találnak rá okot..

Én is egyedül töltöttem az általános iskolai éveket, bujkálva.. Szünetekben mumusosat játszottak körülöttem, csúfoltak, eldugták a kabátomat, cipőmet, táskámat, bezártak a szekrénybe, stb. Az én bűnöm mi is volt? Már nem emlékszem.. Valószínűleg csendes voltam.

Gimiben találtam egy barátot, aki éppen ugyanazokon ment keresztül, mint én. Aztán még rajta kívül másik kettőt.. De idő kellett ahhoz, hogy közel engedjek magamhoz másokat. A vicces az, hogy az általános iskolai osztálytársaim mostanra mindent elfelejtettek, kedvelnek és elismernek. Én nem haragszom rájuk.. gyerekek voltak. De tudom, hogy másmilyen lettem volna nélkülük.