Normális, hogy így érzek?

20 éves vagyok, a szüleim elváltak 6 éves koromban. A bíróságon úgy állapodtak meg, hogy apámnak nem kell gyerektartást fizetnie, hanem egy lakást kell vennie nekem.(közös, jól menő cégük volt, jól éltünk)Apámmal is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot,jóban vagyunk. Bár már nem járna,de apám azt mondta,hogy amíg tanulok,minden hónapban ad 30.000 ft. "gyerek tartást", amit magamra költhetek. Nem tudom miért érzem így, de olyan érzésem van, hogy ez nem járna nekem, mert felnőtt ember vagyok már,boldogulnom kellene egyedül is, főleg hogy már kaptam apámtól egy lakást. Persze suli mellett vállalok alkalmi munkákat,de ezek nem mindig vannak, és nem is keresek túl sokat. Most összespóroltam magamnak 110.000 Ft-t,ebből szeretnék a lakásomba pár dolgot venni, mert nem sokára odaköltözünk a párommal. Anyám azt mondja, hogy ne költsem a lakásra ezt a pénzt,hanem külön kérjek rá apámtól. De nekem nincs pofám hozzá...Tudom, hogy apámnak nem okozna gondot még 2 millió forint se, de nem akarom őt lehúzni,sem pedig élősködni. Munkát keresek folyamatosan,amiből majd fenn bírom magam tartani, hogy ne legyen már a szülőknek gondjuk rám. Viszont a lakást nagyon szeretném normálisan berendezni,de ehhez kevés a 110.000 ft. Pofátlanság lenne ha mégis apámtól kérnék?