Mi késztet valakit házasságra?

Kezdjük úgy,hogy én házasság párti vagyok.Igaz,még csak 18 éves,de megvannak a terveim ami közt a házasság is szerepel.A kérdés elgondolkodtató,mert először rávágnám,hogy azért mert vágyom a család figurára,és hogy tartozzak valakihez,na de ezt nem a papír fogja biztosítani nekem.Szerintem ez egy gesztus a másik felé,hogy valóban egy életen át szeretne melletted lenni,és összekötni veled az életét.Egy hagyomány,ezzel szentesíti a pár az összetartozását.Van aki csak a habos-babos ruha és a nagy banzáj miatt csinálja,de én is kíváncsi lennék azoknak a válaszára akik szolid,mondjuk pár fős polgári esküvőt tartottak.

Én vágyom arra,hogy a gyűrű a kezemen legyen,fizikailag is kifejezvén az összetartozást,hogy a nevünk ugyan az legyen mint egy igazi családnak.Valahogy ez így alakult ki az embereknél,és nagy részük a szüleik példáját követve ugyan úgy tesznek.Megházasodnak.

én sem értem,mért házasodik mindenki :D

egy lány

Valószínűleg nem leszek ezzel népszerű, de a saját sztorim:

A férjemet elváltként (mármint ő volt az) ismertem meg. Neki a házasság egy börtönt jelentett - az addigi tapasztalatai alapján. Én meg úgy voltam vele, hogy nem egy papíron múlik, hogy együtt leszünk-e vagy sem, ezért nem is tartottam fontosnak. Az évek alatt enyhült ez a hozzáállása, én meg nem erőltettem, mivel fenntartottam, hogy nem egy papír miatt marad velem.

Amikor neki sürgető lett a házasság (külföldre költözés, nekem járna az állampolgárság, neki csak akkor, ha legalább egy éve házasok vagyunk), egyik nap kézen fogott és bevitt az anyakönyvi hivatalba. Kicsi és nyugis esküvő volt - bár ez az én kérésem volt, nem szeretem a felhajtást.

Viszont az esküvő előtt egy-két héttel nagyon bepánikoltam. Úristen, ez most örökre szól, mi van, ha évek múlva meggondolom magam... többnyire irreális dolgok voltak, de akkor is megijedtem. Elmondtam neki, mire mondta, hogy semmi baj, ha engem megnyugtat, bianco aláír egy válási papírt, tegyem be a fiókba és ha úgy érzem, majd előveszem. Természetesen soha nem írtuk meg, de pont ez nyugtatott meg. Nem akar birtokolni, ha nem fog működni, akkor nem szakítunk, hanem válunk, ennyi.

Mióta házasok vagyunk, neki is változott kissé a hozzáállása. Eddig is nagyon előzékeny és odaadó volt, de azóta mindent úgy emleget, hogy a "miénk". Pedig ő keres többet és bár én szívesen adok neki bármit, nem szívesen kérek tőle (pénzt). Egyszer tudta, hogy a munkám elvesztése miatt kevesebb pénzem van, mint amennyire szükségem lenne - pont fejtegettem, hogy kölcsönkérek néhány hétre a szüleimtől - mondta, hogy "most kaptam fizetést, most van pénzünk, vegyél ki belőle".

A gesztust nagyon értékeltem. Engem ezek győztek meg, előtte soha nem álmodoztam házasságról. Mióta van, azóta nagyon tetszik, főleg a törődése, az odafordulása. Eddig is jellemző volt rá, de a házasság óta még jobban.

Ami a legmeglepőbb volt: a nászéjszakára, mint olyanra, nem igazán készültem, gondoltam, hogy együtt élünk már egy ideje, egy éjszaka a sok közül. Hát francokat :)

Olyan lelkes volt, hogy én is meglepődtem. Azóta is szép emlék :)

Egyrészt igy egy család vagyunk, nem két ember, aki EGY IDEIG együtt akar élni, hanem hosszú távra tervezzük.

Ez az érzelmi része.

A gyakorlati részei:

1. ha valamelyikünk kórházba kerül, akkor a másik kap felvilágositást az állapotáról, egyébként nem adhatnak, mert nem rokon vagy családtag.

2. a gyerekek jogi helyzete rendezett, nem kell külön utána járni, hogy elismeri-e az apa

3. a jölvedelem közös, igy a nö nem kerül anyagi hátrányba, amig terhes, otthon van a gyerekkel, illetve utána, amig a gyerek kisebb és betegség esetén az anyának kell táppénzre mennie

4. a vagyoni helyzet egyértelmü, pl. halál esetén a közös vagyont örökli másik végrendelet nélkül (ez föként hosszabb házasság után nem mindegy, mert ha a társ MELLETT még az egyéb ANYAGI dolgokat IS elveszti, az még nagyobb csapás)

5. a vagyoni helyzet válás esetén is rendezett, nem kell bizonygatni, hogy a közösen szerzett rész közös (sokan az együttélés elönyének tartják, hogy nem kell elválni - de ennek ellenére a közösen szerzett dolgokat el kell osztani, és nehéz évek után bizonyitani, hoyg ki mit vett.

Nem tudom én abszolút családcentrikus vagyok és számomra a család egyenlő azzal, hogy házasság-----gyerekek:)

A házasság meg egyenlő azzal, hogy hit és bizalom azzal az emberrel szemben aki nekem a MINDEN-t jelenti. A házassággal szerintem egy kapcsolat kiteljesedik, a "legmagasabb lépcsőfokra" jut el. Számomra valami felemelő azt mondani egy napon a páromra, hogy "férjem". Az olyan más, mint az élettársam, párom stb:)

Úgy érzem a házasságot azok szeretnék akik

1 felétel nélkül megbíznak egymásba, fontos önmaguknak

2 Fontos a külvilágnak

3 fontos az anyagiak, jogiak miatt

Én az első kategóriába sorolom magam. És ha már oda soroltam magam, nem tudom elképzelni a külön kasszát pl.

Nem tudom mennyire voltam világos, számomra a házasságnak morális értéke van, remélem pár éven belül megtapasztalhatom.

2o-L nem ér lepontozni:D

Szia!

Akkor én a házasságról írok, és természetesen ezzel nem a házasság-elleneseket szeretném meggyőzni. (Ez a vélemény szubjektív.)

A házasság papír. A papír(nekem és még jópárunknak) biztosíték. Arra, hogy komolyan gondolja a párom a kapcsolatot, képes velem közösségbe kerülni.

A házasság nehéz teher. Nem lehet belőle csak úgy kilépni, nem cserélhető, nem adható el, egy kötelezettség mindkét fél számára. Az egyházi házasságkötés még inkább. Jó kimondani, hogy "férjem/feleségem" , van akihez tartozom.

(Odaképzelhetjük a mondatok ellenkezőit is, de direkt nem akarok párhuzamokat vonni, hiszen csak a házasságról írtam.)