Hogy lehet túllépni egy családtagunk elvesztésén?

Ezt befolyásolja, hogy hány éves, maradt-e apukája vagy nagyszülei, ki az aki a családban a legközelebb állt hozzá az édesanyja után. Ő tudja egyedül rávenni a változásra, persze akkor, ha már fel tudta dolgozni a tragédiát.

A majdnem egy év még nagyon rövid idő egy anya elvesztésének túllépésére. Azt hiszem még egy kicsit várni kell. Tényleg függ az életkortól, hiszen teljesen másképp lehet egy gyereket, egy fiatalkorút vagy egy fiatal felnőttet kirántani egy ilyen állapotból. Felnőtt esetében a mindennapi dolgok, a felelősség, a család elterelik a figyelmet és megoldásra késztetik amik folyamatosan ki-kizökkentik az állandó szomorkodásból.

Az ő esetében is valami ilyesmire van szükség, ami kényszerítő erővel hat rá. De mint írtam ezt a hozzá most legközelebb álló személy képes megtalálni, aki ismeri azon pontokat a lelkében, ahol valami kis lökést adhat neki.

Hát mikor a nagymamám meghalt, eléggé befelé fordultam én is, míg a végén el kellett mennem pszihológushoz, mert későn vették észre...

( a nagymamám volt jóformán az anyukám)

Nekem elég sok időt vett igénybe, hogy elfogadjam a nem létezését.

Ha segítesz neki, és mellette állsz, meghallgatod minden apró gondolatát, sokat tudsz neki segíteni.

Én egyedül voltam a bajaimmal, mert nem barátkoztam ,és akkor nem is volt nagyon barátom ( 9 éves voltam)

Állj mellette, sokat fog neki segíteni <3

Szerintem ez csupán a halálról alkotott nézet kérdése. Ha úgy fogjuk fel a halált, hogy valaminek örökre vége, akkor nehezebb a gyász.

Az én hitem lényege:

"- Csak egy világ van – felelte a leány halkan – s akik szeretik egymást, találkoznak benne újra és újra. Találkoznak, elbúcsúznak és elmennek. Aztán újra találkoznak, és újra elmennek, újra meg újra, míg elérkezik az idő, amikor nem kell megváljanak egymástól többé."

Ennyi és nem több, sosem gondoltam arra, hogy amikor valaki meghal, akkor valami igazán véget ér. Folytatódik minden, csak kicsit máshogy. Az ember önmagát síratja, hogy neki lesz rossz, ha nem látja többié az illetőt, ami nem baj, mert persze hogy ez fáj - csak közben elfeledkezik arról, hogy máskor hitt az örök lélekben...

Szia!

Anyukám 15 éves koromban halt meg. Igazából ezt még mindig nem tudtam feldolgozni, apukámmal nem jó a kapcsolatunk. Habár mindig jókedvűnek látszok, jól tanulok és minden pillanatban lekötöm magam belül sokszor zokogok és nem tudom megtalálni önmagamat.

Vannak szerencsére barátaim, barátom de én magam is érzem, hogy sok minden nincs rendben velem. Zárkózott vagyok, sokszor félelmeim vannak stb..

L/19