10 éve munka nélkül?
Igen létezik! Aki 10 évig nem talál munkát, az nem is keres!
Mert van az iskola után az az időszak, amikor még nem keresed, mert pihenni szeretnél egy kicsit, aztán keresed, de nem találod, esetleg találsz, de nem jó. Eltelik az iskola befejeztétől 2 év és aki addig nem talál valamilyen munkát az nem is akar dolgozni. Mert 2 év az az idő amikor már azt mondod, hogy mindegy mit, de megyek és dolgozok! Az anyjáék helyében már régen kitettem volna a szűrét!
Engem pár hete rúgtak ki. Első két hetet s.ggvakarással töltöttem, mert rám fért már egy kis pihi - ha már így alakult.
Két hét alatt testileg és lelkileg is kipihentem magam, utána újabb két hetet adtam magamnak, hogy találjak munkát.
Egy héten belül fajta munkát is találtam. Az egyik különböző anyagok határidőre elkészítése (pl pályázatok), mellette itthon nyelvet tanítok, illetve az apámmal közös cégnél apám munkájába is besegítek, munkaarányosan osztjuk a befolyt pénzt. Magát a céget azért hoztuk létre, mert egyre többször kellett volna számlát adnom, de nem tudtam. Végül az eltérő tevékenységek és a többszáz km-es távolság miatt csak a cég közös, illetve a számlatömb.
Most, hogy így alakult, apám külföldi ügyfelekkel is foglalkozik - nem beszél idegennyelven, így én látom el a kapcsolattartási, fordítási, tolmácsolási feladatokat.
Közben az egyik ügynél az ottani ügyvéddel is összebarátkoztam, szóba került, hogy lennének neki is külföldi ügyfelei, de nyelvtudás hiányában ő se vállalt eddig. Vele is összedolgozunk.
Egyenként egyik munkából se tudnék megélni, de együtt fizetnek annyit, hogy egy normális fizetés összejöjjön havonta.
Valószínűleg, ha bejelentett állást keresnék, akkor még mindig bőszen küldözgetném az önéletrajzokat, de a jelenlegi helyzettel talán jobban is jártam - fix munkaidőm nincs, csak sok határidő. De ha nappal nem érek rá, akkor megtehetem, hogy éjjel dolgozom (akkor jobban is fog az agyam valamiért). Max. hajnalban fekszem le és délben kelek csak fel.
Másik előnye, hogy a kutya is boldog, mert hajnali háromkor is kiviszem sétálni, ha már nagyon folyik a szemem a monitortól :)
Nem várható el a szüleitől. 10 év rengeteg idő. Azt még elhiszem, hogy az adott városban nincs munka (bár legalja munkák mindenhol vannak), na de akkor keressen munkát egy másik városban vagy menjen külföldre.
Ez már a lustaság kategória.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!