Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Már gondoltál arra h jobb...

Már gondoltál arra h jobb lett volna mindent később elkezdeni?

Figyelt kérdés

Nem tudom rendesen megfogalmazni és nincs is sok kedvem erről beszélni de szarul érzem magam miatta.

Mostanában sokat szoktam veszekedni a feleségemmel és szoktam gondolkozni. 25 voltam amikor házasodtam de nem is nagyon gondolkoztunk a jövőn csak úgy jött magától minden. Két év múlva gyerek, fáradtság, veszekedés, büntetések a figyelmetlenségeim miatt és azután is veszekedtünk egy darabig. 2 hete jött a másik gyerek aki egész nap ordít azzal az éles hangjával mint például most is. Néha úgy gondolom h jobb lett volna mindent később csinálni. Házasodhattunk volna később, vállalhattuk volna az első gyereket most is. Mindenre simán ráérhettünk volna. Szeretem őket akkor is ha sokat veszekedünk. Csak ha belegondolok jobb lett volna később. Mondjuk akkor lehet hogy nem is házasodtunk volna össze ha ennyit veszekszünk. Most minden előröl fog kezdődni pedig nemrég kezdtünk el kevesebbet veszekedni. Erre jön még a bátyám barátnője is aki nem akar rólam leszállni. Elegem van. Nem tudom..lehet h nem is kellett volna nekem család. Szeretem őket és nem akarom őket itthagyni meg semmi ne értsetek félre. Csak már kezd elegem lenni ebből az egészből. Ez olyan nem jó már így. Ti voltatok már így? Elfog múlni?

29/f


2010. nov. 27. 22:32
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
a bátyád barátnője mit csinál veled?
2010. nov. 27. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
2010. nov. 27. 22:47
 3/16 anonim ***** válasza:
77%
Nyugodj meg, mindenki érez így, egyszerűen most telt be nálad a pohár. Teljesen meg tudom érteni, hogy idegesít a gyereksírás, beleőrülnék, ha azt kellene hallgatnom, de hidd el, hogy ha megnyugszol és kicsit telik az idő, akkor másképp fogod látni. Most fáradt vagy és stresszes és ilyenkor az ember gondol és mond olyan dolgokat, amiket máskor nem gondolna és nem mondana. Szóval cuccolj át a másik szobába és aludd ki magad, vagy egyszerűen vegyél füldugót :D Gondolom dolgozol holnap, vagy holnap után, úgyhogy fontos pihenned :)
2010. nov. 27. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
77%
Szerintem mindenki érez ilyeneket, amikor újszülött van a háznál... de el fog múlni, csak kitartás, pihenj, amikor csak teheted, de igyekezz az anyának is biztosítani pihenést, amikor meg azt teheted, és akkor mindenkinek jobb lesz. Mi eddig két újszülöttön "vagyunk túl", amint kicsit megnőnek, máris szebb az élet! :)
2010. nov. 27. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:

Tényleg viszonylag fiatalon vágtatok bele a dologba - én most vagyok 25 - és szerintem érthető hogy így érzel: nem lehet könnyű. Semmiképpen sem szabad hagyni, hogy a dolgok így menjenek tovább! Én nem hiszem, hogy az idő megoldaná, mert a nem megbeszélt problémák később csak eltávolíthatnak téged a kedvesedtől, családodtól. Biztosan neki sem jó, hogy sokat veszekedtek, és nem lehet könnyű két kicsi gyerekkel és egy depressziós férjjel.. Azt mondtad, szereted őket, csak a mókuskerék készít ki idegileg. Mindenképpen kicsit több időt kellene szakítanod magadra, illetve a párodra! Azt hiszem, a családok életében ez lehet a legnehezebb időszak.. Talán megbeszélhetnétek, hogy hetente eljártok valahova a gyerekek nélkül, kiengedni a gőzt, érezni, hogy még éltek.. Ha vannak nagyszülők, talán még örülnek is neki, ha hétvégente néha náluk vannak a kicsik pár órát. Ti még nagyon fiatalok vagytok! Ha ez így megy tovább, hamar ki fogtok égni, és egy újabb megkeseredett, elvált házaspárral több fog szaladgálni az utcán.. Ha vannak barátnők, barátok, és szeretnétek néha egy kis időt család nélkül, velük tölteni, engedélyezhetnétek néha egymásnak egy kis pihenőt. Ilyenkor a másik otthon maradhatna a kicsikkel.. Én tudom, hogy a gyerek sok örömet tud adni, de nem szabad hogy közben az ember "megszűnjön" élni, mert ez később megbosszulja magát.

A tesód csajával meg ne törődj, illetve ha nagyon nem hagy békén, küldd el a fenébe, kerüld, ne találkozz vele. Éppen elég bajod van ahhoz, hogy még az ő hülyeségei is őröljék az idegeidet. Nem kell mindenkivel kedvesnek, udvarias lenni.. ilyen esetben megengedhető, hogy "önző módon" a saját boldogságod kerekedjen felül.

2010. nov. 27. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
33%

"2 hete jött a másik gyerek aki egész nap ordít azzal az éles hangjával"


Nagyon szeretheted őket!Istenem,szánalmas,ne haragudj!

2010. nov. 28. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
24%

Ijjjjj 25 az nagyon korai volt.. 29 évesen még simán a discoban kéne lenned. Olyan 35 körül kellene a házasságon gondolkodni.

Mielőtt becsavarodsz nézz le valami kis jó partyba, hogy kiengedd a gőzt..

2010. nov. 28. 02:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
64%

Hát Te aztán megéred a pénzed.... Tipikus pasi vagy, már bocsi.

1. Bevállaltad a gyereket, nemcsak az elsőt a másodikat is, elvégre együtt csináltátok, vagy mi. Mit gondoltál, mi lesz? Gügyög, kacag, és szopikázik? Hát nem. Mielőtt bevállalnátok a harmadikat is, szólok, hogy a gyerek az első két évben CSAK fosik, szarik, büdös, ordít, és hány.

Később ez a lista bővül a beszéddel. Amikor azt mondtad, hogy kell a gyerek, akkor azt mondtad, hogy mindezt elvállalod és szeretni fogod!

2. Meddig tart ez még?

Életed végéig. a gyerek nem vész el, csak átalakul. Tinédzser lesz, aki hisztizik és kábszerezik, kimarad éjszaka, majd hazajön a pasijával/csajával hangosan nyökögni, ami szintén zavarni fog, aztán a gyerekeid esküvője, majd unoka és láss csodát mire nyugdíjas leszel, az unokával kezdődik elölről az egész.

Szóval jobb ha hozzászoksz, és nem sajnáltatod magad, hanem rohansz a feleségedhez, h kikapd az idősebb gyereket a kezéből, hogy végre 5 percre le tudjon ülni, és megszoptathassa az újszülöttet.

3. viták a feleséggel? hm... lássuk csak, ki kezdeményezi a vitákat?

- a feleséged? talán lehetséges, hogy elégedetlen veled? Több figyelmet, és még inkább TÜRELMET érdemelne, mint amennyit te rászánsz!!! Visszafeleselés és a viták folytatása helyett inkább magadtól odamennél és megkérdeznéd: "drágám, mivel könnyíthetném meg a dolgod, mit segítsek?"

- Talán te? mert munka után "hótfáradtan" hazaérkezel, és még nincs meleg vacsora, és a büdös kölyök miatt aludni sem tudsz? - mert akkor eláshatod magad NAGYON mélyre. Vedd figyelembe, hogy a feleséged a szoptatási időszakban SZINTE EGYÁLTALÁN NEM ALSZIK! persze, hogy ingerlékeny!


Mindezt látva tökéletesen igazad van:

NEKED NEM KELL CSALÁD. NEM SZERETED ŐKET, a FELESÉGEDET PEDIG A LEGKEVÉSBÉ. és igen, korai volt, mert ahhoz képest, hogy 29 éves vagy, úgy viselkedsz, mint egy óvodás (fogadjunk, hogy a feleségedtől is hallottad már).

Felelőtlen döntés volt a részetekről a gyerek.


2 dolgot tehetsz:

1. Összeszorítod a fogad, és jó ember leszel, jó apa, és jó férj. Nem feleselsz, nem ordítasz, és végképp nem a feleségedre zúdítod az összes sérelmed. Ha ő zúdítja rád, akkor is csöndbe maradsz, és segítesz ahol tudsz, ahol kéri, meg fogod látni, JÓVAL kevesebb lesz a vita.

2. Szar ember leszel, és lelécelsz, úgy hogy sem a feleséged, sem a gyerekeid soha többet nem hallanak rólad. Akkor majd kapsz még egy pár évet, és kiélheted a felelőtlen gyerekkorod, mígnem letelepedsz más mellett és kezded elölről az egészet. Csak aztán ne csodálkozz, ha egy fikarcnyival sem lesz jobb, és képtelen leszel tükörbe nézni...

2010. nov. 28. 02:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
73%

nem tudom miért kell a kérdezőt szidni. igenis baromi fárasztó egy sipákoló hang egész éjjel. A feleséged is ezért fáradt és ideges. Plusz, gondolom tud a másik csajról, a bátyád idióta nőjéről.


Szerintem az első az, hogy elfogadod magad, hogy igenis jogod van ahhoz hogy eleged legyen. Mindenkinek van hogy besokall. De azt is tudnod kell, hogy valahogy mégis túl kell ezen jutni. És azt is tudnod kell, hogy a feleséged is valószínűleg így érez, tehát őt is meg kell értened. Tényleg az lenne a megoldás. hogy gyerekek nélkül elmenni valahova. Nagymama nem tud vigyázni valamelyik nap a gyerekekre? lefejt tejet ihat a pici gondolom. Vagy mitől éreznéd te is jobban magad. Ha elmennél hetente 1-2szer focizni? cserébe legyen olyan este amikor te vagy egyedül a gyerekekkel, és a feleséged mehet el aerobikozni, vagy amit szeretne (csajokkal sütizni, mit tudom én) biztos neki is jót tenne. De egyébként valószínűleg te is tettél valamit, vagy mondtál valamit ami miatt felhúzta magát :) netán tudod mi az? beszéld meg vele. előbb utóbb úgyis kiböki :)


És tudod valószínűleg ez rád van írva, hogy gond van otthon, és a nőci, mármint a bátyád nője ettől is vérszemet kapott, hátha van mit kapirgálnia. úgyhogy ezért is itt az ideje hogy rendbe gyertek otthon.


Figyelj, a gyereksírás és a gondok 35 évesen is ugyanúgy ott vannak. ettől nem lennél előrébb. A gond akkor lenne, ha nem lett volna kapcsolatod a feleséged előtt, nem ismernéd a nőket és ezért éreznéd úgy hogy nem csajoztál, és a szomszéd Julcsa mennyivel szebb nő, vagy a Mari olyan szépen néz rám, és most mi legyen. de azt hiszem neked nem ilyen problémád van.


32/N

2010. nov. 28. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

Apósom nekem azt minta egyszer, mikor kikészültem a 2 gyerektől, hogy az első év a legnehzebb, utánna könnyebb lesz. Ez engem akkor átlenditett a holtponton és mikor úgy éreztem elég volt, csak ezt mondogattam magamban, mint egy mantrát. (én alváshiánnyal küzködtem. csak 15 hónap volt a gyerekek között. A 2.-at nem akartuk, csak becsúszott, de nem akartuk elvetetni sem, hiszen a mi gyermekünk)


Szóval, ezt a mantrát tudom neked is ajánlani. Az első év után valóban ahogy önállóbb lett a gyermek, nem kellett egyszerre 500 fele szakani, és fokozatosan megszünt az a bizonyos nyomás, több időm lett, és többmindent el tudtam végezni. Szóval, ha most 2 hetes a pici, akkor már csak 50 hét. :))) fel a fejjel.

és segits be egy kicsit anyunak, neki még rosszabb. Mennyi idős a nagy baba?

2010. nov. 28. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!