Jogilag mi a teendő ebben a helyzetben? Magyarázat lenn.
Először édesapám halt meg, jóval később édesanyám. Ő újra házasodott, és a férjével alapítottak egy vállalkozást. A férjének is vannak gyerekei, ők nem nevelkedtek velünk. Most, édesanyám halálakor felmerül, hogy a közösen szerzett vagyon fele -azaz a cég fele rám és a testvéremre száll. Anya férje nem kérelmezett hagyatéki tárgyalást(sosem tetszett neki, hogy mi is egyenlő részben részesüljünk mint az ő gyerekei, bár együtt építették fel a céget a kezdetektől anyával), berendelt minket egy megbeszélésre. Nem akar ügyvédet vagy közjegyzőt, gondolom tesz majd egy ajánlatot.
Engem a pénz nem érdekel annyira, de édesanyám mindig azt mondogatta hogy azért dolgozott keményen, hogy a gyerekeinek és az unokáinak kicsit könnyebb legyen. Mondjak le a cégtulajdonosi részemről egy összegért, vagy kérjünk hagyatéki tárgyalást? Fogalmam sincs, mennyit ér az egész és a hátam közepére sem kívánok egy ilyen hercehurcát, de a saját gyerekemmel sem akarok kiszúrni. Kivel volt már hasonló? Ha valakinek vannak jogi ismeretei, különösen hálás lennék a válaszért.
Egyértelmű: hagyatéki eljárás. Ezt ki sem tudjátok hagyni, hiszen hivatalból indul.
A közjegyző megvizsgálja, mennyi és milyen vagyona volt édesanyádnak, ki, milyen jogcímen és milyen arányban jogosult örökölni. Segíthettek ebben, tájékoztassátok a közjegyzőt arról, amiről ti is tudtok (ingó vagyon, bankszámla, befektetések, stb.) Az eljárás során még mindig bármiről lemondhatsz, ha akarsz.
És az is úgy tiszta, ha anyukád özvegye ajánlatot akar tenni, ha mindenki tudja, mennyiről is beszéltek. A megegyezést közjegyzői okiratba is foglalhatjátok, ez ugyan külön eljárás és külön költség, de megéri.
Fontos kérdés azonban, hogy édesanyádnak volt-e érvényes végrendelete. Ha volt, az alapján örököltök, ha nem volt, akkor a törvényes öröklési rend szerint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!