Tanácstalan vagyok. Ismerős valakinek ez a helyzet?

simán belefér

én most 22 vagyok de anno 12-14 évesen minden égő volt ha anyuval együtt kellett csinálni vmit

de már kinőttem és visszagondolva olyan nevetséges volt :D

Igazából nem tudom, hogy ez még belefér-e, nekem egy kicsit soknak tűnik.Viszont ilyenkor látom, hogy másnak is vannak ilyen problémái, mint nekem, igaz nálunk nem ennyire durva, és nekem a fiam már nagyobb, 17éves.

Viszont elmondhatom, hogy eldurvultak volna nálunk is a dolgok, csak én rájöttem, hogy időben kell a szarvacskáikból egy kicsit letörni.Mostanra visszaállt minden a normális kerékvágásba, persze velem jönni vásárolni, még mindig vér ciki, de ha felhívom, már tudja, hogy nem azért van mert zaklatni akarom, csak mint anya aggódom, viszont ezt is már csak napi egyre leredukáltam.

Nem kell mindent ráhagyni, és ne legyen azért lelkiismeret furdalásod, mert rákiabáltál, igenis muszáj őket egy kicsit fegyelmezni, máshogy nem megy.És azért ne felejtsük el, hogy Ő még csak 7.-es, vagyis 13 éves.Igaz?

Hát hogyne lenne ismerős a sztori. Most 29 vagyok voltam én is kamasz, de ilyenekre nem nagyon emlékszem, mert az én anyukám nem engedte meg ezt a fajta hozzáállást. Ha valamire mégis hasonló módon reagáltam annak valami bünti lett a vége. Általában olyankor nem nagyon szólt hozzám, és nekem ez elég volt.

Most egyik rokonom révén hasonló helyzetben vagyunk, mint te. A kislány egy tünemény volt mindíg, de mióta kamaszodik hát mit mondjak nehéz csendben maradni egy-eyg tetténél. Az édesanyja ugyanígy érez mint, te, hogy ő már semmire sejó, ő mindent rosszul csinál, rá már nincs szükség stb stb.

Hidd el nem rám tartozik a dolog, de gyakran úgy megrángatnám a lányt, hogy térjen észhez, nyissa ki a szemét, hogy mekkora fájdalmat okoz az anyukájának egy egy ilyen megnyílvánulás. Minden tiszteletem az anyjáé, amiért időnként nem vágja jól szájba. Én már megtettem volna. És ki tudja? Lehet segítene is.

Egy kis biztatás: állítólag ezt a dolgot ki lehet nőni. Kitartást neked.

Kamaszok! Próbálnak megfelelni a közösség elvárásainak, és hát, ha a társai ezt cikinek tartják, akkor neki is az lesz! Teljes mértékben ne engedje neki, de próbáld mérsékelni önmagad, ha nem kettesben vagytok. A szeretetedet meg akkor mutasd ki felé jobban inkább, ha otthon vagy vele.

Érdemes megpróbálni azt is, hogy megteszed, amit kér, (fordított pszichológia), és egyáltalán ne mutasd felé ki az érzéseidet, aztán majd ő fog kérni, hogy legyél újra önmagad.

Ez a kamaszkor - a kislányod lassan felnö, és nem akar anyuka kislánykája lenni, hanem egy felnött nö. Azt viszont néha - különösen veszekedés után - még érzi, hogy azért kell még anyuka is neki.

Mindkettötöknek meg kell tanulnia az új helyzettel együtt élni. A lányon nem "nem tisztel" (itt még megjegyezném, hogy sokan a feltétlen engedelmességet és a tiszteletet összekeverik), hanem csak nem fogadja el gondolkodás nélkül a véleményedet - ez a felnötté válás folyamata.

Neked is meg kell változtatnod a viselkedésedet: nem bejelenteni, hogy bizonyos doldg szerinted hogy kell, hogy legyen, hanem megindokolni, hogy miért igy gondolod, és érvekkel alátámasztani. Tekintsd öt felnöttnek - azaz úgy beszélj vele, mit egy fiatal felnött barátnöddel tennéd, ne mind egy kisgyerekkel. Ha szemtelen, akkor NYUGODT hangon kérd meg, hogy "ne legyen gyerekes" - hidd el, ez jobban leállitja, mint bármi más megjegyzés.

Amikor nincs éppen konfliktus, akkor beszélgess el vele, hogy ö mit szeretne a kapcsolatotokon változtatni, te is mondd el, hogy mi az, amit feltétlen elvárnál töle (udvariasság). Mememlitheted, hogy ha ö nem akarj veled kulturált módon, udvariasan viselkedni, akkor ne legyen megsértödve, ha te sem leszel túl elözékeny.

Négy felnött gyerekem van, igy tudom, hogy nem könnyü, de csak akkor marad meg a jó viszony köztetek, ha el tudod fogadni, hogy a gyerekedböl felnött lesz, és ennek megfelelöen viselkedsz te is vele.