Csak szerintem nem nevezhető nevelőapának?
Anyukád rosszul tudja a törvényt. Mert a családjogi törvény értlemében köteles titeket eltartani. Ennyi.
Egyébként sok családban ugyanez előfordul az édesapával, aztán azt is apának hivják...
Sőt, morbid leszek, de van, mikor a saját apja erőszakol meg egy gyerekt. Aztán azt is az édesapjának hivják. Ez van...
Ha házasságot ktttek, akkor ő a mostohaapád. Formailag így helyes.
Nem kell neked vele jóban lenni, de mindig tartsd tiszteletben, hogy ő az anyukád párja. Inkább két lépés távolság, mint az állandó balhé. És ha problémád va, sztem ne neki mondd el, hanem az anyukádnak. Elvégre inkább neki van köze a dolgaidhoz.
Feltételezem, nevelőapád ugyanúgy beszáll a családi kasszába, mint anyukád, fizeti a rezsi, bevásárlások egy részét, ha van kocsitok, akkor tankolja, legfeljebb nem derült még ez ki a számodra. Nyilván meg kell még szoknotok egymást, de gondolom egymásra vártok, hogy majd a másik nyit - így ebből nem sok minden lesz a köszönésen kívül.
Beszélgess erről anyukáddal, hogy ő hogy látja, közvetítsen köztetek, amíg kialakul valami kapcsolat.
Ne a követeléseiddel állj elő, hanem hogy mit tudsz tenni te magad azért, hogy az együttélés könnyebbé váljon, s idővel barátságba fordulhasson át.
Köszönöm mindenkinek.
Nem az a bajom, hogy nem kapok tőle zsebpénzt, mert sosem kaptam de nem érzem hogy szükségem lenne rá.
Balhézni se szoktam vele, mert - mint írtam - nem is találkozunk, csak köszönünk egymásnak, de ennyi. Sosem voltam és nem is leszek vele bunkó, de nehéz megélni, hogy a szüleim elváltak és 3 új ember jött a családba..(Anyukám férje, a féltestvérem aki 4 hónapos de imádom, és a múlthétvégén apa is összeházasodott és a nő [aki mellesleg kedves, semmi bajom vele] felvette apa nevét, mert a saját apját utálta, szóval emgértem, de ahogy apa mondta, hogy mától ő is családtag...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!