A lányom egy cigány gyerekkel jött össze és kirámolták a lakást. Mit tegyek?
Még a falból is kilopták a rezet. Lelopták a bolylert, a csillárt, elvitték az ajtókat.
A lányom lelépett a cigánnyal, pedig az eddigi kapcsolatunk jó volt.
Tényleg megváltoztathatja a szerelem ennyire az embert?
Ti mit tennétek a helyembe? Forduljak a rendőrséghez? Vagy hívjam ki a Fókuszt?
Még a falból is kilopták a rezet
hihihi :DDDD
elvitték az ajtókat
na azzal sokra mennek :D
A válasz írója 65%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 17:58
valamivel fűteniük is kell gondolom
Dolgozni járok, tehát volt idejük kipakolni.
8 órás műszak után jöttem haza az üres lakásomba
17:59-nek igaza van, hasonló történetet én is tudok, ott a roma srác a feleségét futtatta, közben itthon azt hazudták, hogy kint németben tetoválószalonban dolgoznak + a csaj műkörmözik.Szóval a csaj is benne volt a ribanckodásban, vagy csak hallgatólagosan beleegyezett.
Hazajöttek egy szakadt BMW-vel, aztán azt hitték, ők a vkik.
Kérdező, ha a lányod éppen, egészségesen hazakerül, már az fél siker, illetve szerencse..
Amúgy a kételkedőknek elmondom, hogy az aluminiumlopás jól fizető, tipikus roma szokás / mesterség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!