Melyik családtagod halálát telt évekbe, hogy elfogadd?

Hogy elfogadjam? Az nem sikerült. Sok év alatt tudtam megérteni azt, hogy van aranykor amikor csinálsz mindent, élsz, dolgozol, családhoz mész haza, és onnantól pedig ha baj van jön a lelki törés.

Hozzátartozó halálát szerintem a legtöbb ember nem fogadja el, olyankor az élők is megsínylik, és nem azonnal de később kijön az családtagokon.

12 év után van hogy álmodok azzal hogy csörög a telefon, felveszem, és aktívan beszélünk hogy mi újság, X időre ott vagyok, és arra kelek fel ránézek a telefonra, én meg kitakarózva még fekszek, az egy fájdalom, mai napig.

Sajnos az alkohol is így került képbe hónapokig, volt hogy félig az ágyra fekve keltem föl, az üveg kiborulva a parkettán, hetente 2 másnaposság, magamba néztem és sikerült abba hagyni.

A régi emlékeket, felvételeket 12 év után sem tudtam megnézni, 2-3 éve előjött a szülői ötlet hogy megnézzük-e az emlékeket, ráztam a fejem, majd kimentem az udvarra és elbőgtem magam 28-29 évesen, úgy fáj a mai napig az a szűk 2 hónap.

32F

A nincs apelláta és a nem elfogadás nem ugyanaz, utolsó.

Nekem a 15. heten elvesztett terhességem/gyerekem ilyen. 10 éve volt, de még mindig “nincs a helyén”.

Nekem sem volt ilyen.

Többet kellene beszélni társadalmi és egyeni szinten a halálról mert ez a struccpolitika ilyen következményekkel jár, mint amit leírt pár válaszoló.

ma 08:30

Szerintem tisztázzuk, mire gondolt a kérdező :)

Az "elfogadás" szó az én értelmezésemben azt jelenti, hogy disszonanciába került a valósággal és nem FOGADJA EL azt.

Ha arra gondolt, hogy meddig tart, amíg a rokon elvesztése nem befolyásolja már a mindennapi életben, arra más szót használnék. Vagy ha arra gondolt, hogy meddig hiányzik, meddig fáj. Nyilván én is gondolok gyakran a lassan 10 éve elhunyt apámra, vagy akár a 30 éve elhunyt nagyapámra is.