Most annyira egyedül érzem magam, kétségbe vagyok esve. Hogy változtathatnék?
A történetem ott kezdődött, hogyy 14 évesen összejöttem egy fiúval. A kapcsolatunk nem működött, egyzserűen lehetetlen alak volt, de 6 évig vel voltam, most szakítottunk nyár végén. Rajta már túltettem magam, jobb ez így mindenkinek.. A problémám az hogy borzalmasan egyedül érzem magam... Igazából talán ott rontottam el, hogy nagyon jóba lettem az ő barátaival, mindenhova velük mentünk, most pedig már nem mászkálhatok velük, az nagyon kellemetlen lenne. Mind fiú volt, így olyan nagyon beszélgetőpartner sincs köztük, nem tartom velük a kapcsoaltot, de ennek megfelelően nincsenek barátaim, haverjaim. Van egy barátnőm, de ő most a párjával van elfoglalva, kicsit úgyérzem mellőz engem. Egyetemen mindig elbeszélgetek emberekkel, de pl bulizni nem tudok velük elmenni.
Így aztán egész héten itthon ülök, és úgy érzem senkim sincs. Nincs akivel bulizhatnék, elmehetnék délutánonként valahova, nincs akit szerethetek és borzalmasan rossz érzés, néha rámjön a sírhatnék. Olyan mintha kiléptem volna a világból. Egy teljesen új világban vagyok, egyedül.
HOgyan próbáljak meg barátokra szert tenni? annyira lehetetlen, egyedül nem vagyok képes elmenni szórakozhelyekre...
ezt általában úgy szokták megfogalmazni hogy túl bolondvagyok hogy megértsenek:D
vagy, aki egyáltalán nem ismer csak annyit mond hogy nem tudja hova tegyen. Nem baj, legalább senki sem hisz olyat ami nem igaz. senki se mgondolja hogy én vagyok a legeslegjobb barátja holott nem. gyűlölöm az iylen embereket... képesek elhtietni bárkivel, holott aláásnak.
az a baj, hoyg bár tudom, gyerekes...de szeretnék olyan stílusú embereket amilyen én vagyok, hiszen velük érzem jól magam... edzőterem meg ilyesmik nem, engem nem érdekel, így olyan emberek sincsenek ott akiknek hasonló az érdeklődési körük. persze valamit kitalálhatnék ezek gyenge kifogások, de egyelőre nem tudom hol találhatnék hozzám hasonló embereket.
valami idiótákkal kéne ismerkednem :D
igen, értem hogy példa...majd valamit kitalálok :) bevetek valami abszolút női trükköt :D (sosem értettem a női trükkökhöz)
mindegy, megoldom, most pozitív vagyok, legalábbis úgy csinálok ;D
Mik azok a dolgok amik téged érdekelnek, lekötnek?
Másik nincs olyan nő aki ne értene a nő trükkökhöz:D
hohoo hidd el, van :D vagy csaj el van rejtve bennem ez a képesség... igazából néha olyan vagyok mint egy gyerek. legtöbbször, mondjuk úgy:D nem vagyok az a tipikus nőies nő. bennem van az is, leginkább anyáskodásban nyilvánul meg:D
hát ami érdekel... hát nemtudom anno punk voltam, szóval maradtak a bulik...persze szolidabban részemről, mert sosem voltam hajlandó hányni piától:D (tudm hogy ez midnenki asszociációja:D )
de érdekelnek az emberek, az irodalom, a zene, a művészetek, a bulik, fesztiválok, kocsmázások:D szóval nem vagyok az az edzőterembe járós típus... legutoljára akkor voltam hajlandó futni mikor megkergetett egy kutya... x)
Szerintem két ember életének tökéletes összehangolása a legnehezebb feladat. Ismert kifejezés a szervezés. Erőforrások térben és időben való összehangolása. Egymás alapadatainak megismerése nélkül lehetetlen feladat.
Hol? Mikor? Hogyan? Szükség van valamilyen szintű bizalomra.
(A budapesti srác)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!