Szerintetek még barátok vagyunk?
A legjobb barátom és én már vagy 6 éve ismerjük egymást. Jóban rosszban kitartottunk egymás mellet, mindent megbeszéltünk a másikkal, fél szavakból megértettük egymást. Azért beszélek múltidőben, mert ez mára teljesen megváltozott. Középiskola után különváltak az útjaink, én egyetemre mentem ő pedig nem. Elvileg ő is tanul, de gyakorlatilag nem. Nem jár be suliba, helyette dolgozgat vagy pedig lézeng. Én próbálom ápolni a barátságunkat, de rajta nem látom a szándékot sem.
Én szeretnék vele heti 3-szor találkozni, de már vagy 2 hete nem is láttam, mert vagy nem jön el a találkozóra vagy álmos vagy dolgozik. Mindig van valami programja és én vagyok az utolsó a fontossági sorrendjében.
Ez már hónapok óta így megy és én kezdem unni. Milyen barát az ilyen?
Ezenkívül olyan életet folytat ami nekem nem nagyon jó be, iszik, füvezik, bulizik össze-vissza. Mivel én nem élek ilyen szerekkel így azt érzem, hogy nem vagyok neki elég "jó".
Most azt tervezem, hogy elköltözök egy másik városba. Részben ez is közrejátszik a döntésemben. Szerintem ha elmegyek nagyon nagyon rosszul fogja majd magát érezni. Mert (nem akarok nagyképű lenni) de szerintem még egy ilyen barátot nem fog találni mint én.
Azonban erre már csak későn fog rádöbbenni, amikor már minden visszafordíthatatlan lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!