Szeretnék elköltözni itthonról, de nem tudom hogy kezdjek bele. Vannak valamiféle tanácsok, amikkel segíteni tudnátok?
Sziasztok!
Én egy 19 éves fiú vagyok, még gimnazista (5 éves tagozaton tanulok, idén érettségizek), és szeretnék elköltözni itthonról.
Hogy miért, az eléggé összetett: habár mindkét szülőmnek van munkája, egyikük sem alkoholista, se nem szerencsejátékos vagy egyéb káros szenvedéllyel bíró ember, de mégse szeretek itthon lenni. Az utóbbi időben elolvastam a "Mérgező Szülők" c. könyvet Susan Forwardtól és rengeteg dologra rájöttem.
Például, hogy azért nincs önbizalmam, mert mindig anyáméknak akartam megfelelni, akik viszont nem támogattak érzelmileg semmiben (sokszor abba akartam hagyni a zenélést, mert sohasem hallgatták meg ahogy játszom), sőt, apám sokszor számomra teljesíthetetlen elvárások elé állított - aztán ha nem tudtam őket teljesíteni jól le is szidott.
A testvérem lassan 26 éves, és még mindig velünk él az alsó szinten. Rá főleg anyám tekint úgy mint egy istenségre, elvégre nálam is durvábban diszlexiás, és mégis lediplomázott - ezzel szemben én arra nem voltam képes, hogy megtanuljak úszni (mindig így ócsárolnak). Ezen kívül a tesóm mindig kihasznált, nevetségessé tett a barátai előtt, és manipulált engem is ugyanúgy, ahogy az egész családját és környezetét.
Apám egy végtelenül racionális ember, én pedig inkább érzékeny művészlélek vagyok. Ebből is sok konfliktus van, sokszor úgy érzem már hobbijának tekinti, hogy leszólja azt amit én kedvelek (zenélés, írás, újságírás stb.). Anyám tönkretette az előző párkapcsolatomat; amikor építkeztünk állandóan sírt amikor át akartam menni az akkori barátnőmékhez, hogy kettesben legyünk. Én barom mindig bedőltem anyámnak, aminek az lett a vége, hogy az akkori kapcsolatom, életem első igazi szerelmem megcsalt, majd el is hagyott, feltehetőleg azért mert se testileg se lelkileg nem tudtam kielégíteni.
Csak hogy megértsétek, nem alaptalan önsajnálatból írom ezeket a sorokat:
több kineziológus kezelése, három pszichológi kezelés és több önismereti tanfolyam (agykontroll, Helling féle családállítás) után jutottam erre a döntsésre. Anyámat is próbáltam elrángatni a pszichológusomhoz, segített eleinte hogy beszélgettek, később visszaesett az egész ugyanarra a szintre. Tavaly karácsonykor nem volt pénzem ajándékra, és anyámnak sírva írtam egy levelet, amiben annyit kértem tőle, hogy ne haragudjon rám, a hibák miatt amiket elkövettem, és fogadjanak el olyannak amilyen vagyok - semmi haszna nem volt, csak annyi, hogy elárulva éreztem magam.
Szóval én mindent megtettem úgy érzem, hogy jobb legyen a helyzet, de olyanok mintha a falnak beszélnék - hallják amit mondok de nem értik...
Ezért szeretnék elköltözni itthonról, és ezért várok tanácsokat tőletek. Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a hosszúra nyúló történetet!:(
Az EMK-ról hallottam már, egy honlapon is jártam ilyen téren. Ennyire hasznos? Még a teljesen fafejű emberekkel is közös nevezőre lehet vele jutni?:)
Nekem való akkor...:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!