Mégis hogyan máshogy segítsünk a sógoroméknak?
Folyamatosan azt hallgattuk, a sógoromtól és a feleségétől, hogy nekünk milyen könnyű, mert beültünk a jóba, az ajándék pesti házba (eltartásival "kaptam"), nekik bezzeg mindenért meg kell küzdeniük, mi dúskálunk a pénzben, nekem milyen könnyű, hogy nem kell dolgoznom (GYOD-on vagyok), szóval mindig úgy jött ki, hogy milyen jó és könnyű nekünk.
Sajnos csúnyán bedőltek 2 hitelükkel és mivel a sógoromat kirúgtak a munkahelyéről, már nem tudták fizetni az albérletet se. Úgy volt, hogy csak az utcára tudnának menni, ezért felajanlottuk, hogy jöhetnek hozzánk, amíg helyre nem rázódnak kicsit anyagilag és legalább egy szobát nem tudnak bérelni. Június végén költöztek, addig nem is jártak nálunk. Mit ne mondjak, sütött a sokk az arcukról. Azóta többször kifejtették, hogy mekkora rakás 💩 az egész, így nem lehet élni stb. Az anyagi részén is ledöbbentek, mert ők azt hitték, hogy tényleg zsák számra talicskazzuk haza a pénzt közben meg Forintra beosztjuk, hogy vészhelyzetre legyen egy kis tartalékunk, emellett a kertet is csinálom, hogy legalább a zöldségek egy részét ne kelljen megvennünk. Most teljesen a mélyponton vannak, mert a megrendeltettük velük a tüzifát, hogy legyen télire nekik és ne a miénket akarjak használni. Na, azóta végképp ki vannak borulva, hogy ez így nem fog menni, így nem lehet élni. Jelenleg sógorom dolgozik minimalbérért, a felesége csak valami 4 óras takarítóit talált. Mostanra már látjuk, hogy nagyon mást gondoltunk a másik félről, mint ami van. Szívesen segitenénk nekik, de mi egyszerűen nem tudunk máshogy, ők meg most jöttek rá, hogy mekkora kakiban is csücsülnek, mert nem fogjuk tudni őket csak úgy a farzsebből előhúzott pénzzel megmenteni.
Közjegyzős szerződés van, a rezsi 3/8 részét kell fizetniük + tüzifa.
Már most is mennének, ha találnának valamit... Szerintem a tél végképp nem fog nekik tetszeni. Napi 2x tüzelőt felvinni az emeletre, hogy ne fagyjon be a... A csaj a legutóbb sírva fakadt, mikor nekiállt mosni, hogy ilyennel (keverőtárcsás) még a nagymamája mosott, ez undoritó. Nem ez az élet álmaik vágya! Félretesznek, amit tudnak, menekülnének. Nem tudom, hogy régen mennyit kereshettek, de az elmesélt dolgokból úgy sejtem a mi bevételünk többszörösét. Bevallom én kicsit életrevalóbbnak gondoltam őket. Hármuk közül a 6 éves gyerkőc a legtalpraesettebb.
Nem igazán értem mi a kerdes. Ti segititek, segítettétek őket azzl, hogy bekoltozhettek és maradhatnak amíg helyre nem jönnek. Ennél többet nem tudtok tenni. Max a rezsi költségre mondhatnatok azt, hogy nem kell, tegyék félre, de innen nézve nem megy nektek olyan jól, hogy 3 plusz személyt eltartsatok.
Mondjuk két dolgot nem ertek: a férjed testvére hogy nem tudja, hogy milyen az anyagi helyzetetek és hogy nem jártak soha nálatok bekoltozes előtt, hogy nem tudták milyen állapotok vannak a házban?
Mi akkor költöztünk be a házba, amikor a fiuk született. Azt, hogy a ház miatt vagy a kicsi miatt, de akkor kissé megszakadt a kapcsolat. Negyedévente 1 telefon ha volt. Családi alkalmakra mi utaztunk hozzájuk, mert a mieink már nagyobbak voltak, olyankor, hogy ne zavarjuk őket kivettünk valahol egy szobát vagy ismerősnél aludtunk. Tény, hogy akkor nem azt vitattuk meg, hogy hová járok kenyérért, mert ott 200Ft-al olcsóbb. Tartottuk is a kapcsolatot meg nem is.
Nem bírja a ház hálózata az automatát. Ha megy és bekapcsol pl a bojler vagy a mikró, akkor lecsapja a biztosítékot. Az újravezetékelés meg várat magára kicsit.
Miért kellene neked segíteni mikor tárcsás mosógépet használsz?
Ne haragudj de ti nem éltek jó körülmények között ha még a villamos hálózatot sem tudjátok korszerűsíteni.
Ti magatokon akarjatok elsősorban segíteni.
Nagy dolog hogy oda engedtétek magatokhoz őket. De gáz hogy fikázzák a házatokat mikor ő nekik még ennyi sincs. Tény és való, hogy rosszak a körülményeitek de nekik nyilván jobb mint az utca.
Te többet nem tudsz és ne is akarj segíteni. Neked magadat kell segíteni. Bőven sok és rendes dolog amit ti tettetek ebben a helyzetben. Nem kell több.
Ahogy leírtad, nekem az jön le, hogy titeket sem vet fel a pénz, sőt. Én most azonnal közölném, hogy holnaptól van egy hónapjuk megoldást találni, mert utána tipli van. Illetve a következő alkalommal, ha még egyszer le merik ugatni az életmódotokat vagy merészelnek bármit fikázni a házban. Nem kötelező igénybe venni, lehet húzni az utcára is, ha nem tetszik.
Muszáj felvennetek a kesztyűt, a saját érdeketekben!
Egy komplett csaladi haz elektromos korszerusitese szabvanyositassal. Olyan 4-5 milla legalabis nekem tavaly volt csak a villanyora szabvanyositasa 650e. A teljes hazra athuzasra es uj biztositekok szerlvenyek stb... Kaptak 3.5 millas ajanlatott. En nalunk nem kellet boviteni a halozatot. Az is jelentos osszeg ha csak 1x16-od van...
Szoval nem keves osszeg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!