Többen is úgy fogják fel, hogy a saját szüleink "jók", addig házastársunk szülei "kevésbé" azok?

Egyáltalán nem ezt hallom vissza ismerősöktől. A kritika, vagy túlzott rátelepedés senkitől sem esik jól.

A figyelő, szerető, de egyensúlyt tartó együttműködés viszont akár egy idegentől is.

Igen, ez egyértelmű. Nézd meg az anyós-após kategóriát, ott a kérdések 95%-ában ez van, hogy a férj szülei rosszak, a felesége szülei bezzeg mindig jók. A férj szülei irányítanak, beleszólnak, furcsák, a feleség szülei nem, áh, sosem, esetleg jóindulatú tanácsot adnak.

Megjegyzem, én élőben is ezt látom, hogy anyós-apóstól sokkal kevesebbet néz el a feleség, mint a saját szüleitől. Nyilván van ennek egy olyan oka, hogy a saját családját normál esetben szereti valamennyire az ember és neki az az értékrend a megszokott, amit onnan hozott. A párja szülei meg nyilván máshogy (nem feltétlenül rosszabbul, csak máshogy) gondolkodnak, ami az illetőnek esetleg érthetetlen, furcsa, zavaró, és a fő probléma itt az, hogy a többségnek egyáltalán nijcs annyi önkritikája, hogy elfogadja, nem csak úgy lehet gondolkodni, ahogy ő teszi. Plusz mivel megszokta, észre sem veszi ha a saját szülei irányítják, okoskodnak, beleszólnak, mert azt megszokta már, fel sem tűnik neki szemben azzal, ha a férje szülei teszik ezt.

Megjegyzem, szerintem a férjek is a saját szüleiket tartják normálisabbnak, hisz ők meg az ő értékrendjükben nőttek fel, csak na, legyünk már őszinték, hogy a nől szokása a megsértődés, sz*rkavarás meg érzelmeskedés, a férfiak sztem jobban letojják, mit mondanak vagy tesznek anyósáék, a nők emocionálisabbak ilyen szempontból.

Persze van kivétel, főleg az, aki rosszban van a szüleivel, de aki nem, az igen, elfogult a sajátjai felé.

"és a fő probléma itt az, hogy a többségnek egyáltalán nijcs annyi önkritikája, hogy elfogadja, nem csak úgy lehet gondolkodni, ahogy ő teszi."

:D

Pontosan, mint ahogy a beleugatós anyósnak, aposnak sem.

Nézd, én tökéletesen tisztában vagyok a szüleim hibáival.

Az én értékrendem viszont olyan távol áll, mind a saját szüleim, mind az anyós/após értékrendjétől, mintha egy másik dimenzióban lennénk.

És sajnos nem jó emberek, bár az áldozatot, a mártírt remekül alakítják, mind a négyen. :D

Nekem semmi bajom az EMBEREKKEL, míg nem akarnak beleugatni az életembe.

Amint ez megtörténik és nem értenek a szép szóból, ritkítom vagy teljesen megszakítom velük a kapcsolatot.

Akkor is, hogyha anyám, hogyha az anyósom. Nekem nyolc, aki idióta, okoskodó, stb. az nem az életem része.

Igen, szerintem is igaz, és ennek több oka is lehet

- a szülők alakították ki azt a környezetet, amibe a gyerek belenőtt, amit megszokott, ami neki a "normális". Persze, van, amikor a szülő ellenpélda ("jaj, csak így ne!"), de azért ez a kisebbség

- az ember a szüleitől általában többet eltűr, mint másoktól (már csak azért is, mert velük nőtt fel)

Nehéz a két szülőpárt jól kezelni, keveseknek is sikerül, sajnos.

Ezen én is gondolkodtam, mert én így érzek, de azt kell mondjam, nem az én készülékemben van a hiba.

Pl anyósom a 40 évvel ezelőtti normák szerint etetné a gyerekem.3 hónaposan már hozzá kell táplálni, mindent is adunk neki módjával, fél éves korában meg már igenis kell a joghurt, tej a csontjainak. Fél évig szoptassam max, utána rendes táplálék kell. Mindezt nem tanács szintjén, hanem tolja erőszakosan.

Anyám meg utána olvasott a jelenlegi ajánlásoknak, megértette az összefüggéseket, mi miért fontos és követi. Nála nyugodt szívvel hagyom a gyereket, fordítva nem.

De ez csak egy példa, anyósom mindenben ilyen agresszíven nyomul...szar helyen vettünk házat, csúnya a berendezés( én a letisztult minimalista trendet szeretem, neki úgy szép ha sorakoznak az elmúlt 20 év szuvenírei és képeslapjai mindenhol), ami nem baj, csak nem kellene lerondázni, ami nem olyan. Szóval ilyenek, nem tehetek róla, nem kedvelem, ngyon más világ vagyunk.