Édesapám itthon haldoklik, miért van az, hogy anyukám szinte csak pár percre megy be hozzá, nem akarja vele tölteni a még lehetséges időt, pedig nagyon szépen éltek?

Milyen minőségi időről beszélsz egy haldokló esetében?

Amikor anyám haldoklott, apám bement hozzá, a látogatási időben fogta a kezét, sírt, vagy dühöngött, amiért az orvosok hagyják meghalni őt, és ennyi.

Beszélgetni nem tudtak, mert anya már nem tudott, csak feküdt, fájdalomcsillapítókkal tömve, hogy legalább fájdalmai ne legyenek - aztán intenzívre került és meghalt.

Anyukádtól mit vársz, mit tegyen? Cseverésszen, miközben darabokban a szíve és kicsinálja a tudat, hogy hamarosan meghal a férje?

Komolyan, kicsit légy empatikusabb és képzeld bele magad a helyzetébe.

Feltételezzük, hogy szépen éltek. Talán túl fájdalmas lenne neki ezek után másra emlékezni, a szépre akar emlékezni.

Gyenge szembe nézni a helyzettel.

Mert azt a kepet akarja megorizni, amilyen volt.

A haldoklok kulonben visszahuzodnak magukba. Sokkal jobban erzik magukat, ha csak pihennek, nem erolkodnek es a tudatuk mashol jar. Mi akarjuk meg kisajtolni beloluk az utolso pillanatokat. Nyugalom es a lehetoseg szerinti kenyelem kell.

Borzalmas, nagyon szomoru. De te a sajat erzeseid eld meg.

Olyannal is találkoztam már, aki szélsőségekben tud csak gondolkodni, vagyis kb. fekete-fehérben látja a világot, és ilyen helyzetben azt magyarázza magának, hogy ez már nem az az ember, akit ő szeretet, ez már egy idegen. Nyilván abszurd maga az állítás, viszont egy jó védekezési "érvelés".

Én nem tudok vele azonosulni.

Az is lehet, hogy totál nem lenne hozzá türelme, ereje, és ha foglalkozna vele, mindannyiotoknak csak rosszabb lenne: konfliktus, kiborulás, összeroppanás...

Persze ettől ez még egy tagadás (legalábbis lehet az), ami a gyásznak egy szakasza.