Másoknak miért sokkal könnyebb az élete?
Én világ életemben, már gyerekkoromtól kezdve a stresszből állok ki. Régen féltem iskolába járni, mert ki voltam közösítve. A többiek folyamatosan kigúnyoltak, és pont ezeknek a gúnyolódó osztálytársaknak van sikeres életük, míg nekem meg nincs. Nagyon rosszul esett, hogy sokszor voltam egyedül, egyedül ültem, velem nem akart barátkozni sose senki.
Az egyik volt osztálytársamnak is gazdagok a szülei, már párja volt a 20-as évei elejétől, és feleségül is kérték.
A gimiben volt egy "barátnőm", de ő is kibeszélt a hátam mögött, és már rögtön mikor jobbakkal barátkozott, mint én, akkor ott hagyott. Ennek a volt barátnőnek is sokkal jobb élete van, mint nekem. Jó munkája van, a pasija pár hónapon belül megkérték a kezét, és látszólag jó házasságban él. Míg nekem meg semmi sem sikerül. Nekem meg még egy jó munka se jön össze, ezeknek az embereknek meg semmiért se kell szenvedniük.
Az irigykedesen kivul mit tettel a jobb eletert?
Tanulsz? Edzel? Kepzed magad? Igyekszel jobb ember lenni, vagy csak a masok irant erzett irigyseg hajt? Attol nem jutsz elore.
Akik előttem írtak csak igazat tudok adni, te honnét tudod, hogy annak a bizonyos személynek nincs baja, nincs lelki gondja, vagy betegsége? Nem mindenki beszél erről és nem kürtöli ki a világba.
Értem én, hogy nagyon rossz lehetett kiközösítve lenni, de a többit már nem nagyon. A többi része már csak irigység és kárörvendőség, amelyen változtatni kellene, hogy legyenek normális barátaid és párod.
Egyébként a kiközösítésnek volt oka? Mert egyáltalán nem mindegy, hogy valakit azért közösítenek ki, mert kinézik, vagy azért ahogyan viselkedik másokkal.
Megértem a keserűségedet. Sajnos akik nem egy stabil, szerető családban nőnek fel, valóban hátránnyal indulnak az életben. Érdemes lenne terápiára járni és jobban megismerni önmagad, megkeresni a problémáid forrását.
Az irigység nagyon pusztító érzés, és sajnos nem visz sehová, ettől függetlenül az nem megoldás, hogy elnyomod. Idővel látni fogod, hogy mindenkinek megvan a maga gondja, senkinek sem egyszerű az élete.
Én egy elég rossz környéken nőttem fel, aztán egy szuper középiskolába kerültem az ország másik felébe, és nagyon meglepett, hogy az osztálytársaim többsége jómódú családból származik, ahol a szülők is együtt maradtak. Ők továbbtanultak, jó munkájuk lett, viszont mint kiderült, nekik sem rózsás az életük és különféle nehézségekkel kell szembenézniük, amiket már egyáltalán nem irigylek tőlük.
Ne felejtsd el, hogy sosem az egész életét irigyeljük a másiknak, csak egy "szeletet". A külsejét, a munkáját, a pénzét, a párkapcsolatát. Ha látnád az egész képet, valószínűleg megbarátkoznál a saját problémáiddal.
Az élet nagyon nehéz mindenkinek, de ha nincs stabil alapod (amit a családodnak kellett volna lefektetnie), akkor te a nulláról vagy mínuszról indulsz. Kitartást, lehet jobb az életed!
Nyilván vannak olyan előnyökből induló emberek mint: a gazdag szülők, szép külső, egészség, és egyéb szerencsés helyzetek, és bár nem! nem mindenkinek van igazi kemény problémája (az elkerülhetetleneken kívűl), ennek ellenére te azt nem tudhatod nekik vannak e nyomoraik.
Mivel gonoszak voltak a kérdezővel így nem feltétlen irigységnek nevezném a helyzetet, de kedves kérdező! Mindenképp jobb lenne, ha csak magaddal foglalkoznál.
Foglalkozz magaddal, fejleszted magad, törekedj, közben próbálj meg örülni a jó dolgoknak és az életednek, és becsüld meg mert rosszabb sors is van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!